(Kép: miniszterelnok.hu)

„169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre” – olvasható Orbán Viktor köszöntőjében, amelyet nemzeti ünnepünk alkalmából intézett a miniszterelnök a határon túli magyarsághoz.

Az üzenetben – melyet a március 15-i ünnepi megemlékezéseken a Kárpát-medence számos településén felolvasnak majd – a miniszterelnök az összefogás példáját emelte ki: „Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra”.

A kormányfő köszöntőjében azt írja: „hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.” Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta sorait Orbán Viktor.

(Forrás: kormany.hu)