(Fotó: SITA)

A főiskolások mintegy 24 százaléka fontolgatja, hogy hosszabb időre vagy akár örökre is elhagyja Szlovákiát, 18 százalékuk pedig rövidebb időre tervezi ugyanezt, az utóbbiak egy éven belül visszatérnének az országba. Csupán a főiskolások 20 százaléka nem tervezi, hogy rövidebb vagy hosszabb időre az országhatárokon kívül keresné a boldogulást.

Ezek a számok azonban nem véglegesek, mivel a főiskolások 36 százaléka még nem döntött a kérdést illetően. Az adatok annak a felmérésnek az eredményeit mutatják, amely A tanulók és egyetemi hallgatók kockázati magatartás-változásainak pszichológiai mechanizmusa, kockázati magatartás és az emigrációs, valamint migrációs szándékok című projekt részét képezik, amelyet Oľga Orosová és Marta Kulanová dolgoztak ki a kassai P.J. Šafárik Egyetem Bölcsészettudományi Karáról.

A kassai egyetem kutatócsoportja 2016-ban Szlovákia valamennyi főiskolai intézményét megszólította azzal a felajánlással, hogy a hallgatóik kapcsolódjanak be a migrációs és emigrációs szándékokról folytatott felmérésbe. A 35 megszólított felsőoktatási intézmény közül hivatalosan 18 főiskola és összesen 489 különböző szakirányú hallgató kapcsolódott be a kutatásba.

A jelentés szerzői szerint az eredmények azt mutatják, hogy a szlovákiai főiskolások kivándorlási szándékai mögött több lehetséges magyarázatot adó társadalmi-pszichológiai tényező áll. Bebizonyosodott például, hogy a magasabb kivándorlási szándék a kockáztatásra való nagyobb hajlandósághoz köthető, a tapasztalatszerzés iránti nyitottsághoz, a változtatás szükségességéhez, az érzelmi diszkomforthoz vagy a szlovákiai gazdasági helyzet negatív megítéléséhez. Ellenkezőleg, az alacsonyabb kivándorlási szándék a családdal való nagyobb elégedettséghez vagy a vallási elkötelezettséghez köthető. A felméréssel szerzett adatok feldolgozása még mindig folyamatban van.

A szlovákiai, csehországi, litván, belgiumi, bolgár vagy magyarországi egyetemisták kivándorlási szándékainak nemzetközi felmérését a kassai P.J. Šafárik Egyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógiai pszichológia és az egészség pszichológiája tanszékei koordinálják. A felmérés értékes információkat hozhat a hazai egyetemisták és az egyéb uniós tagországokbeli egyetemisták kivándorlási szándékainak összehasonlításában.

(SITA/Felvidék.ma)