A nagyszerű pedagógusról, karnagyról és kórusvezetőről emlékeztek meg halálának tízéves évfordulóján a Pozsonyi Casinóban március 14-én. A találkozón Iván bácsiról a volt tanítványai, pályatársai és az Ifjú Szivek és az általa hosszú éveken keresztül vezetett Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának (ma: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa) egykori tagjai emlékeztek.
A megemlékezést Gémesi Irén, aki évekig a tanítókórus szervező titkára volt, Janda Iván életének rövid ismertetésével kezdte. Azt eddig is tudtuk, hogy a kiváló pedagógus és iskolaigazgató egyik nagy szerelme a kórusmuzsika volt, tizenhét évesen például megszervezte és vezényelte a közép- és főiskolások 100 tagú vegyes karát, azt már azonban kevesebben tudják, hogy Janda Iván emellett kiváló sportember is volt. Elsősorban atlétikával foglalkozott, 1942-ben középtávfutásban 1000 méteren szlovákiai bajnok lett, és az eredményét tíz évig senkinek sem sikerült megdöntenie.
De 1949-ben például meghatározó szerepe volt a magyar iskolák újraszervezésében is. 1950-től az induló pozsonyi magyar pedagógiai gimnázium tanára, majd igazgató-helyettese, 1958-tól pedig az igazgatója lett. 1959-től a pozsonyi magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium igazgatója egészen nyugdíjba vonulásáig, 1986-ig.
Zenei pályafutásának részét képezi, hogy 1954-től 1961-ig az Ifjú Szivek énekkarának karnagya volt, majd 1964-ben Schleicher Lászlóval, Ág Tiborral és Szíjjártó Jenővel megalakította a Csehszlovákiai Magyar tanítók Központi Énekkarát. A kórus karnagya és művészeti vezetője lett, és közeli barátjával, Vass Lajos karnaggyal hosszú évekig tartó művészi dialógusban vezették a tanítókórust több kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerhez. Hivatalosan 2003-ban vált meg a kórus művészeti vezetésétől.
Helye lenne a felvidéki magyar fehér könyvben
Janda Iván életpályájának ismertetése után Dobos Éva emlékezett vissza – néhány iskoláskori történettel – egykori tanárára, majd pályatársára, aki mindig jókedvű volt és rendkívül segítőkész. Janda Ivánnak rendkívüli erénye volt, hogy minden bajban, minden helyzetben össze tudta tartani a közösségét, biztonságot adott, lehetett rá számítani, és mindig meg tudta oldani a problémákat, mondta.
Dobos Éva szerint Janda Ivánnak mindenképpen helye lenne abban a felvidéki magyar fehér könyvben, ha lenne, amely Molnár Imre történész szavai szerint „azokat a személyiségeket venné sorra, akik vállalták a történelem által rájuk szabott kihívásokat és mindenben a tőlük telhető legjobb válaszokat próbálták adni”.
Koncsol László a visszaemlékezésében elmondta, először középiskolás korában hallott Janda Ivánról a Bodrogközből a pedagógiai gimnáziumba járó diákoktól, akik nagyon dicsérték a fiatal és segítőkész testnevelő tanárt, no meg a kórusát is. Majd amikor maga is Pozsonyba került, személyesen is megismerkedtek, először az Ifjú Szivekben dolgoztak együtt, de később egy ideig angolt is tanított Janda iskolájában, amikor az iskola mindkét angoltanárát egyszerre sorozták be katonának, és az iskolaigazgató nem akarta, hogy összeomoljon a rájuk épített angoltagozatról szövögetett terve.
Felrobbantotta a korábbi félelem és némaság hangulatát
A következő visszaemlékező, Takács András elsősorban az Ifjú Szívekben eltöltött közös éveikre emlékezett. A Pozsonyban összeverődött kultúraszervezők, mindenki a maga területén, próbált a magyarságért tenni, így Janda Iván is, mondta Takács. Felemlítette például, hogy az 1945 utáni kitelepítéseket követően a Pozsonyban maradt töredékmagyarság annyira meg volt félemlítve, hogy szinte levegőt is alig mert venni.
