Pleva Péter az egyik alkotása előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági Simonyi Lajos Galériában Párbeszédek a régi mesterekkel címmel nyílt meg  Pleva Péter kiállítása. Az ipolysági születésű alkotó különböző témájú festményei tekinthetők meg a március 17-én megnyitott tárlaton.

„Alkotásaimon három téma jelenik meg, három várossal. A szülővárosom mellett Léva és Selmecbánya, a tanulmányaim és a munkahelyem színhelyei. Ugyanakkor a régi mesterek újragondolt alkotásai is helyet kaptak a kiállításon” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pleva Péter.

Az első teremben ipolysági tájképek és a város jellegzetes épületei köszönnek vissza. A második teremben Léva és Selmecbánya nevezetességei láthatóak. A harmadik terembe kerültek azok a festmények, melyekre neves flamand, olasz és spanyol festők alkotásai ihlették a lévai Barsi Múzeumban restaurátorként dolgozó Pleva Pétert. Itt kerültek elhelyezésre a miniatűr festmények is, melyek a régi mesterek képeinek méretarányos újragondolt változatai.  A megnyitón az alkotó az érdeklődők részére tárlatvezetést is tartott.

Pleva Péter első alkalommal mutatkozott be a Simonyi Lajos Galériában. Idén két kiállítása is volt Léván. A nemrégiben felújított lévai zsinagógában egy helyi alkotóval közösen állított ki. Februárban a lévai Reviczky Házban volt önálló tárlata.

Ipolyságon korábban csoportos kiállításokon mutatkozott be, két évvel ezelőtt a MyHont Café emeletén láthatták az érdeklődők más művészek mellett az ő alkotásait is.

Pásztor Péter felvételei a kiállításmegnyitóról. 

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1457003187655326