A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Bohuslav Sobotka cseh, Orbán Viktor magyar, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök (b-j) a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökeinek találkozóján Varsóban 2017. március 2-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ma találkoznak Varsóban a visegrádi négyek tagállamainak képviselői. A lengyel fővárosban nyert hivatalos érvényt az a nyilatkozat, melyben az elmúlt hetek élelmiszervizsgálatai alapján kimutatott különbségek és a hazai piac hiányosságainak okai szerepelnek.

A lengyelországi találkozón, melynek témáját elsősorban a V4-ek területén forgalmazott élelmiszerek közötti minőségi különbségek képezik, részt vesz a négy állam kormányfője. „A nyilatkozat javaslatát benyújtottuk a szlovák kormánynak. A nyilatkozatban pontosan leírjuk, miben látjuk a problémát, azt, hogy lényeges különbségeket mutattak ki az élelmiszerpiac terén végzett vizsgálatok. Nagyon határozottan felszólítjuk az Európai Bizottságot (EB), hogy sürgősen tegye meg a megfelelő lépéseket, hozzon olyan rendelkezéseket, melyek az EB hatáskörébe tartoznak és megvédik azon országok fogyasztóinak jogait, melyeknek képviselői a mai csúcstalálkozón tárgyalnak“ – nyilatkozta Robert Fico szlovák miniszterelnök.

A hetek óta tartó vizsgálatok nagy különbségeket mutattak ki a Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban forgalmazott termékek és ugyanazon, nyugat-európai polcokon található élelmiszercikkek minősége között.

A szlovák kormányfő hozzátette: „Ha nem lesz észrevehető változás, határozott előrelépés az ügyben az Európai Bizottság részéről, akkor nem zárható ki az európai előírásoknak megfelelő polgári kezdeményezés sem. Valójában a kialakult helyzet tarthatatlan. Annak ellenére, hogy többször felhívtuk a figyelmet a problémára, úgy tűnik, az EB nem úgy cselekszik az ügyben, ahogy azt elvárnánk.“

A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője, Gabriela Matečná szerint az élelmiszerek eltérő minősége nem csak a minisztériumot zavarja. „Ezt az ügyet az egész kormány problémaként kezeli. Nem akarunk olyan polgárokként élni, akiket az élelmiszertermékek csomagolásain tévesen informálnak arról, hogy ugyanazt vásárolják és fogyasztják, mint Európa nyugati államaiban. A csúcstalálkozón a miniszterelnökök aláírnak egy olyan nyilatkozatot, amely egyértelműen ellenzi az ilyen praktikákat. A következő lépéseket pedig az Európai Bizottságnak kell megtennie“ – magyarázta Matečná. A hivatalos nyilatkozat pontos tartalmát a varsói sajtótájékoztatón ismertetik a nyilvánossággal. Ennek szerzője a Szlovák Köztársaság.