Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma

Első meccsét játszotta 2017-ben a felvidéki labdarúgó-válogatott, amelyet a Gyirmót FC Győr látott vendégül. A találkozó végül egygólos hazai győzelemmel végződött, de a felvidékieknek egyáltalán nincs okuk a szégyenkezésre, ugyanis teljesen partiban voltak NB1-es ellenfelükkel, ami azt jelenti, hogy egyre jobb színvonalat képviselnek.

Ez annak is köszönhető, hogy egyre több magasabban jegyzett játékossal rendelkezik a válogatott. A pályán volt a DAC-nál egyre több szerepet kapó Szépe János és Németh Zsolt, valamint a Boltont is megjárt, jelenleg Nyíregyházán pallérozódó Harsányi Zoltán is.
Megható ceremónia zajlott mindjárt a meccs elején, amikor a kezdőrúgást Borka Gyula végezhette el, akit családjával együtt 1947-ben Szímőről telepítettek ki, és köszönetét fejezte ki mindkét csapatnak, hogy ez a találkozó összejött, majd annak a reményének adott hangot, hogy lesz folytatása.

A Szímőről kitelepített Borka Gyula kezdőrúgása (Fotó: Gyirmót FC Győr hivatalos oldala)

A játékot tekintve az első félidőben a hazaiak az MTK elleni szombati meccsre készülő csapattal álltak ki, ami enyhe fölényt eredményezett, ám a harcos, küzdelmes játék során gól nem született. Köszönhetően a bősi Rengel Péter kapus sorozatos bravúrjainak, aki a 32. percben büntetőt is hárított, miután Gányovics Antonovot buktatta.

A fordulást követően komplett csapatot cserélt a Gyirmót, majd további cserékkel igyekezett frissíteni csapatát Urbányi István vezetőedző. Összesen mintegy 25 játékos lépett pályára a hazaiaknál, míg a felvidéki vendégek összesen 15-en voltak. A második játékrész elején alapos blokád alá vették a sárga-kékek a vendégek kapuját, ami az 55. percben góllá is érett. Bár Rengel kétszer is nagyot nyújtózott, harmadszorra mégis a hálóban kötött ki a labda.

A gól kimondottan jó hatással volt a játékra, vérszemet kaptak a felvidékiek, és sokkal harcosabb játékot kezdtek bemutatni, amivel kis híján ki is egyenlíthettek volna, ajtó-ablak ziccerben viszont a nagymegyeri Kalmár Lajos a kapust találta telibe. Mindennek ellenére a játék képe nagyon pozitív volt és bizalomra adhat okot a folytatásban, hiszen immár élvonalbeli együttes ellen is helytálltak Molnár László tanítványai.

Helyzet (Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma)

„Nagyon jó, küzdelmes és tanulságos mérkőzés volt számunkra, akik a legmagasabb magyar színvonallal találkozhattunk. Fejlődésünk szempontjából pedig szükségünk van ilyen nehéz meccsekre. Bár egyértelműen dominált az ellenfelünk, és két csapatnyi játékos ellen játszottunk, kis szerencsével a döntetlent megszerezhettük volna. Csak sajnálatos, hogy bár a vezetőség egyre kedvezőbb feltételeket teremt, sok hazai klub mégsem hajlandó együttműködni velünk, és elengedni hozzánk a játékosokat. Ellentétben a DAC-cal, amely már három játékost is küldött, s ezért nagy hálával tartozunk Világi úrnak. Bízom benne, hogy ez az együttműködés a jövőben is gyümölcsöző lesz. Jó lenne, ha más csapatok is belátnák mindezt, például a somorjaiak. Addig ugyanis, amíg ez a gát nem szakad át, lesz egy szerethető, jó csapatunk, amely szívvel-lélekkel játszik, de magasabb szintre nem tudunk lépni. Nyáron viszont vár ránk egy újabb színvonalas torna Cipruson, amelyen ismét méltóképpen szeretnénk képviselni a Felvidéket” – értékelte a mérkőzést Molnár László vezetőedző.

A találkozón több prominens személyiség is megjelent, ilyen volt például Radványi Miklós, a DAC és a Myjava korábbi edzője, de a lelátón figyelte a mérkőzést a DAC két ifjú titánja, Vida Kristopher és Kocsis Gergő is.

A felvidéki stáb (Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma)

„Nagyon örülök, hogy a srácok helytálltak és kitettek magukért és persze Felvidékért. Ez volt az idei első meccsünk. Sok időnk sajnos nem volt, reggel találkoztunk, edzettek egy jót Várkonyon és jöttünk is a meccs helyszínére. Ennek ellenére jól muzsikált a csapat és nem lehetett észrevenni az összeszokatlanságot. Bár meggyőződésem, hogy néhány nap edzés és egy-két meccs után még jobb eredményt értünk volna el. Az a hitvallásom, hogy a foci több, mint egy sport, és a felvidéki válogatott már több, mint csapat. Mi már egy közösség vagyunk. Leírhatatlan érzés volt, hogy olyan játékosok is eljöttek megnézni társaikat az edzésre, illetve a meccsre, akiket épp a klubjuk nem engedett vagy nem lettek behíva. A válogatottság egy olyan köteléket alakított ki a bő keret játékosai között, amely párját ritkítja” – zárta gondolatait Nagy Dávid, az FLE alelnöke.

Varga Péter elnök pedig annak adott hangot, hogy a gyirmóti csapat tulajdonosainak óriási köszönettel tartoznak azért a példaértékű vendégszeretetért, amelyben a felvidéki válogatott részesült. „Biztos vagyok benne, hogy ennek az együttműködésnek még lesz folytatása és gyümölcsöző eredménye.”