A népszerű francia kisautóból viszonylag későn készült kombi változat. Ezzel együtt már a 2. generációnál tart, amelyet tavaly kissé felfrissítettek. Ezt a verziót kaptuk meg tesztelésre, éspedig a leggazdagabb szereltség, plusz a legerősebb dízelmotor kombinációjában.

Alaktan

Minden tépelődés nélkül ki merjük jelenteni: ez a legszebb kiskombi széles e földkerekségen. És nem azért, mert kevés konkurense van (tájainkon pl. a Fabia Combi és a Seat Ibiza ST), hanem azért, mert TÉNYLEG NAGYON SZÉP. A tető- és az övvonal  dinamikus ék alakban közelít egymáshoz, miközben az előbbi impozáns méretű légterelőben fut ki a hátsó szélvédő fölé. A minden új Clio kellékének számító „hullámzó” küszöbbetét hihetetlenül feldobja az oldalnézetet, és tesztautónknál erre még rátettek egy lapáttal a szürke-fekete színkombinációjú, attraktív alufelnik. Ezek egyébként, a hangsúlyosabb krómozással együtt a mindössze 100 eurós Look csomag részeként kerültek az autóra. Ami pedig a frissítést illeti, tulajdonképpen csak az elülső lökhárító változott – most már integrált részei a ködfényszórók –, és megjelentek a nappali LED-es menetfények is.

Belvilág

A vezető továbbra is a kissé furcsa tagolású analóg-digitális műszeregységet látja maga előtt, amelyet azonban nagyon gyorsan meg lehet szokni. A középkonzolt – kissé hivalkodó zongoralakk-felületekkel körülvéve – az R-Link multimédia-rendszer színes kijelzője uralja; ez a rendszer tömören és velősen mindent tud, ami egy 21. századi autóban elvárható. Tesztautónkban ráadásul – navigációval együtt – a BOSE csomag része volt, ami 7 hangszórós, 4×34 W teljesítményű hifit jelentett pluszban. A szereltség értékesebb elemei voltak még a gyakorlatilag körkörös parkolószenzorok, a 6 irányban betolatni, plusz kimanőverezni is képes parkolósegéd (10. ábra), a fűthető elülső ülések, a kétfunkciós tempomat, valamint a tolatókamera és a légkondi. A belteret egyébként szintén egy – Florida nevű – perszonalizációs csomag tette színesebbé. Éspedig a szó szoros értelmében, lásd a légbeömlők, valamint a sebességváltó mandzsettájának korallvörös kereteit.

Ami az egyebeket illeti, a tesztautó ülései elöl-hátul átlagon felüli kényelmet nyújtottak, és mint a 21. ábra mutatja, a hátsó lábtér is kielégítő méretű lehet. A koffer viszont kissé alulméretezett (Škoda Fabia Combi: 530 l). Van azonban egy praktikus osztólapja, amely alá berámolhatjuk a ritkábban használt holmikat. E lap további előnye, hogy bővítés után sík padlót eredményez, lásd a 24-25. ábrát.

Az országúton

A Clio aktuális nemzedéke már a 110 lovas dCi motort is megkapta, természetesen a kombit is beleértve. (A teljesség kedvéért: a kínálatban szereplő másik két dízel 75 és 90 lóerős). Csak kézi váltóval kombinálható, amelynek karja furamód kissé az utasülés felé dől… A tisztes teljesítmény és az alacsonyan jelentkező nagy dízelnyomaték kifejezetten dinamikussá teszi az 1280 kilós autót, miközben a fogyasztása – észszerűen vezetve – jócskán 5 liter alatt tartható! Ebben segít az ECO üzemmód is, valamint a középső műszeregység alján található sáv, amely a vezetési stílustól függően a zöld és a narancssárga között változtatja a színét. Egy kollégám – igen találóan – vezetési lakmuszpapírnak nevezte. Ja, és a végén jön az ennél sokkal részletesebb kiértékelés, lásd a 12. ábrát… A váltókar, sajnos, nemcsak ferde, hanem kissé pontatlanul is jár, a hátramenet kapcsolása is eléggé nehézkes. Talán csak ez rontja kissé az autó egyébként igen magas színvonalú vezetési komfortját. A többi ugyanis – a kényelmes ülés, a jó fogású kormánykerék, a jól eltalált rugózás, na és az erős motor dinamikája – mind csupa piros pont…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1461 cm3
Teljesítmény: 81 kW (110 LE)@4000
Nyomaték:   260 Nm@1750
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 194 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,4 s
Gyári átlagfogyasztás: 3,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 4,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 90 g/km
H/Sz/M: 4267×1945*x1445 mm
Csomagtér:  443–1380 l
Üzemanyagtartály: 45 l
A modellcsalád induló ára: 9950 €
A tesztelt típus induló ára: 17 190 €

*tükrökkel

Vas Gyula (A szerző felvételei)

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.