Illusztráció (Fotó: archív)

Ma délután öt órától a pozsonyi Hviezdoslav téren a korrupció és az egészségügyben, valamint az oktatásügyben kialakult helyzet miatt tüntetést szerveznek. A felvonulást gimnazisták indítványozták. Nyilatkozatuk szerint a tüntetés apolitikus lesz és nem állnak kapcsolatban egy politikai párttal sem.

Ennek ellenére az ellenzéki politikusok kijelentették, drukkolnak a fiataloknak, hogy a felvonulás sikeres legyen. A tüntetést a Magyar Közösség Pártja is támogatja.

Az MKP nyilatkozata szerint: Szlovákia az előző évi felméréshez képest 2016-ban négy hellyel lejjebb csúszott a korrupciós létra fokán. 176 ország közül az ötvennegyedikek lettünk. Az EU-s országok tekintetében a 22. helyre kerültünk. Ez a tény önmagában is rendkívül kedvezőtlen állapotokra utal. Ha közelebbről nézzük a korrupciót, láthatjuk, hogy számos, közfelháborodást keltett ügy kivizsgálatlanul vagy lezáratlanul maradt. Nemcsak a Gorilla vagy a Basternák-ügy, amelyek minden bizonnyal a legkirívóbbak, de sok-sok közbeszerzési, ingatlanfelvásárlási, politikai párt támogatására irányuló ügyet is a szőnyeg alá söpörtek.

A civil szervezetek, megfigyelők és szakértők egyértelműen hangoztatják: nem a törvényekben keresendő a hiba, hanem konkrét személyekben, akik ezen ügyek sorsáról döntöttek. A mindenkori politikai hatalom, illetve annak képviselői a felelősek az elburjánzott korrupcióért és annak kivizsgálásáért. Ezt a véleményt osztja a Magyar Közösség Pártja is, és természetesen támogatásáról biztosítja a mai korrupcióellenes tiltakozást. Kétségkívül jelentős megmozdulásról van szó, és a diákok által hirdetett politikamentesség csak tovább fokozza a „nép akarata” jellegét.