Fotó: AFP

Pár hete a Bayern München ellen a Mönchengladbach színeiben mutatkozott be a német első osztályban a doborgazi Bénes László. A Dárdai Pál vezette Hertha ellen pedig már a kezdőcsapatban kapott helyet. A bizalmat rögvest góllal hálálta meg a 19 éves csallóközi játékos. A 16. percben a tizenhatoson kívülről bombázott a kapuba, ami, mint később kiderült, három pontot ért csapatának.

Bénes nem ismeretlen a magyar labdarúgás berkeiben, hiszen Győrben a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián végzett, ahova a DAC-tól került. A tehetsége vitathatatlan volt, 16 évesen már az NB1-ben is bemutatkozott, az ETO mégsem tudta, vagy nem akarta megtartani a magyar futballnak, pedig mi sem lett volna ennél természetesebb. Pedig a Magyar Idők forrásai szerint a fiú megszállott DAC-drukker, s amikor éppen nem volt meccse a Győrrel, rohant haza, hogy a dunaszerdahelyi B középben szurkoljon a dunaszerdahelyi alakulatnak.

Iskolapéldája annak, hogyan kell elkótyavetyélni egy felvidéki tehetséget

A fentiek ellenére mégis Zsolnán kötött ki, ahol meg is találta számításait. A győri vezetőkben ugyanis óvatos puhatolózásokon túlmenően komolyabban fel sem merült, hogy anyagi áldozatot hozzanak Bénesért, és a magyar válogatott felé irányítsák. Az akkori vezetőedző, Vasile Miriuta irányító középpályást akart belőle faragni, de erre nem került sor. „Lackó nem erős testalkatú, ő filigrán zseni. Fantasztikus bal lábbal áldotta meg az Isten” – jellemezte a magyar napilapnak Vincze Ottó, aki akkoriban a Győri ETO utánpótlás-igazgatójaként tevékenykedett, jelenleg pedig a DAC kötelékeiben dolgozik.

„A fiamnak új szerződést kínáltak, 1000 eurós fizetéssel, és a szerződésébe bele akartak foglalni egy olyan magas kivásárlási árat, amit nem fogadhattam el – egyes feltételezések szerint ez az összeg előbb két-, majd egymillió euró lett volna. Végül hosszas tárgyalás után valamivel több mint 200 ezer eurós kivásárlási árban állapodtunk meg” – nyilatkozta a játékos édesapja. A magyar futballban sajnos bevett gyakorlat, hogy aki ifiszinten nem írja alá a felkínált szerződést, azt mellékvágányra helyezik. Bénessel is ez történhetett, ám a menedzsere, Csontó Károly felhívta rá más klubok, többek között a Zsolna figyelmét is. A kivásárlási összeget pedig 2015 februárjában az észak-szlovákiai csapat probléma nélkül letette az asztalra, amit az ETO kompromisszum nélkül el is fogadott, pedig a Quaestor-botránynak ekkor még híre-hamva sem volt.

Zsolnai szerelésben (Fotó: mskzilina.sk)

Zsolnán hamarosan alapember lett, szerepelt az Európa-ligában és két év után a Borussia Mönchengladbach szerződtette le kétmillió euróért. „Kereste a Tottenham, a Sampdoria és a Sparta Praha is, volt olyan klub, amelyik 25-30 millió eurót ajánlott érte. De Laci olyan helyen akart futballozni, ahol komolyan építenek a fiatalokra. A Mönchengladbach ilyen csapat, így ismerve Laci tehetségét és mentalitását, csak idő kérdése, mikor lesz alapember a csapatában” – nyilatkozta Csontó Károly március 31-én, és szavai azóta beigazolódtak.

Nagy karrier előtt áll

Bénes március 19-én debütált a Bundesligában, három nappal később szlovák U20-as válogatottban szerepelt, ahol gólt szerzett, alig egy héttel később pedig 19 éves kora ellenére már a szlovák U21-es válogatottban lépett pályára, és ott is betalált a tavalyelőtti korosztályos világbajnok csapatra építő Szerbia ellen. Április 5-én már klubcsapata kezdőjében találta magát, ahol ugyancsak gólt rúgott, ráadásul győztes gólt. Egyébként a világhírű olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport tavaly a világ ötven legjobb húsz éven aluli labdarúgói közé is besorolta, ami ugyancsak ígéretes ajánlólevél.

Ezek ismeretében még bosszantóbb, hogy egy ilyen kiválóságról lemarad a magyar válogatott. Mellesleg megjegyzendő, hogy nem volt még olyan magyar futballista, aki 20 éves kora előtt mutatkozott volna be a Bundesligában, és ráadásul gólt is szerezzen – Lisztes Krisztián 21 évesen játszott először a Stuttgartban.

Fotó: AFP

„Szlovákiában nem fogadják el a kettős állampolgárságot. Mi van, ha a gyerek megsérül? Nem kap munkát Szlovákiában, nem tud elhelyezkedni. Nehezebb itt magyarnak lenni, mint Magyarországon. Vannak barátaim Dunakilitin, Gönyűn, meg sem fordul a fejükben, hogy hazaárulók lennénk csak azért, mert Laci a szlovák válogatottban játszik” – magyarázza fia döntését a Magyar Időknek az édesapa, amit maga az érintett is megerősített a DigiSport adásában.

A Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivőjének, Sipos Jenőnek nincs tudomása arról, hogy felvetődött volna Bénes honosítása. Az MLSZ szabályai szerint a futballistának kell jeleznie, hogy szeretne a magyar válogatottban szerepelni. Bénes László nem jelentkezett, így az MLSZ sem lépett. Az ETO játékospolitikája marganizálta őt a szerződés visszautasítása miatt, és ezek szerint nem akadt egy játékosmegfigyelő, vagy a szakmához értő szakember Magyarországon, aki tudatosította volna, hogy kár lenne kiengedni a pixisből a játékost. Iskolapéldája ez annak, hogyan kell elszalasztani egy kivételes lehetőséget. Mindeközben a magyar válogatottban Portugália ellen bemutatkozott a frissen honosított Paolo Vinícius, aki kis túlzással több labdát adott el, mint éves szinten az Adidas…

A magyar kormányzat hathatós tevékenységét már áthatja a kárpát-medencei szemlélet, nem ártana, ha az MLSZ is elkezdené alkalmazni ezt, mert addig hiába folyik a nemzetegyesítés folyamata, amíg legjobbjainkról magunk mondunk le…