Csicsay Péter előadás közben (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Szepsi és vidéke gazdáinak szakmai fóruma valósult meg március 11-én a Magyar Házban, ahonnan a Gazda Polgári Társulás előadói Kisgéresbe mentek a bodrogközi gazdákkal tartandó hasonló találkozóra.

„A keleti szakmai fórumok célja az volt, hogy elemezzük az elmúlt időszak szlovákiai mezőgazdasági politika eredményeit, illetve bemutassuk az idei év agrártámogatásait. Ezenkívül érintettük az agrárdotációkhoz kötődő ellenőrzéseket, valamint két törvényre hívtuk fel részletesebben a gazdák figyelmét, amelyek szintén összefüggésben vannak a támogatások kifizetésével. A találkozó harmadik részében az itteni Falugazdász programmal foglalkoztunk, amelybe a tervek szerint jövőre lehet majd bekapcsolódni”– nyilatkozta portálunknak Varga Péter, a Gazda Polgári Társulás elnöke.

Gergely Papp Adrianna megnyitja a fórumot (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Gergely Papp Adrianna, a fórum szervezője fontosnak tartotta Szepsiben létrehozni ezt a találkozót. „A férjemmel együtt régtől ismerjük a Gazda Polgári Társulást, és igénybe is vettük a segítségüket. Azt hittem, hogy nehéz lesz a gazdákat elhozni ide szombat délelőtt, hiszen már megkezdődtek a kinti munkák, azonban a vártnál sokkal nagyobb volt a részvétel. A gazdák részéről komoly érdeklődés tapasztalható, amin nem is csodálkozom, hiszen ez egy nagyon összetett és kockázatos ágazat” – osztotta meg velünk tapasztalatait az MKP országos elnökségének tagja, Gergely Papp Adrianna.

Még nincsenek elbírálva a fiatal gazdák pályázatai

A rendezvényen a régió kezdő fiatal mezőgazdászai, kis magángazdálkodók és több ezer hektáron gazdálkodók egyaránt részt vettek.

A rendezvény résztvevőit Zachariaš István, Kassa megye alelnöke is köszöntötte, majd felvázolta a megye mezőgazdasági és gazdasági helyzetét. A fórumot Varga Péter vezette, aki röviden bemutatta a következő előadót Mészáros Győző agrármérnök személyében, aki Szlovákia agrár- és élelmezési politikájának 2016/2017-es időszakát elemezte.

Az előadók és a résztvevők egy része (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

„Szlovákiában megközelítőleg 27 ezer gazdálkodási egység van. Közülük mintegy 19 ezer él a dotációs lehetőségekkel, azonban ezek közül az egységek közül valójában csak 2 500 szervezett, azaz tagja valamilyen szövetségnek. A többi gazda viszont nem jut megfelelő tájékoztatáshoz. Mi éppen ezen a területen biztosítunk feltételeket, illetve nyújtunk információkat a gazdáknak”– fogalmazott Mészáros Győző, aki szintén aktívan gazdálkodik.

Előadásában kitért a 2014-2020-as időszakra kidolgozott új feltételekre, valamint az úgynevezett Szlovák pultok programra is, amely egy újabb lehetőség a gazdák részére. Ismertette az igényelhető támogatások összegét, és azok hozzáférhetőségét, valamint felhívta a figyelmet a buktatókra is.

„Jelenleg a fiatal gazdák számára meghirdetett pályázat lezárását várjuk. Összesen 2 029 pályázat érkezett be, amelyek még nincsenek elbírálva. A programban rendelkezésre álló pénzcsomag alapján körülbelül 960 kérvény mondható sikeresnek. De vajon mi van a többiekkel?”– tette fel a költői kérdést.

Fiatal mezőgazdászok a résztvevők között (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

A fórum további részében az agrárgazdálkodás törvényi hátterét, a keresztteljesítéseknél előforduló leggyakoribb hiányosságokat, a trágyázásról szóló 394/2015. számú törvény gyakorlati érvényesítését, és a növényvédelmi előírásokat ismertette Csicsay Péter agrármérnök, aki ellenőrként szerzett gyakorlati tapasztalataiba nyújtott betekintést, és a törvények buktatóira hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Végezetül a szigorításokat, a különböző mezőgazdasági rendszereket, azok használatát, és a hasznos elektronikus portálokat mutatták be a résztvevőknek.