Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke nyitotta meg ma reggel 9 órakor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. A Parlament Vadásztermében tartott eseményen a Felvidékről Menyhárt József, az MKP elnöke, Kőrösi Ildikó alelnök, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, Csúsz Péter, Besztercebánya megye képviselője, Farkas Iván, Nyitra megye képviselője, Horony Ákos, jogi szakértő, valamint Csáky Pál EP képviselő, Duray Miklós, a KMKF tiszteletbeli tagja és Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója volt jelen.
Kövér László házelnök a magyar nemzetpolitika esélyeit és közös teendőit abban a fenyegető geopolitikai erőtérben vázolta, amelyben magyarok és szomszédai, itt a Kárpát-medencében együtt vannak jelen. Már a tavalyi találkozón szó volt arról, hogy a világ legerősebb gazdasági térsége, az Európai Unió a világ két legerősebb katonai hatalma: az Egyesült Államok és Oroszország közé szorul, és abban Közép-Európa, benne a Kárpát-medencével újból újkori ütközőzónává válik. Azóta ez a veszély még fenyegetőbbé vált. Az álmoskönyv szerint sem jó szendvicsemberként az erősek és mohók közé szorulni, nem is beszélve történelmi tapasztalatainkról. 1947 és 90 között mindannyian megtapasztalhattuk az ütközőzóna létet, amikor ránk borult a „pax szovietica” rendszere. „Mindannyian magyarok és szomszédaink vesztesei voltunk ennek az időszaknak. Mi, magyarok különösen azok lettünk, mert nekünk, magyaroknak – ahogy mondani szoktuk – kommunistákból is a legpocsékabbja jutott, mert miközben a kommunista táboron belül mások igyekeztek erősíteni országuk nemzeti összetartozását, addig a magyarországi kommunisták évtizedeken keresztül igyekeztek elfojtani a nemzeti szellemet, és kiirtani az emberekből a nemzeti összetartozás érzését.”
A kétpólusú világ 1989-90-ben történt megszűnése és a kelet-európai rendszerváltoztatások után ránk köszöntött az egypólusú világ, és ránk is kiterjedt annak békéje, a „pax americana”. Akkor még nem tudtuk, hogy így hívják ezt a békét, és azt sem tudtuk, hogy a szép szavakon túl mi lesz a hatása. „1990-ben még mindannyian reményekkel és illúziókkal telve a közös Európa-házba igyekeztünk, nem tudván, hogy – képletesen szólva – ennek a háznak a tulajdoni lapjára amerikai jelzálog van bejegyezve. Az elmúlt negyedszázadban hozzánk is besüvöltött a globalizmus, annak nem kevés jó, de még több káros hozadékával. Hatásaiból röviden most csak kettőt emelnék ki: a nemzetállamok és a nemzeti identitások felszámolására irányuló törekvéseket. Nem tudjuk, hogy ezek céljai vagy csak következményei voltak a „pax americana”-nak, de végeredményét tekintve közömbös is – mondta Kövér László.
Közel 400 éve, a harmincéves háborút lezáró 1648-es vesztfáliai béke óta az európai egyensúly és stabilitás garanciái a nemzetállamok voltak, amelyek létrejötte a korabeli Európa legnagyobb vívmányának tekinthető. A nemzetállami, a vallási vagy a családi identitás az emberi értéktudat meghatározó tényezői. Lerombolásával az ember érdekfelismerő és érdekérvényesítő képessége meggyengül, ezáltal könnyebben alávethetők és kifoszthatók, közösségi erőforrásaikból könnyebben kiforgathatók lesznek. A nemzettudat és a nemzetállam útjában áll a globális érdekeknek, akarva akaratlanul korlátozza azokat. A nemzetállamok ellenfelei azt állítják, hogy a 21. század nemzetközi problémáit nem lehet nemzeti szinten megoldani, ezért kell megválni a nemzetállamoktól. Napjainkban a térség nemzetállamai számos tapasztalattal rendelkeznek abban, hogy a globális hatalmak – amennyiben a nemzetállamok kormányai nem szolgálják ki korlátlanul az érdekeiket – akkor hogyan próbálják ügynökeik ún. demokratikus alternatívaként kihasználni a médiát, az igazságszolgáltatást, a szakszervezeteket vagy az ún. civil szervezeteket, és miként igyekeznek befolyásuk alá vonni a nehéz gazdasági, társadalmi helyzetű kormányokat.
