Fotó: tvnoviny.sk

A munkaügyi minisztérium minden évben a minimálbér lehető legmagasabb emelését szeretné elérni – nyilatkozta Veronika Husárová, a munkaügyi tárca kommunikációs osztálya főosztályának vezetője.

Husárová a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának (Konfederácia odborových zväzov ) a héten megfogalmazott 492 eurós minimálbér-javaslatára reagált így.

A 2017-es minimálbér 435 euró, tehát a szakszervezetek mostani javaslata 13,1 százalékos béremelést feltételez 2018-ban.

„Elsősorban a szociális partnereknek kell megegyezniük a törvényben foglalt határidőig, azaz július 15-ig. Amennyiben erre nem kerül sor, a minimálbért a minisztérium fogja meghatározni július 31-ig. Ján Richter, a tárca vezetője már többször is jelezte, örömmel fogadná, ha a minimálbér 2019-ben megközelítené az 500 eurós határt” – magyarázta Husárová.

A munkáltatók új egyeztetési  mechanizmus bevezetését javasolják

A Munkáltatói Szervezetek és Szövetségek Asszociációja (Asociácia zamestnávateľských zväzov a združení – AZZZ) a szakszervezetek javaslatára reagálva megállapította, hogy a szociális partnerek egyeztetése minden évben konszenzus nélkül fejeződik be, ezért új egyeztetési mechanizmus bevezetését javasolják. Elképzelésük szerint a minimálbér rendszeresen a meghatározott mutatók alapján emelkedne.

„Egy ilyen modell alapján a munkáltatók és alkalmazottak képviselőinek nem kellene minden évben alkudozniuk a minimálbér nagyságáról, hiszen végül mindig a kormány dönt a saját elképzelése szerint” – ismertette Miriam Špániková, az AZZZ szóvivője.

Hozzátette, hogy a munkáltatók így hosszabb távon könnyebben tervezhetnék a kiadásaikat. „Egyúttal elkerülhető lenne a politikusok populizmusa, mellyel a minimálbér körüli hercehurcából politikai tőkét igyekeznek kovácsolni” – zárta le Špániková.

Teraz.sk/Felvidék.ma