Húsvéthétfő mint húsvét nyolcadába eső nap X. Pius (ur. 1903-14) rendeletéig (1911) munkaszünetes, nyilvános ünnep. A népéletben gazdag szokásvilága alakult ki. Az előző napok liturgikus ünneplései után a húsvéthétfő már a profán emberi öröm, elsősorban a fiatalság ünnepe. Szokásai és játékai a húsvéti szent örömnek túláradó, de már elvilágiasodott megnyilatkozásai.
A húsvéti locsolás szokását mindenki ismeri városon és falun egyaránt. A húsvéthétfő régi elnevezései: vízbevető-, vízbehányóhétfő szemléletesen érzékeltetik a locsolkodás gyakori módját. A lányokat gyakran tiltakozásuk ellenére is a patakhoz, folyóhoz hurcolták a legények, s ott megmártották őket, vagy a kútnál öntözték vízzel vederszám.
A locsolkodást a Csallóközben és a Mátyusföldön öntézésnek nevezik. Ez a hagyomány megmaradt, de tulajdonképpeni célját ma már alig ismerik.
A húsvéthétfői locsolkodás a lányok, asszonyok, menyecskék vízzel való meglocsolása, „megöntözése” hajdan az asszonyi termékenység serkentésére, fokozására irányult. A szokás ősi voltáról a középkortól találunk utalásokat. Ezt a termékenységvarázsló ősi, katartikus szertartást az egyház is átvette, s így a keresztelésre vonatkozik. Ugyanis régen húsvét táján, elsősorban nagyszombaton vízbemerítéssel, leöntéssel kereszteltek, mert ahogy a temetéskor „Isten lelke lebegett a vizek fölött”, így száll le most is a szentlélek a keresztség vizére, hogy akik benne elmerülnek, a víz és a lélek útján újra szülessenek. Már ekkor, a középkorban, ismerték a vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd kifejezéseket.
Csiliznyáradon tiszta, de hideg vízzel megtöltött dézsából öntözték a lányokat. Bősön kannából, Medvén vizesvödörből zúdult a hideg víz az asszonynépségre.
A Csallóközben érdekes magyarázatokat találunk az öntözés szokásával kapcsolatban. Csiliznyáradon úgy tudták, hogy Jeruzsálemben Pilátus háza előtt volt a piac. A kofák és vásárlók már korán hajnalban hangosan tárgyalták az eseményt, hogy Jézus föltámadt. Egyesek elhitték a hírt, mások viszont kételkedtek annak igazában. Ebből nagy veszekedés támadt. A csetepaté miatt Pilátus nem tudott aludni, s vízzel öntötte le a veszekedő népséget, hogy elhagyják a piacot. Ennek emléke lenne a húsvéti locsolkodás.
A medvei hiedelem szerint azért jártak öntözni a legények, mert a szent asszonyok kenetet és olajat vittek Jézus sírjához, hogy megkenjék vele a Mester testét. Őt azonban nem találták a sírban. A kenetet és az olajat ezért hazavitték, és otthon a ház népére és a rokonokra öntötték.
A megkenéssel és a bebalzsamozással kapcsolatban a felbáriak az alábbi történetet hitték: a húsvéthétfői víz Jézus testének a bebalzsamozását jelképezi, ugyanis a keresztről való levétel után kimosták a sebeit, hogy a test megtisztításával bebalzsamozhassák. Ennek emléke a húsvéti locsolkodás. Az öntözők, locsolók általában tojást kaptak ajándékba.
A húsvéti népszokásban fontos szerepet játszik a tojás, mely termékenységi szimbólum. Piros színe, díszített héja fokozza jelentőségét. A hímes tojások karcolt, vagy viaszos, festett díszítményei: virág-, állat- vagy geometrikus motívumai a népművészet, a sajátos táji ízlés megnyilvánulásai.
A tojás sorsa gyakran az volt, hogy a fiúgyerekek kezén játékszerré lett a tojásdobás, tojásgurítás alkalmával. A tavasz behozatalának jelképezésére vagy köszöntésére sok helyütt szokás volt a zöldág-hordás, zöldágjárás. Ez több helyütt gyermekjáték formájában maradt fenn.
Több ősi szokást megőriztek közösségeink. Ezeknek jelentése volt, a természet ébredését is jelképezték, mindaz mellett, hogy a megváltó feltámadását is ekkor ünnepli a keresztény világ. A feltámadás a lélek és a fizikum szempontjából is fontos, ezért is van annyi termékenységi babona ezen az ünnepen.
(Forrás: Kósa Csaba: Esztendő, te vígságszerző, Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Magyar Katolikus Lexikon)
