(Fotó: fagykar.erdosbokor.hu)

A kormány kész enyhíteni a fagykárokat elszenvedő gyümölcstermelők veszteségeit, mert a mostani szélsőséges időjárás egyre nagyobb problémákat okoz nekik – jelentette ki Robert Fico kormányfő április 21-én, Szencen tartott sajtótájékoztatóján.

A kormányfő munkalátogatásra érkezett Szencre, ahova elkísérte Denisa Saková, a belügyminisztérium államtitkára és Boris Susko, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára is.

„Oda kell figyelni a mezőgazdaság ezen szegmensére, mert ebben dolgoznak a legtöbben. Ha a szüretről vagy a gyümölcsös- és szőlőskertek gondozásáról beszélünk, akkor az ebben a mezőgazdasági ágazatban dolgozók száma jóval magasabb, mint azoké, akik például az állattenyésztésben vagy a standard növénytermesztésben dolgoznak” – fejtette ki Robert Fico az Annamajorban tett látogatása során.

A kormányfő szerint az elmúlt éjszakák során sok rendkívüli dolog történt a gyümölcsöskertekben. „Nemcsak talaj menti fagy, hanem a nagyon erős szél és fagy, mind a decemberi és januári hidegeket idézte”.

A termelők többsége már most meg tudja állapítani, hogy a termés egy része tönkrement-e, de egyelőre senki nem szeretne katasztrófáról beszélni. „Megegyeztünk, hogy az elkövetkező napokban a gyümölcs- és zöldségtermesztők, valamint a szőlészek felmérik, milyen mértékben károsodott a jövőbeni termés” – egészítette ki a kormányfő.

„Kapcsolatba léptem Peter Kažimír pénzügyminiszterrel és Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszterrel. Megkértem őket, hogy miután begyűjtik az információkat a termelőktől, haladéktalanul terjesszenek be a kormányülésre egy anyagot, amelyben megfogalmazzuk az esetleges kártalanítás konkrét sémáját” – tájékoztatott Fico.

Fico kiemelte, hogy a múlt évben is segítettek a fagykárokat szenvedett gazdákon. „Most is így kell cselekednünk, mivel ezek az emberek nagymértékben függenek az időjárás szeszélyeitől. Nem lenne tisztességes bajban hagyni őket, hiszen kemény konkurenciaharc közepette végzik a munkájukat. Megígérem, hogy a kormány részéről megkapják a segítséget” – jelentette be a kormányfő.

A kormányfő szerint a gyümölcstermesztők más kompenzációs megoldást is javasoltak, mint a kártalanítás. „Valamilyen alapról beszélnek, most azonban ezt nem tudom összegezni. Maguk a mezőgazdászok sem tudják megmondani, mi történik majd az elkövetkező két-három hétben. Azt állítják, ez a néhány nap meghatározó lesz, s ezután már végérvényesen meg tudják majd mondani, hogy milyen mértékű károkat szenvedett a termés. Az én politikai küldetésem az, hogy készen álljunk segíteni nekik” – szögezte le Fico.

TASR/Felvidék.ma