Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma

Dudás Péter május tizedikére tervezi egy újabb „Világ Kávéi” kávézó megnyitását. Az elismert színművész és rendező évekkel ezelőtt kezdett vállalkozni. A város egyetlen magyar vendéglátóhelye a legnépszerűbb kávézók közé tartozik Kassán.

A családias hangulatnak, a kávéházi zenének és a kedves felszolgálásnak köszönhetően sokak kedvence a minőségi feketét, egyedi édességet és finom borokat kínáló hely. Itt több mint ötvenféle kávét, húsz különböző presszókávét ízlelhet meg a vendég. A legtöbb csészét a ház keveréke, vagy kalandos dohánykávéja tölti meg. A kávéház tulajdonosával beszélgettünk.

Dudás Péter, a Világ Kávéi Kávéház tulajdonosa saját kezűleg pörköli a kávészemeket (Fotó: Dudás Bálint)

Pontosan mikor és miért kezdett el vállalkozni?

A színészek díjazása, nem csak a múltban, de napjainkban is meglehetősen siralmas ebben az országban. Valamilyen módon gazdasági függetlenséget szerettem volna magamnak teremteni. Tulajdonképpen hosszú út vezetett a mai viszonyokig. Próbálkoztam zöldségkereskedéssel is, majd valahogy kikötöttem a vendéglátásnál.

Miért éppen kávéházat nyitott? Honnan jött az ötlet?

Amikor 2000-ben felújították a Márai Stúdiót, kialakult ott egy kávéházi tér, amit meg kellett tölteni tartalommal. Én jelentkeztem erre a feladatra. Ott voltak az első próbálkozásaim. Most így utólag visszanézve, komoly kifogásaim vannak az akkori minőséggel kapcsolatban. De valahol el kell kezdeni, és ez a rögös út vezetett idáig, hogy most így ülhetünk itt.

A magyar vendéglátóhely saját pörkölésű keveréket és ültetvénykávékat kínál (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Milyen kávéval kezdett dolgozni, honnan szerezte be azt?

Először azt a keveréket használtuk, amit az ország kávékereskedői kínáltak. Aztán egy véletlen folytán összeakadtam Frei Tamással, és az ő hálózatához csatlakoztunk. Eleinte a Cafe Frei kávéit használtuk, majd az üzletlánc szakemberei megtanítottak kávét pörkölni. Ekkor vettem egy pörkölőgépet, és kísérletezni kezdtem. Öt-hat ültetvénykávéval, és egy általuk megszabott keverékkel dolgoztunk. Én ezt aztán fejlesztgettem, különböző ízeket párosítottam a saját belátásom szerint. Minden ültetvénykávénak van ugyanis egy egyedi karaktere, ezért szokás keverékeket készíteni.

A Világ kávéi – sokak kedvence (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Milyen a jelenlegi kínálat?

Tízfajta ültetvénykávénk, egy keverékünk és egy koffeinmentes kávénk van. Egyelőre nem tervezem bővíteni a kínálatot, így is sok esetben csak nehezen tudnak választani a vendégek. Ami az elkészítés módját illeti, azt a Cafe Freitől örököltem. De saját fortélyaink is vannak, jártam a világban több helyen, és onnan is hoztam ötleteket, fejlesztve, bővítve ezzel a kínálatot. Michelangelo szerint a remekmű sok apróságból áll össze, ezért úgy gondolom, hogy az igazi jó kávéházi kínálathoz és hangulathoz hozzátartozik a minőségi harapnivaló is. Ezért nyitottam saját pékséget. Annak ellenére, hogy az interneten sokféle recept fellelhető, a zamatos tészta és finom töltelék fortélyait is ki kell tapasztalni. Egy éven át próbálkoztam megismerni a kelt tészta titkait. Részben sikerült, de tulajdonképpen még mindig fejlesztés alatt állnak a finomságok. A terveim között szerepel, hogy a májusban nyíló kávézóban egy pékségsarkot rendezünk be, ahol a kalácsok közvetlen eladására is lehetőség lesz. Ünnepek alkalmával, családi vagy céges eseményekre bárki rendelhet a házi édességből.

Ami a boraink történetét illeti, az a Mészáros utcai borozóhoz nyúlik vissza. Ez úgy kezdődött, hogy volt egy vinotékánk Kassán, ahol magyar borokkal foglalkoztunk. Magyar borászatokat látogattam elég sűrűn és a termékeikből válogatva állítottunk össze egy 160 borból álló kiváló kínálatot. Ennek egy része ma a kávéházban fogyasztható. Az összeállítást bővítettük szlovák, morva és osztrák borokkal is. Ennek a borkínálatnak a Közép-Európa szép borai nevet adtuk.

A kávéházban frissen pörkölt és darált kávét kap minden vendég (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Az itallapon olvasható, hogy csak arabica kávét fogyaszthatnak a vendégek. A robusta miért nem kapott helyet?

Azért, mert az arabica kávénak teljesen más minősége van. Magas tengerszint feletti magasságokon terem, és ezért egy nagyon markáns minőséggel rendelkezik. Összehasonlítva a robustával, amely ültetvényeken terem, sokkal jobb a minősége. Van egy megbízható hamburgi cég, ők a szállítóim. Jó kapcsolatot ápolunk, a világ különböző részein kifejezetten az ő részükre termesztik a kávét.

Jellegzetes magyar vonatkozása van a kávéháznak. Minek köszönhető ez?

Minden bizonnyal szerepe van ebben a magyarságomnak. Hagyományos magyarországi vagy fővárosi édességeket kínálunk: somlói galuskát, zserbót, gesztenyepürét, a pozsonyi kifliről már nem is beszélve. Azt valahogy kétszeresen is magunkénak érezzük, még ha kassaiak is vagyunk. Van egy múltbeli magyar és egy jelenlegi szlovák vonatkozása a dolognak. Vendégeink között nagyon sok kassai és felvidéki magyar, illetve magyarországi turista van. A kávéházat teljesen vegyes társaság látogatja: a magyar emberek mellett szlovákok, diákok, nyugdíjasok, értelmiségiek, mindenféle korosztály és családok. Teljesen természetesnek tartom, hogy magyar vállalkozóként magyarul beszélő szlovákiai magyar alkalmazottaim legyenek.

Amikor 2012-ben megnyílt a kávéház, élőzene volt minden pénteken. Nagyon fontosnak tartottam, marketing szempontból is. De színházi emberként is közel áll hozzám a minőségi hangszeres zene, ez kell a hangulathoz. Időnként még most is szervezünk ilyen estéket.

Meggyes lepény, túrós batyu, pozsonyi kifli – minden, ami egy-egy finom kávéhoz kell (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Mit gondol a kávéról, mint termékről, mint az életünk részéről, a kávézás szokásáról és igényéről?

Nem tudom elképzelni a napomat úgy, hogy ne innám meg a kávéházam teraszán, a siető embereket nézve a reggeli kávémat. Manapság a kávé az egyik legkelendőbb, legjobban fogyó árucikk. Serkentő, ébresztő, egy kulturális árucikk tulajdonképpen. Nagyon sok mindent befolyásol, az ember gondolatait, a napját. Ha reggel például a mi kávéházunkban fogyasztja el a kávét, annak aromája végigkíséri a napját. Az emberiség életében nagyon fontos szerepe van a kávénak.