Janda Iván aktív fiatalként azonban nem elégedett meg ezzel, iskolája fiatalságát megpróbálta formálni, s a pozsonyi néma csendben egyszer csak megjelent a magyar iskola meg a Csemadok, és a május elsejei felvonulásokon, amikor a pályaudvartól megindult a pedagógiai gimnázium meg az általános iskola serege, élén Janda Ivánnal, a Stefánia úton lefele végig magyarul énekeltek.
„Csak bámultak, honnan jött ez a sok magyar, mikor a magját is ki akartuk irtani” – emlékezett Takács. Janda Iván másik nagy tette, hogy amikor 1952-ben a Csemadok országos népművészeti seregszemlét készített elő, a pozsonyi és a komáromi magyar gimnázium közreműködésével egy egész estés műsort hoztak össze, amit a vár szabadtéri színpadán mutattak be nyolc vagy tízezer néző előtt. „A korábbi félelem és némaság hangulatát két éven belül felrobbantotta néhány ember, köztük Janda Iván is” – mondta Takács.
Csikmák Imre Janda Iván néhány gondolatát olvasta fel a megemlékezésen az Ifjú Szívek megalakulásáról, amely az együttes húszéves fennállásának alkalmából megjelent kiadványban olvasható: „Az ember élete egymást követő szürke hétköznapok láncolatában fut tova, nem lehet hátranézni, mert sürget az idő. Mégis gyakran teszik fel egymásnak az emberek a kérdést: emlékszel még? Igen, emlékszem. 1955-öt írtak akkor, fiatalok voltunk, tettre készek, szerettünk volna valami nagyot, szépet, nemeset tenni, és akkor született meg bennünk a gondolat, majd az elhatározás, hogy ápolni fogjuk és megismertetjük hazánk népével a magyar faluk ősi kultúráját, a népi muzsikát, népdalokat, néptáncokat. És elhatározásunkat tett követte, néhány lelkes főiskolással munkához láttam. Emberanyagból nem volt hiány, mert az akkori pedagógiai iskola diákjai között szép számban voltak jó hangú énekesek, táncos lábú fiúk és lányok, akik tulajdonképpen az együttes csíráját képezték”.
Mindenkire odafigyelt, mindenkinek megpróbált a gondján, baján segíteni
A következő állomás Janda Iván életében a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara volt. Az ebből az időszakból származó Jandával kapcsolatos történetekre Dunajszky Géza emlékezett vissza, akit majd harmincéves baráti kapcsolat fűzött Janda Ivánhoz – a kórus révén is.
Az egyik ilyen történet például azt eleveníti fel, amikor a nyolcvanas évek elején a kórus egyik fellépésén Vass Lajos vezényletével Zselízen elhangzott egy egyházi mű, amelyet valaki feljátszott és beküldött a párt központi bizottságába. Ezért Dunajszky Gézát szervezőtitkárként és Janda Ivánt művészeti vezetőként beidézték a párt központi bizottságára. Janda Iván bölcsességének és diplomáciai érzékének köszönhetően aztán mégsem lett baj a dologból.
„A táskájában ugyanis egy lemezfelvétellel érkezett a találkozóra, amelyen egy szlovák kórus ugyanolyan gregorián dallamokat énekelt, mint a tanítókórus. Ezzel aztán a gyóntatásunk is véget ért, a feszültséget oldandó pedig még egy whiskysüveg is a „fehérház” asztalára került Iván bácsi táskájából és minden megoldódott” – emlékezett Dunajszky.
Az egyik visszaemlékező, Hritz Júlia szerint, aki előbb a tanítványa volt Janda Ivánnak, majd a kórusának tagja, illetve a Népművelési Intézet dolgozójaként szakmai kérdésekben is hosszabb ideig együttműködött vele, Iván bácsit azért szerették olyan sokan, mert hatalmas empátiával rendelkezett, mindenkire odafigyelt, mindenkinek megpróbált a gondján, baján segíteni pedagógusként és a kórus karnagyaként is.
A megemlékezésen az is elhangzott, hogy Janda Iván emlékét megőrizve emléktáblát kellene neki állítani kedves iskolája falán. Remélhetőleg ez a kérés meghallgatásra és megértésre talál, s Iván bácsi halálának következő évfordulóján, már az emléktábla előtt is fejet hajthatnak emléke előtt a tisztelői.
