A nagykaposi tanulók a plakátok előtt (Fotó: Boczán Alica/Felvidék.ma)

Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány idén is meghirdette a Székely kapu – Zöld kapu elnevezésű nemzetközi programját. A nagykaposi Erdélyi János Alapiskola kilencfős csapata első alkalommal csatlakozott a programhoz.

„A programnak két ágazata van. Az ötödikeseinkkel a Zöld kapu környezetvédelmi versenybe kapcsolódtunk be. Tevékenységünk egyik központi témája az életfa, a fa és a környezet kölcsönhatása” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Boczán Alica, az Erdélyi János Alapiskola tanára, a csapat koordinátora. A program másik ága, a Székely kapu, a hagyományőrzésre összpontosít. A programba az egész Kárpát-medencéből kapcsolódtak be iskolai csoportok.

Készülnek a plakátok (Fotó: Boczán Alica/Felvidék.ma)

Mint elmondta, a program keretében a tanulók plakátokat készítettek a fa és a környezeti kölcsönhatások témában. Mindehhez előzetes ismeretanyagra is szükségük volt. Ismeretterjesztő anyagokat, szakirodalmat tanulmányoztak át – tájékoztatott a koordinátor. A tanítást követően, délutáni foglalkozás keretében készítették a plakátokat. A nagyobb méretű tablókon többek között a fa és a talajvíz, a fa és az élővilág, a fa és a levegő kölcsönhatását, a globális felmelegedést ábrázolják. A tanulók kombinált technikák alkalmazásával készítették el a plakátokat.

A tablókból március folyamán több helyszínen szerveznek vándorkiállítást. Az első ilyen alkalomra március 15-én, az ünnepi program keretén belül került sor a nagykaposi kultúrházban.  A tanulók röviden ismertették a plakátokon ábrázoltakat.

A tervek szerint a városházán, az iskola épületeiben, valamint a helyi egyházi vezetőkkel karöltve a vasárnapi alkalmakkor is bemutatják az alkotásokat.

Az első kiállítás a Nagykaposi Városi Művelődési Központban volt (Fotó: Boczán Alica/Felvidék.ma)

A verseny többrétű. A kiállításon kívül faültetésre, illetve adománygyűjtésre is sor kerül. Az adománygyűjtésből befolyt összegből vásárolják meg az iskolájuk területén kiültetésre szánt facsemetéket. Ezzel kapcsolatban kifejtette: „A városi hivatal illetékeseivel egyeztetve március második felében a város területén is csatlakozunk a facsemeték kiültetéséhez.”

Boczán Alica hangsúlyozta, napjainkban igen fontos a környezettudatos életmód, a verseny ebbe enged bepillantást, segítve a fiatalok rálátását.

A Kárpát-medencei program március 31-én zárul. A kiértékelést követően tárgyi nyereményekkel és tanulmányi kirándulással jutalmazzák a csoportokat.