Kérdés, hogy ilyen helyzetben mi a cél, mit tudunk elérni mi, magyarok itt a Kárpát-medencében? A cél egy többpólusú világban egyenrangú, szuverén, erős Európai Unió, amely nem ütközőzóna, hanem összekötő kapocs, és amelynek szuverenitása a tagállamok szuverenitásán alapul. Az előttünk álló években: 2018-20-ban valamennyi szomszédunk nemzetállami létrejöttének centenáriumát fogja ünnepelni. Nekünk, magyaroknak, a 20. század történelmi veszteseinek nem lesz okunk ünnepelni, csak abból meríteni erőt a magunk számára, hogy minden veszteségünk ellenére túléltük a 20. századot. Arra kell felhívnunk az ünneplők figyelmét, hogy egy új térségi együttműködés nélkül az egykori győztesek elveszíthetik, amit korábban nyertek: a saját nemzetállamukat. A kelet-közép-európai államok együttműködése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a jövőben valamennyien megőrizhessük cselekvőképes, nyitott, a nemzeti identitás megőrzésére alkalmas állami kereteinket. Vagy mindannyian nyertesei leszünk, vagy mindannyian elveszítjük állami kereteinket. Mi magyarok azt kívánjuk a szomszédainknak, amit önmagunknak: együttműködésre képes, szuverén nemzetállamot, amely senkit nem nyom el és nem korlátoz identitásában, hanem mindenkit megvéd és erősít – mondta bevezetőjében a házelnök.
Kövér László szerint: „A Kárpát-medence 21. századi nemzetállamai nem állhatnak sem a nemzeti szupremácia, sem a nemzeti kizárólagosság talaján. Nemcsak a területükön élő többség, de a kisebbség nemzeti identitását is védeniük és erősíteniük kell, mert csak így tudnak egymással valóban együttműködni, és csak így, ezáltal tudják érvényesíteni állampolgáraik érdekeit az esetleges globális gazdasági, pénzügyi, társadalmi ellenérdekekkel szemben. Ha nem sikerül egy ilyen megújult nemzetállami hivatásra építeni országaink együttműködését, ha az etnikai ellentétek feloldatlansága továbbra is akadálya marad az országaink közti stratégiai együttműködésnek, akkor Kelet-Közép-Európa soha nem lesz alkalmas a benne lévő potenciált kibontakoztatva emancipálódni Európa nyugati feléhez. A szomszédos országok politikai elitjét és a társadalmak többségét is az elmúlt években erősen megsuhintották a globalizmus szélcsapásai. Talán napjainkra a Kárpát-medencében beértek azok a lélektani és politikai feltételek, amelyek nyomán a magyarság által javasolt új térségi együttműködés gondolatában mindenki úgy találhatja meg a saját nemzeti önérdekét, hogy ezzel nem veszélyezteti, hanem erősíti szomszédai érdekeit is.”
Végezetül a házelnök elmondta: a magyar politikai osztálynak a Kárpát-medencében az a felelőssége, hogy miközben meg nem alkuvó harcot folytat saját közösségei önazonosságának védelmében, ne csak készen álljon egy ilyen fordulatra, de türelmesen és kitartóan tegyen is érte. Isten adjon sok erőt ehhez!
