(Fotó: basket.sk)

Győzni ment a Poprád folyó mentére a szlovák női kosár extraliga egyetlen csallóközi résztvevője, de a rájátszás második meccsén csalódást okozott a somorjai szurkolóknak, hiszen gyenge játékkal hárompontos – 62:59-es – vereséget szenvedett. Pedig a szerdai győzelem után Poprádon is mindenki sima győzelmet várt a somorjai lányoktól.

,,A poprádi meccs nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Nem egész három perccel a befejezés előtt nyolc ponttal vezettünk. Egy olyan tapasztalt csapatnak, amilyen mi vagyunk, be kellett volna húzni a találkozót. Nem kell kifogásokat keresni. A Poprád jobban harcolt, szívvel játszott és ez döntött” – mondta a csalódott somorjai edző, Kačmarík Tomáš.

,,A hazaiak megérdemelten győztek. Elnézést szeretnénk kérni a somorjai szurkolóktól. Szerdán egészen másként kell játszani. Mindenkinek 1000 %-ot kell beleadnia” – fejezte be a somorjai tréner.

Bizony jogos a somorjai csapat edzőjének a kritikája, hiszen bár szerdán a csapat mondhatjuk, hogy simán nyert a Samaria Sportcentrumban, de azon a meccsen is sok egyéni hibát vétett. A poprádiak pedig hazai környezetben, mindent beleadva kihasználták azt, hogy csallóközi ellenfelük nem vette eléggé komolyan a meccs végét.

(Fotó: basket.sk)

„Jól kezdtünk, mint otthon is, nem volt gond a játékunkkal, s hamar 10 pontos előnyre tettünk szert. De aztán fokozatosan megint elvesztettük az előnyt. Ez a meccsen többször is megtörtént. Az egész meccsen vezettünk, de soha nem sikerült nagyobb pontkülönbséggel elhúznunk. Támadásban gyengén ment a dobás mindenkinek, s bár voltak lehetőségek, de ezek nem mentek be. A védelem nem volt a legrosszabb, de az ellenfélnek így is a mi hibáinkból sikerült pontot szereznie. Talán tudat alatt úgy álltunk hozzá, hogy biztos nyerünk, még így, rossz játékkal is, legalább pár ponttal. De hát nem sikerült. Ők jobban hajtottak, mint mi. Szerdán teljesen más meccset várok. Szerintem segített ez a pofon kicsit és mindenki nagyobb összpontosítással és precizitással fog a meccshez állni. Az, hogy egyszer kikaptunk a Poprádtól, nem jelenti azt, hogy most állandóan el fognak verni minket. Úgyhogy mindenképpen győzni akarunk szerdán!” – mondta a csallóköziek somorjai vezéregyénisége, Szuja Tímea, aki 10 pontot szerzett a találkozón.

A rájátszás többi meccsén a pöstyéni lányok Nyitrán harcolták ki a legjobb négy közé jutást, míg a rózsahegyiek a besztercebányai győzelmükkel jutottak a legjobb négy közé. A kassai Good Angels 15-én és 16-án verte el nagyon a pozsonyi Slovant, míg a somorjaiak szerdán harcolhatják ki a legjobb négy közé jutást, ha a Samaria Sportcentrumban legyőzik poprádi ellenfelüket.