Fotó: SITA

Hatalmas összegek, kétes számlák és a mexikói drogkartellhez hasonlatos szervezet. Ezúttal a leváltott nagyszombati érsek, Róbert Bezák alaposan bekeményített, és elsősorban a katolikus egyházon belüli viszonyokat és saját leváltását illetően nem tett szalvétát a szája elé. Ez az eddigi legkeményebb bírálata, amelyet a nyilvánosság előtt mondott.

Amint többek között elhangzott, leginkább az az információ bosszantotta fel, hogy azért kell a munkáját befejeznie, mert a pápa állítólag szomorú. „Azt mondták nekem, hogy le kell mondanom, mert a Szentatya, Benedek pápa szomorú. Olyan harag öntött el, hogy most már egész életemet az határozza meg, hogy XVI. Benedek szomorú? Mondtam nekik, tudják, én is szomorú vagyok. Tudom, hogy a pápa nem volt szomorú, mert nem is tudott erről az egészről… Olyan gyerekesnek tűnt ez nekem” – nyilatkozta Bezák érsek a múlt hét végén készült kassai interjúban. „Merhettem volna azt mondani, hogy tényleg nem sírt aznap reggel?” – fűzte hozzá Bezák.

Az egyházon belüli viszonyok

Bezák naivan úgy gondolta, ha megszakítja a folytonosságot, változás következik be. „Ha megfigyelik az egyház fejlődését Szlovákiában, akkor azt látják, hogy bizonyos folytonosság tapasztalható, azaz a püspökök, akik az elődjeik helyére kerülnek, a régiek barátai közül kerülnek ki, olyan családi közösség ez. Ebbe a környezetbe kerültem bele a semmiből én. Azt gondoltam, hogy a legfelsőbb helyeken megcsömörödtek a kárpótlástól, hiszen olyan nagy adományt kapott az egyház, visszakapta a vagyonát. Csakhogy úgy tűnik, mindig a pénzről van szó, ezen vesznek össze még a legjobb családokban is a legnagyobb barátok és testvérek. A vagyonelosztáson. És ez bekövetkezett” – kezdte mondandóját Bezák hozzáfűzve, hogy a nagyszombati volt az egyik leggazdagabb érsekség a régióban.

A Vatikán mérges volt Sokol miatt

„Nagyszombatnak nagy volt a vagyona” – árulta el Bezák hozzáfűzve, hogy Árvának és Kysucának nincsenek olyan jövedelmező telkei. „Mivel tudtam, hogy nem megfelelő ott a munka, azt hittem, hogy a Vatikánban is mérgesek emiatt, és meg kell szakítaniuk ezt a vonalat. Kimondom nyíltan, Ján Sokolra gondolok. És az ő helyére lép Róbert Bezák, a magas termetű, következésképpen nem elég okos férfi. A magasak nem szoktak okosak lenni” – ecsetelte Bezák a Nagyszombatba érkezése utáni első benyomásait.

Azt gondolták, hogy butácska vagyok, széles vállakkal

Az egyházi hatóság, amelyik kinevezte, azt hitte, hogy Bezák szófogadó lesz, és elnyeri a nyilvánosság kegyeit. De tévedtek. „Abban, hogy Istennek egy bugyuta teremtménye kerül oda, aki semmihez sem ért, de az emberek szeretni fogják, mert az emberek szeretik a magas férfiakat, ráadásul a vállasakat, azok tetszenek nekik. Ő meg nem tudja majd, mit kell csinálnia, ezért mindig hozzánk fordul majd. De ez a férfi egyszerre csak meglátta, mekkora ott a rendetlenség, s be kell vallanom, hogy én éppen ennek az intézménynek az érdekében szerettem volna rendet teremteni. Számomra személyi problémát jelentett, amikor tudatosítottam, hogy a kárpótlásból származó rengeteg pénz olyan mindenféle módon jött, bevallottak 50-et, a másik 50-et meg nem, és láttam, hogy a civil emberek, akiknek talán semmi közük sincs az egyházhoz, elborzadtak ettől” – jelentette ki Bezák.

Érsek úr, tegyen már rendet!

