Fotó: amazon

A világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb online bolthálózata az Amazon logisztikai központot kíván nyitni Szereden.

Az elkövetkező három évben több mint 1000 fő foglalkoztatását tervezik – tájékoztatott Juraj Vedej, a társaság médiakapcsolatokért felelős munkatársa.

Az Amazon már jelen van Szlovákiában

Az Amazon sikeresen működik Pozsonyban, ahol a folyamatosan bővülő központban már több mint 850 ember talált munkát, s ez a tény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy további beruházást valósítsanak meg Szlovákiában.

A pozsonyi alkalmazottak elsősorban a pénzügyi-, emberi erőforrások-, kereskedelmi-, ügyfél menedzseri és analitikusi munkapozíciókat töltik be. A cég karrierépítési és munkahelyi bónuszokkal csábítja az új dolgozókat, például a négyéves továbbképzési – és tanulmányi költségek 95 százalékát is megfizeti.

Az új dolgozók termékminősítést fognak végezni

Az új logisztikai központ a szeredi Mountpark területén épül meg, ahol az amerikaiak 60 ezer négyzetmétert fognak bérelni.

„A szeredi központ megnyitását idén, a III. negyedévben tervezzük, itt a munkatársaink azokat a termékeket minősítik majd, amelyeket vagy nem vett át a megrendelő, vagy az árut visszaküldte a feladónak” – magyarázta a leendő munkatársak feladatát Vedej.

Az Amazon többféle munkakör kialakításával számol, így műszaki-, emberi erőforrások-, pénzügyi menedzserek, technológusok és IT szakemberek dolgozhatnak majd a cégnél.

A munkaerő toborzást már a nyár folyamán elkezdik, az érdeklődők további információkat a www.pracavamazone.sk internetoldalon tudhatnak meg.

Aktuality.sk/Felvidék.ma