Fotó: newmatec.sk

Az autógyártók szövetsége immár harmadik alkalommal rendezi meg március 28-29-én a NEWMATEC kiállítást. A festői Tále Partizán szállójában összegyűlt az autógyártók színe-java, mintegy 250-en, hogy közösen aggódhassanak a szlovák autóipar jövőjéért.

Külső szemlélőként azt gondolhatjuk, hogy a bezzeg-ország bezzeg-iparága körül minden szép, minden jó és mindennel meg vannak elégedve. Ez addig így is lenne, amíg nem tekintünk az ország határain túl, s nem vizsgáljuk a világban lejátszódó folyamatokat. A résztvevők is jobban kitekintettek, és a konferenciájukon egy közös állásfoglalást is megfogalmaztak a szlovák ipar fenntarthatósága érdekében.

Bár a konferencia elsősorban szakmai kérdésekkel foglalkozik, mint az új anyagok ipara, a technológia, fejlesztés és az új trendek kérdése, ám a Szlovákiában 161 jogi személyt tömörítő szövetség mégis szükségét érezte, hogy foglalkozzon a gazdasági kihívásokkal is.
Fel szeretnék hívni a közvélemény, a szakmai szervezetek és az állami közigazgatás figyelmét az autóipar jelenlegi helyzetére, amellyel összefügg az ország iparának jövője is.

Ma az autóipar termeli meg a szlovák GDP több mint 12%-át, és ez az arány az elkövetkező két évben, a Land Rower Jaguar beindulása után várhatóan növekedni fog.
Úgy ítélik meg, hogy az autógyártás fordulóponthoz érkezett, ahova egyre több új technológiai elem kapcsolódik be, mint a digitalizáció, illetve a logisztika. Az új folyamatok új kihívások elé állítják a cégeket az infrastruktúra, vagy a cégirányítás területén, és egyre nagyobb az igény a további beruházásokra, valamint a kutatás fejlesztésére.

A digitalizáció egyre nagyobb tért hódít és nem csak az új, vezető nélküli gépjárművekkel. Az IPAR 4.0 folyamataival behatol a termelési folyamatokba, megváltoztatja a fennálló kapcsolatrendszert, a cég irányítási folyamatait. Nemcsak a megrendelések, a gyártási folyamatok, a logisztika változik, hanem mind nagyobb intellektuális kihívások elé állítja a dolgozókat és változik a munkavállalók szakképzettségével kapcsolatos igény is. Egyre nagyobb szükség lesz a képzett munkaerőre, akár olyanokra is, akiknek a munkaköre még csak most van kialakulóban.

Szlovákiában az Ipar 4.0 elterjedését az autóiparban jelentősen gátolja, hogy alacsonyak a kutatásokra és fejlesztésekre irányuló ráfordítások, a szellemi tőke részesedése jóval tízszázaléknyi szint alatt van, ami nagyságrendekkel kisebb, mint nyugaton, de elmaradunk a környező országoktól is. Manapság az autóiparban csak az állandó innovációval lehet fenntartani a fejlődést.

A szlovákiai autóipar versenyképessége érdekében a konferencia résztvevői öt pontban fogalmazták meg az ajánlásaikat. Először is olyan közeg és feltételrendszer megteremtését szorgalmazzák, amely segítené a kutatást, a kutatási eredmények felhasználását, és az egész ipari szektort ösztönözné a kutatási tevékenység és a termelési gyakorlat közötti együttműködésre.

Második pontként a rugalmas munkaerőpiac kialakítását határozták meg. Kívánatos lenne, hogy megfelelő számú és képzettségű dolgozó legyen a munkaerőpiacon, ehhez viszont alapjaiban kell megváltoztatni a technikai tantárgyak oktatását és növelni a műszaki egyetemek végzőseinek számát.

Továbbiakban szükséges megteremteni az ipar digitalizációjának feltételeit, kialakítani hozzá a szükséges infrastruktúrát az Ipar 4.0 alapelveinek szellemében. Végezetül ajánlatos volna stabilizálni a közgazdasági és vállalkozói környezetet értelmes, irányított béremelésekkel, az adminisztratív terhek csökkentésével és az ipari fejlődés feltételeinek megteremtésével.

Ezek azért már kissé más elképzelések, mint amit eddig a kormány a gazdaság fejlesztéséről hangoztatott. Ők már nem az olcsó munkaerőről, a duális szakképzésről és az összeszerelő műhelyekről beszélnek. Kérdés, a kormány vajon mikor fogja fel a megváltozott körülményeket és talál rá az iparfejlesztés legmodernebb irányaira?