Fotó: TASR

Változások lehetnek a saját kézbe kikézbesítendő közigazgatási iratok átvételének dátumában. Az új szerint a postán elhelyezett iratok kézbesítési napjának az a nap számítana, amikor a címzett a küldeményt valóban kézhez kapja. Jelenleg ugyanis ez nem így van, s a kormánypárti SNS szerint ez nem igazságos.

A nemzetiek ezért úgy döntöttek, hogy törvénymódosító indítványt nyújtanak be a közigazgatási eljárásról szóló törvényhez, amelyről a parlament március ülése tanácskozik majd.

A Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője, Tibor Bernaťák szerint a közigazgatási eljárásról szóló jelenleg érvényes törvény nem veszi figyelembe az irat átvételének valódi dátumát, amennyiben az iratot a címzett nem veszi át az elhelyezésétől számított három napon belül. Így aztán az van érvényben, hogy amennyiben  a címzett például az elhelyezésétől számított 18. napon veszi át a küldeményt, akkor is úgy számítódik, mintha az elhelyezésétől számított három napon belül kézhez kapta volna.

A nemzetiek erre az igazságtalanságra például az általános fellebbezési határidő kapcsán hívják fel a figyelmet. Bár a címzett csak a18. napon kapja kézhez az iratot, a határidő már a harmadik naptól kezdve számítódik, s mivel a fellebbezési határidő valójában 15 napos, így az átvétel napja ebben az esetben tulajdonképpen már a fellebbezés határidejének az utolsó napja is egyben.

„Az érvényes jogszabály egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy a polgár például több napos szabadságra utazott. Ezért terjesztjük be a módosító indítványunkat, amely igazságosabb határidőt vezetne be a saját kézbe kézbesítendő levelek átvételét illetően” – jelentette ki Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.

A törvénymódosítás értelmében a postán elhelyezett irat átvételének az a nap számítódna, amikor a címzett azt valóban kézhez kapja. Ettől a naptól kezdődően számítódnának azután a további határidők. „És csak abban az esetben, ha a küldeményt a postán való elhelyezésétől számított 18 napon belül nem venné át a címzett, számítódna az ún. fiktív átvétel, amikor is a határidő 18. napját számítanák az átvétel napjának, akkor is, ha a küldeményről a címzett nem szerzett tudomást” – magyarázza a Szlovák Nemzeti Párt képviselője.

(TASR/Felvidék.Ma)