Kövér László gondolatait mintegy folytatta Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki először a gyökeresen megváltozott külső körülményeket sorolta fel: az USA új szerepétől az Európát sújtó migrációs válságig, majd rátért a magyar kormánynak a szomszédos országokéval való kapcsolatára, amelyben két út kínálkozik:
A miniszter beszédében kijelentette: „Lehet azt mondani, hogy vannak nagyon súlyos, a nemzeti közösségünket érintő kérdések, amelyekben abszolút nem értünk egyet, s mindaddig nem vagyunk hajlandók semmilyen együttműködésre, ameddig ezekben nem jutunk el egy európai mércével is elfogadható megoldásig. A másik stratégia az, hogy kimondjuk: vannak nagyon súlyos kérdések, amelyekben nem értünk egyet, de annak reményében, hogy valamikor a megoldásnak az esélyével tudjuk felvetni ezeket a kérdéseket, építsünk közös sikertörténeteket: közlekedésben, határátkelőkben, energetikában, kereskedelemben, határokon átnyúló együttműködésben. Én ez utóbbit választottam, és az önök vezetőitől kapott visszajelzések inkább pozitívak voltak, mint negatívak, mert azt gondolom, hogy a meglévő – kétségtelenül nagyon súlyos – problémákat csak úgy fogjuk tudni megoldani, hogy ha egyébként építünk egy olyan közös bizalmat, amire, mint egy talapzatra ráállva, fel tudjuk vetni ezeket a kérdéseket” – fogalmazott Szíjjártó. Majd hozzátette: „A Felvidék esetében ez már lemérhető a magyar kisiskolák túlélését illetően, magyar-szerb viszonylatban korábban elképzelhetetlen lett volna, amiért most éppen Belgrádba utazom az egyik köztársasági elnökjelölt meghívására, hogy záró kampánygyűlésén beszédet mondjak. Néhány éve őrültnek nézték volna azt a szerb elnökjelöltet, aki egy magyar külügyminiszterrel akart volna kampányolni. Lényeg az, hogy tudtunk előrelépni a szomszédos országokkal való együttműködésben, és én továbbra is azt a politikát fogom folytatni, hogy közös sikertörténeteket építsünk annak érdekében, hogy az önök életét legjobban érintő ügyekben hosszútávon megoldásokat tudjunk elérni.”
Csáky: a KMKF közvetlen kapcsolattartásra ad lehetőséget
Hányadik ilyen konferencián vesz részt? – kérdeztük Csáky Páltól.
Sokadik alkalommal, nem is tudom hirtelenjében megmondani a számot, de azt tudom, hogy egy kivételével mindegyiken részt vettem, mert fontosnak tartom ezeket az összejöveteleket: visszatükrözik a nemzet egységét, közvetlen kapcsolattartásra ad lehetőséget egymás közt is, és a magyar országgyűlés, illetve a magyar kormány tagjaival. Jó az, hogy stratégiai anyagokat is meg tudunk itt vitatni, az egyes nemzettestek képviselői is be tudnak számolni arról, hogy milyen problémákkal küzdenek.
Milyen példát említene a korábban is megtárgyaltak közül, amelynek már van eredménye?
Többet is mondhatok: az autonómia-koncepciók összehangolása, a regionális politika, a határon átnyúló politika elemeinek a kidolgozása, az oktatásügyi alaptézisek lefektetése, amelyek lényegében minden közösség számára ugyanazok, mert az anyanyelvi oktatás fontosságán alapulnak, és a támogatási rendszereket is itt vitattuk meg egymással. Tehát az a mondat, amit a házelnök úrtól hallottunk, hogy az eddigiek során is nagy súlyt fektettek arra, hogy a magyar nemzetpolitika elemeit – miután Magyarország kidolgozta – itt véglegesítsük, tehát mindenkinek joga van véleményt mondani róla, módosító javaslatot tenni, ez nagyon fontos. Azt jelenti, hogy a magyar kormány és a magyar parlament ezekben az ügyekben az általunk itt jóváhagyott elvek alapján folytatja a tevékenységét.
Zárónyilatkozatot is elfogadtak
A KMKF zárónyilatkozatában üdvözli a magyar-magyar választási összefogásokat. Szlovákia esetében a szervezet kétoldalú kormányközi tárgyalások megkezdését javasolja olyan érzékeny kérdésekben is, amelyek évek óta terhelik a két ország viszonyát, többek között a kettős állampolgárság, a Beneš-dekrétumok hátrányos következményeinek kompenzálása vagy a kisebbségi önkormányzatiság megoldatlan kérdései. Elvárják, hogy a szlovák kormány a nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban a magyar nyelvű oktatás ügyét – a bölcsődétől az egyetemig rendezze.
