Fotó: DennikN

A környezetvédelmi minisztérium a választások óta már kétszer is megszüntette, majd újra kiírta a versenypályázatot a hulladékgazdálkodási információs rendszerre. Ennek kellene részletes információkat szolgáltatnia arról, ki, hol és mennyi hulladékot termel, gyűjt, dolgoz fel vagy hasznosít újra.

Solymos László, a Most-Híd minisztere azt ígéri, hogy az új rendszerrel csökkenthetők lesznek az adminisztratív terhek, és segítségével közpénzeket is megtakarítanak majd. Állítólag három éven belül készül el, és a miniszter azt állítja, az új hulladéktörvény értelmében van rá szükség.

De nem is a szükségessége váltott ki vitát, sokkal inkább az ára. Amikor a környezetvédelmi tárca február közepén új közbeszerzést indított, a megrendelés feltételezett árát 15,4 millió euróban szabta meg áfa nélkül. Ez azonban ötször magasabb ár, mint amennyit még 2013-ban megállapított a tárca környezetvédelmi hatásvizsgálati és menedzsment osztályának akkori vezetője, Vladimír Blažíček, aki egy korábbi beszélgetésben a költségeket 2,5 -3 millió euróban határozta meg.

A versenypályázatot már kétszer megszüntették

Az új hulladékgazdálkodási információs rendszer első versenypályázatát még 2015 szeptemberében írta ki a minisztérium. A feltételezett ár már akkor sem hárommillió euró volt, hanem 12 millió (áfa nélkül). Tavaly május végén a tárca már Solymos vezetésével a versenypályázatot megszüntette, az eredeti megrendelés ugyanis még olyan megrendelésekkel is számolt, amelyek azóta már az ún. kormányzati felhő (kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatásnyújtás) részét képezik, és az egyes minisztériumok ingyen hozzájuthatnak. Mivel a törvény nem engedi az eredeti kiírás feltételeinek módosítását, így megszüntették azt.

Az új versenypályázatot ez év január 24-én írták ki, s bár figyelembe vették a kormányzati felhőt is, a feltételezett ár mégsem lett kisebb, sőt még magasabbra ugrott – 19,2 millió euróra (áfa nélkül). Eltelt azonban pár nap, s ezt a kiírást is törölte a minisztérium azzal az indokkal, hogy a javaslatok alapján megváltoztatták a megrendelés műszaki előírásait.

A „műszaki vagy szakmai alkalmasság” részbe például bekerült, hogy a pályázónak bizonyítania kell, hogy az elmúlt három évben szállított Oracle technológiát vagy szolgáltatást legalább 15 millió euró értékben áfa nélkül. Az nem világos, hogy miért került bele ez a feltétel, hasonló szolgáltatást és technológiát más cégek is nyújtanak.

Az eredetinél többszörösen magasabb ár

A harmadik versenypályázatot február 15-én írta ki a minisztérium, a feltételezett árat 15,4 millió euróra csökkentették, ami még mindig 12 millióval több, mint az első kiírt versenypályázat és mintegy ötször akkora, mint a 2013-ban Blažíček által becsült összeg.
A tárca mindezt azzal magyarázza, hogy megváltozott a megrendelés tárgya. „A megrendelés része több integráció a meglévő rendszerhez, hogy az adatok kézi adatbevitel nélkül is átvihetők legyenek. Ezen túlmenően a rendszernek képesnek kell lennie adatszerzésre a strukturálatlan tartalomból is” – jelentette ki a tárca szóvivője, Tomáš Ferenčák.

A projektet az „Értéket az árért” is értékelni fogja

Solymos tárcája az IT-rendszert a „Környezet minősége” operatív programból szeretné fedezni, nem pedig az Integrált infrastruktúra programból. A minisztérium szerint a jóváhagyása során más eljárásokat alkalmaznak, és nem szükséges hozzá megvalósíthatósági tanulmány. Azt is állítják továbbá, hogy a megrendelés során figyelembe vették az informatizálás nemzeti koncepcióját, ám ez a kormánydokumentum kimondja, hogy a tanulmányt minden európai alapból fedezett IT-projekt esetében el kell végezni.
Mivel a feltételezett ár meghaladja a 10 millió eurót, a pénzügyminisztérium „Értéket az árért” csapata is ellenőrzi majd azt.

A környezetvédelmi tárca a választás után a hulladékgazdálkodási IT-rendszer közbeszerzésének előkészítésével a 4procurement céget bízta meg. „Feladata például a közbeszerzés időbeosztásának kidolgozása, a versenypályázat alapanyagainak kidolgozása a törvény értelmében, a kiírási javaslat, vagy a jegyzőkönyv kidolgozása. A tárca nem írt ki hagyományos pályázatot erre, hanem megszólított öt céget, s a kiválasztást a minisztérium alkalmazottaiból álló háromtagú bizottság végezte, a projekteket pedig a legalacsonyabb ajánlat alapján értékelték.

(Denník N/Felvidék.ma)