Fotó: TASR

Egy héttel eltolódik a mečiari amnesztiák eltörlésére vonatkozó kormányjavaslat megtárgyalása, mely a parlamentben így csak március 28-án kerül terítékre. Az ellenzéki és kormánypárti politikusok közösen döntöttek így a parlament vezetői testületének ülésén. Az is kiderült, hogy az ellenzék hajlandó támogatni a kormányjavaslatot, de csak öt feltétellel.

Az első feltétel annak a garantálása, hogy ifjabb Michal Kováč külföldre hurcolásának és Róbert Remiáš meggyilkolásának tette nem évülhet el. A második feltétel a kormánykoalíció és az ellenzék társadalmi-politikai egyezségére vonatkozik, azzal kapcsolatban, hogy ki képviseli majd a parlamentet az ügyben az Alkotmánybíróság előtt. Az ellenzék azt akarja, hogy az amnesztiák hatályon kívül helyezésének védelme erőteljes legyen, s hogy a képviselőnek legyen joga kifogást emelni némely alkotmánybíró elfogultságával szemben.

Az ellenzék további feltétele, hogy ne csak a Michal Kováč fiával szembeni amnesztiát töröljék el, hanem mindenkivel szemben, aki a Technopol-ügyben kegyelemben részesült. Kegyelmet kapott például Marián Kočner vállalkozó is. A negyedik feltétel, hogy az Alkotmánybíróság ne hivatalból (ex offo) kezdjen eljárni az amnesztiák ügyében, hanem csak abban az esetben, ha a 30 parlamenti képviselő beadvánnyal fordul hozzá. Az ötödik feltétel pedig úgy hangzik, hogy a köztársasági elnök és a kormány is legyen résztvevője az Alkotmánybíróság előtti eljárásnak. Az ellenzék azt állítja, hogy a koalíció álláspontja négy feltételükkel kapcsolatban előzetesen pozitív volt, kivéve azt, amelyik a Technopol-ügyben adott kegyelmekről szól.

Továbbra is elutasító az ellenzék álláspontja az amnesztiák eltörlésének gyorsított eljárásban való megtárgyalásához. Ehhez azonban a koalíciónak elegendőek a saját szavazatai. Az SaS, az OĽaNO-NOVA és a Sme rodina pártok ugyan azt állítják, hogy a gyorsított eljárást ebben az esetben nem támogatják, amennyiben azonban az öt feltételük elfogadásra kerül, akkor a végső szavazás során a javaslat mellett szavaznak majd.

„Csak azt a szövegváltozatot szavazzuk meg, amellyel kapcsolatban meg leszünk győződve, hogy a mečiari amnesztiák valódi, nem pedig fiktív hatályon kívül helyezését célozzák” – jelentette ki Ján Budaj (OĽaNO-NOVA). „Tényleg meg akarunk egyezni, ha jóváhagyják a feltételeinket, és nyilvánvaló lesz, hogy komolyan gondolják a dolgot” – fűzte hozzá a Sme rodina elnöke, Boris Kollár.

Andrej Danko (SNS) házelnök megköszönte az ellenzéknek és a koalíciónak is, hogy reményt adtak ennek a történelmi traumának a megoldására. Az ellenzéki feltételek kapcsán megjegyezte, hogy a koalíció nem utasítja el azokat, viszont írásban szeretnék látni az öt feltételt.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint is körvonalazódik a megegyezés. Mint mondta, jövő hét keddjén elkezdik a javaslat gyorsított eljárásban történő megtárgyalását első olvasatban, csütörtökön reggel pedig második és harmadik olvasatban. Vagyis marad a gyorsított eljárás.

Bugár szerint szükség van a folyamatban az utolsó szót kimondó Alkotmánybíróság részvételére. „Bár Ján Budaj javaslatában az Alkotmánybíróság nem szerepel, de az érintett, akiről szó van, megtámadhatná a bíróságon azt, s ott már nincsenek határidők. A mi javaslatunkban viszont ebben az esetben 60 nap a határidő” – fűzte hozzá Bugár.

Az amnesztiák eltörlésének koalíciós javaslata több változást is tartalmaz, amelyeket gyorsított eljárásban szeretnének jóváhagyni. A parlamentnek az alkotmány módosításával jogköre lenne a köztársasági elnöki amnesztiák és kegyelmek eltörlésére. Ezt követően folyamodhatna a törvényhozó testület a mečiari amnesztiák eltörléséhez. A parlament döntését ezt követően az Alkotmánybíróság is felülvizsgálja, s csak amennyiben egyetért azzal, léphet érvénybe a parlamenti határozat.

(TASR/Felvidék.ma)