A Kossuth-téri Csemadok-székház Komáromban (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Elsősorban a tető szorul javításra, de a pincét is szeretnék rendbe tenni, amely a székház épülete alatt húzódik és két hosszú helyiségből áll. A felújítás után a városban működő civil szervezeteket szolgálja majd – fogalmazott Stubendek László, Komárom polgármestere, aki egyben a városi szervezet elnöke is.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy már régóta tervezik ezt a felújítást, és fokozatosan kerül sor rá. A rendbe hozott, felújított pince különböző közösségi alkalmaknak ad majd helyet.

„Legfőképpen a tető szorul javításra, de egyben a pincét is szeretnénk rendbe tenni, amely két hosszú helyiségből áll és a székház épülete alatt húzódik, L-alakban. Szeretnénk, ha a városban működő civil szervezetek közösségi helyisége lenne. Az épület a Csemadok tulajdonában van és bármi nemes célra szívesen bocsájtjuk mindenki rendelkezésére”– nyilatkozta portálunknak a polgármester.

A pince lejárata a zárt, belső udvarból. A tető szemmel láthatóan rossz állapotban van, az épület gyakran beázik emiatt (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kérdésünkre, hogy milyen anyagi forrásokból valósul meg a felújítás, elmondta, hogy egyelőre saját pénzből kezdték meg a munkálatokat, de várhatóan a Csemadok országos vezetőségétől kapott ötvenezer eurós támogatásból tudják megvalósítani a felújítást.

A pincehelyiséget már sikerült kitakarítani, és lassan megkezdik a talaj lebetonozását is. Ám a tető rendbehozatala sem késlekedhet, hiszen az öreg épület az elmúlt években többször is beázott. A munkálatok befejezéséről kérdezve, Stubendek László elmondta, pontos időt jelenleg nem tud mondani, ez pénz kérdése.

A Csemadok országos vezetősége még tavaly decemberben kérte ki Petheő Attila, a komáromi területi választmány elnöke véleményét, hogy hol lenne a legégetőbb szükség erre a pénzre, amit az országos Csemadok biztosít saját tulajdonú Csemadok-épület felújítására.

A székház alatt húzódó helyiség (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Mivel a Komáromi járásban éppen a Kossuth-téri székház az egyetlen olyan ingatlan, amely a Csemadok tulajdonában van, ezért fontosnak éreztük, hogy ide érkezzen az ötvenezer eurónyi támogatás” – mondta el megkeresésünkre Petheő Attila. Véleménye szerint ennek a támogatásnak köszönhetően megvalósulhat egy régi, dédelgetett álom, amit a komáromi fiatalok annak idején az Európa Klubban találtak ki. Ennek lényege, hogy egy olyan rendezvényterem kerüljön a Csemadok birtokába, ahová magyarok járhatnak, akár próbateremként használva, de kiállítások vagy kamara előadások helyszínéül is el tudja képzelni, ám a lényeg – fogalmaz a területi választmány elnöke –, hogy ez a közösséget, a magyar közösséget szolgálja.

„Ezért ezt együtt kell megbecsülnünk, és nagyon örülünk annak, hogy a helyi Csemadok nyílt szívvel fogadta a támogatást. Mi mindenben segítünk, ahogy tettük eddig is, hiszen a Csemadok titkár nélkül nem jutott volna ide ez az összeg” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Petheő Attila.

A pince mindkét helyiségének hossza meghaladja a tíz métert (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A több mint százéves impozáns épületben számos szervezet székel: a Csemadok Alapszervezete mellett a Területi Választmány, a városi nyugdíjas klub, valamint a Szövetség a Közös Célokért irodája is itt található. A székház nagytermének és tetőszerkezetének részleges felújítása után most tovább folytatódnak a munkálatok, melynek köszönhetően megvalósulhat a Csemadok nagyszabású terve: egy alagsori művelődési klub, mely a városban működő civil szervezetek közösségi helyisége lesz.