Illusztráció (fotó: pixabay.com)

Cseh egyetemi és kulturális intézetek képviselői kedden nyílt levélben arra szólították fel Orbán Viktor kormányát, hogy ne hajtsa végre a módosított felsőoktatási törvényt, mert az veszélyeztetné a külföldi akadémikusok és tudósok tevékenységét Magyarországon.

A törvénymódosítás a csehek szerint egyebek között a Közép-európai Egyetem (CEU)  megszűnéséhez vezethet – közölte Iva Píšová, a prágai Károly Egyetem Bölcsészeti Tanszékének szóvivője kedden Prágában.

A nyílt levél aláírói emlékeztetnek: a Közép-európai Egyetem, amelyet 1991-ben Prágában alakított meg Soros György magyar származású amerikai milliárdos, és 1996-tól működik Budapesten, az elmúlt időszak alatt nagy nemzetközi megbecsülést vívott ki magának.

„A joggal való ilyen diszkriminatív visszaélés a nem demokratikus, autoriter rendszerek sajátja,  amelyekről azt gondoltuk, hogy a múlt századi tapasztalatok után már nem tér vissza Európába. A magyar kormány eljárása így felsorakozott a török egyetemeken a közelmúltban végrehajtott politikai és nacionalista tisztogatások, valamint az orosz rendszer azon igyekezete mellé, hogy bezárja a szentpétervári Európai Egyetemet“ – olvasható a nyílt levélben.

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, Balog Zoltán az Emberi Erőforrások miniszterének és Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem rektorának címzett nyílt levelet a prágai Károly Egyetem három karának képviselői, a Filmművészeti és Televíziós Akadémia dékánja, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, a Václav Havel Könyvtár, a Cseh Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének, valamint a Nemzetközi Kérdések Szövetsége intézet igazgatói írták alá.

A nyílt levél aláírói emlékeztetik a magyar kormányt: a művelődéshez való európai hozzáállást a nyitottság, a kutatás szabadsága és a nemzetközi együttműködés jellemzi. Orbán Viktor kormányának jelenlegi lépései szerintük ellentétesek ezzel a hagyománnyal. Amennyiben a Közép-európai Egyetemnek be kellene szüntetnie tevékenységét Magyarországon, a cseh tudományos élet képviselői készek hozzájárulni ahhoz, hogy működését valahol másutt folytathassa.