Ami a pénzeket illeti, érdekes Bezák egyik banki esete. „Egyszer, amikor a bankban voltam, a bankvezető azt mondta nekem: Érsek úr, tegyen már rendet, ezt már nem lehet nézni” – idézte fel a történteket Bezák. Nyilvánvaló volt, hogy az egyházról beszél, nem pedig egy mexikói drogkartellről. Bezák válasza azonban meglepő volt, az egyházat a pénzügyeket illetően egy kartellhez hasonlította, majd hozzáfűzte: „Amint azt egy nagy író mondta, a pénz az ördög ürüléke, mert igazán sok mindent lehet szerezni vele”.

Bezák azt állítja, amikor magas egyházi tisztségébe került, meglepetéssel állapította meg, hogy nem úgy van az, hogy kiderül, aminek nem lenne szabad kiderülnie, „mert nem lehet megbontani a homlokzatot”. „Ha 80 számlája van, akkor azokat ki kell pucolni, és rendbe kell rakni, de úgy, hogy azt senki se vegye észre… Ez olyan komikus. Mert bár létezik banki titok, de azok, akik e körül dolgoznak, „beütik” a nagyszombati érsekséget, s megtalálják ott ezeket a számlákat, a hatalmas pénzösszegekkel. Úgy tenni, hogy az emberek semmiről sem tudnak, és hogy minden rendben van, nem lehet. Talán ebből ered az én naiv hősiességem” – mondta Bezák.

A sebész a lelkére beszélt

Ebből a naivitásából akarta kirángatni talán az a sebész, aki egyszer azt mondta neki, hogy az egyház kétezer éves intézmény, amelyben a változások csak lassan történnek. Bezák erre azt válaszolta: „Doktor úr, téved, e mögött nincs nagy stratégia, sem nagy gondolatok, e mögött rosszindulat van, irigység és korrupció. Mintha nem akarnánk felismerni, hogy ezek a nagy dolgok a lehető legkisebbekkel kezdődnek, mint a komplexus, vagy hogy valahol feljebb kíván lenni az ember. Majd ezután elkezd összegabalyodni az egész, mint államérdek, mert ez jobban hangzik, mint az, hogy én akarom” – mondta Bezák.

A köztársaságielnök-jelöltségről

Bezák az interjúban a köztársaságielnök-jelöltségéről is beszélt. Arról, hogy elképzelhetőnek tartja-e azt. „Én szívesen lennék az, aki segít annak, aki a politikában fog tevékenykedni” – mondta. Bezák saját elmondása szerint azt szeretné, ha olyanok lépnének a környezetünkből a politikába, akikről feltételezhető, hogy becsületesen fogják azt csinálni, s ő ebben szeretne segíteni. A jelöltségéről szóló pletykákat azonban visszautasította.

Öt év telt el azóta, hogy a közkedvelt nagyszombati érseket, Róbert Bezákot leváltották a tisztségéből. Azóta visszavonultan él, néha azonban részt vesz nyilvános vitákban. Így volt ez a hét végén is Kassán az Állítsuk Meg a Korrupciót alapítvány által szervezett korrupcióellenes rendezvényen. A beszélgetés címe „Mibe kerül az elszántság?” volt, amelyben Bezák érsek Zuzana Hlávková volt külügyminisztériumi hivatalnokkal együtt szerepelt, aki a szlovák uniós elnökséggel összefüggő túldrágított vitatott pályázatokra hívta fel a figyelmet, illetve Hunčík Péter pszichológussal.

Bezákot 2009-ben nevezték ki érsekké. Szeretett volna betekintést nyerni a nagyszombati érsekség finanszírozásába, és könyvvizsgálatot végeztetni. Az elődje, Ján Sokol problémás gazdálkodására a Vatikán figyelmét is felhívta. Ennek kapcsán vizsgálatot is tartottak, miközben Bezák és Sokol is vallomást tett a rendőrségen. Állítólag több mint 20 millió euróról volt szó, amit nem könyveltek el hivatalosan. Végül 2012-ben XVI. Benedek pápa arra kérte Bezák érseket, hogy mondjon le a tisztségéről. Bezák ezt elutasította, így ezt követően leváltották. Bezák érsek rendkívül közkedvelt a nyilvánosság előtt, a leváltása ezért tüntetésekhez is vezetett, a támogatottsága pedig megnövekedett.

(Topky/Felvidék.ma)