Dobay Gergely (fotó: facebbok)

Az utóbbi hónapokban rendre tűntek el a HVIM rajongói oldalai a legismertebb közösségi oldalról. Legutóbb a HVIM Felvidék nevűt szüntették meg, minden indoklás nélkül. Az esetről Dobay Gergellyel, a HVIM egyik felvidéki társvezetőjével beszélgettünk.

„Múlt héten érkezett az üzenet, hogy a Facebook egyes megosztott tartalmak miatt zárolta a HVIM Felvidék oldalát. Természetesen az indoklásban nem tértek ki arra, hogy mely tartalmakkal volt gond, illetve, hogy azok miben sértették az oldal irányelveit. Nem is tudtak volna ilyen indokot felhozni, hiszen kínosan ügyeltünk arra, hogy ne nyújtsunk támadási felületet” – kezdi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki társvezetője.

„Tavaly gyakorlatilag az összes létező oldalunkat törölték ugyanilyen mondvacsinált indokkal. Bevett szokásuk, hogy miután az oldal felfüggesztése ellen panaszt emelnek (ennek során nincs lehetőség írásban kifejteni a véleményt), a Facebook üzemeltetője végleg törli az oldalt és az adminisztrátorokat legalább 24 órára letiltja. Képesek voltak egy óra leforgása alatt összesen több tízezer követővel rendelkező oldalunkat „lelőni”. Tették mindezt annak ellenére, hogy egyes eseményeinket fizetett hirdetésekkel reklámoztuk, azaz fizető ügyfelei voltunk az oldalnak.”

Dobay Gergely szerint ez a jelenség nem csak Felvidéken figyelhető meg, hiszen ahogy mondja, lengyel szövetségesüknek, az ONR-nek tavaly ugyancsak törölték az összes oldalát. Szerinte a kettős mérce nem ismer határokat, mert a Facebook hemzseg a szélsőbaloldali és magyargyűlölő (román, szlovák) oldalaktól, melyeket ha be is jelent az ember, rögtön jön a válasz, hogy “nem sért közösségi irányelvet”. „Ezek az oldalak köszönik szépen, élnek és virulnak” – teszi hozzá.

Az oldal szerkesztői ügyeltek arra, hogy semmi olyat ne posztoljanak, ami miatt kifogásolható lenne az oldal. „Mint már említettem, szigorúan ügyeltünk a szabályok betartására. Egy ilyen oldalban sokszor több évnyi munka van, nyilván nem kockáztatjuk meg, hogy töröljék.”

Az indoklás nélküli cenzúrát talán az szemlélteti a legjobban, hogy egy másik HVIM vezető személyes profilját rendszeresen törölték. Az is megtörtént, hogy egy másik vezető a saját nevével regisztrált (magánszemélyként), s bármilyen tartalom feltöltése nélkül szintén törölték. Még a Facebook által birtokolt Instagramon is csak öt percig tudott létezni a saját neve alatt. „Ez a cenzúra semmiben sem különbözik a kommunizmus véleményterrorjától, csak a színe más. Akkor a vörösök, most a kékek”- érvel Dobay.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (röviden: HVIM) nemzeti radikális, jobboldali ifjúsági szervezet. A HVIM jelszavai: „Hit, hűség, bátorság”, jelképe az országalma. A mozgalmat Toroczkai László alapította még 2001-ben. Nevét a trianoni békeszerződés előtti Magyarország (Horvátország nélküli) közigazgatási beosztásáról kapta, amely leegyszerűsítve 63 vármegyéből állt.

A szervezetet gyakran szélsőséges jelzőkkel illetik, sokan nacionalizmussal, sovinizmussal vádolják, megint mások egyenesen lenácizzák a HVIM fiataljait. „Amikor ilyen vádakkal próbálnak minket kellemetlen magyarázkodásba kényszeríteni, akkor csak kihúzzuk magunkat és bóknak vesszük. Az ilyen támadások nyugtatnak meg minket, hogy jó úton járunk. Tevékenységünk roppant szerteágazó, igyekszünk az élet minden területén képviselni a mozgalmat és annak eszmeiségét. A szemléletformálást főként előadások, megemlékezések és fesztiválok szervezése révén végezzük. Igyekszünk minél aktívabban részt venni a helyi közösségek életében, így ha önkéntes akciókra kerül sor, a vármegyések biztosan ott vannak. Ott voltunk, amikor a gátakon kellett homokzsákokat pakolni, ha emlékműveket vagy a komáromi várat kellett rendbe tenni, ha öregotthont kellett felújítani, vagy kórházudvart takarítani.”

A fiataloknak természetesen vannak saját kezdeményezéseik is, katonasírok és egyéb nyughelyek folyamatos rendben tartására is szánnak időt. „Ifjúsági mozgalomként kiemelt fontosságú számunkra egy egészséges fiatal generáció nevelése, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyermek- és ifjúsági táborokra, gyermekprogramokra és a sportos életvitel népszerűsítésére.” Amikor negatív véleményt alkotnak a szervezetről, nem a felsorolt, egyébként a szervezet tevékenységének 90%-át kitevő akcióikra fókuszálnak, hanem arra a 10%-ra, amikor az utcán állnak ki nézeteikért.

„Ezek is mi vagyunk, ezt soha nem tagadtuk. Ha kell, építünk, de ha kell, akkor az utcán is kiállunk az igazunkért. Ez számunkra normális dolog, hiszen retorikánkat soha nem ahhoz igazítjuk, hogy mi számít politikailag korrektnek, vagy miből lesz problémánk. Kimondjuk, amit gondolunk, a következményeket pedig vállaljuk. Ezért nem számítanak ezek a vádak, így nem is kényszerülünk a megcáfolásukra. Akiket tényleg érdekel, hogy milyenek is valójában a démonizált vármegyés fiatalok, jöjjenek el valamelyik akciónkra és ismerjenek meg minket! Mindenkinek szívesen válaszolunk a kérdéseire” – fejezte be Dobay Gergely.