A diákok az Örökség serleggel

Egy kis közösség élete szinte észrevétlenül folyik, mint egy kis patak. Azt is csak akkor vesszük észre, amikor már nagyobb folyóvá erősödik. Most ez a fókuszba kerülés a felsőszeli felfedezőkkel is megtörtént, hiszen a Széchenyi István Alapiskola mellett működő Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat kitüntetése az idei magyar kultúra napján igazi nagy elismerés.

A határon túli kultúra ápolásáért a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által adományozott Örökség serlegre büszkén tekint az iskola vezetése és a tanulók egyaránt.

E nagyszerű elismerést a nyilvánossággal is tudatni szerettük volna, ezért a március 15-i ünnepi műsor keretében a művelődési házban kiállításon mutattuk be. A panelokon képes beszámoló vázolta a 2003 óta működő csapat mindennapjait. Látható volt az egyening, a nyakkendő, a csapatjelvény, az iskolai szakköri munka egy-egy részlete, az elismerés átadásáról és a nyári táborozásokról több kép is tanúskodott.

Az évek során nagyon sok gyermek tett hitet amellett, hogy szülőföldjét szereti, ragaszkodik hozzá és történelmét, szokásait még jobban meg szeretné ismerni, a felfedezőutak, a kerékpártúrák és a régió hagyományainak, szokásainak felkutatása, a rovásírás ismerete mind színesebbé és gazdagabbá tették életüket, és szebbé, tartalmasabbá a közösséget.

A serleg most látható volt a széles közönség előtt is, a szülők, barátok, egykori felfedezők előtt, akik büszkén nézték az elismerést, mely eléréséhez ők ugyancsak hozzájárultak.