Már a 13. század közepén létezett itt település, Villa Lomnicza néven említik először az oklevelek, több névmódosításon esett át a falu, a 15. században Kakas-Lomnic néven említik az oklevelek. Majd sokáig Nagylomnic néven szerepel, a német Großlomnitz magyar megfelelőjeként. Gótikus temploma 1280 körül épült fel, freskóin Szent Lászlót láthatjuk.
A 19. század végére ismét Kakaslomnicként említik a települést. Ma a Késmárki járáshoz tartozik, a második világháborúig német többségű település volt, lakosságát kitelepítették.
A falut szász telepesek alapították. Gótikus temploma 1280 körül épült, Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelték fel. A templomot többször átalakították, valószínűleg a templom hozzáépítésekor kerültek az értékes, 14. századi Szent László-legendát ábrázoló képsorai a sekrestyébe, amelyeket 1957-ben fedeztek fel. A freskó az első Szent László ábrázolások egyike.
A középkori templomépítészet jellemzője volt, hogy Alexandriai Szent Katalinnak szentelték a templomot. Antióchiai Szent Margit és Szent Erzsébet mellett övé volt a harmadik leggyakoribb templom titulus. A középkorban őt ábrázolták a leggyakrabban a női szentek közül a magyar tablóképeken is. A kezében kardot és kereket tartott, ami vértanúságára utal.
Szent László kultusza már korán kialakult. Legendája feltehetően nem sokkal szentté avatása után készült el, és jól illeszkedik a magyarországi szentek legendáinak politikaközpontú eszmekörébe. A király szentségét ugyanis az uralkodói alkalmassággal és mintaszerű gyakorlásával, az egyház irányításában, szolgálatában és védelmezésében szerzett érdemek indokolják. Ezek sok krónikaszerű elemet is tartalmaznak – írja Kovács László történész. Szent László kultuszának sajátos eleme, hogy a Gesta Ungarorumban, az első megmaradt krónikában maradt fenn. Ebben több olyan leírás van, amely egyezik a legendában leírtakkal, de számos csodás történet leírása is megtalálható, amelynek inkább a legendában volna a helye. Azt a legendaíró még nem ismerhette, így azok későbbi betoldásnak minősülnek. Az ilyen legendaepizódok közül a kerlési csata és a leányrabló kun vezér legyőzésének a története a legfontosabbak, ezeket láthatjuk a legtöbb Szent Lászlót ábrázoló freskón is.
A Kakaslomnicon látható Szent László ábrázolások a legismertebbek közé tartoznak, a sekrestyében láthatóak, szemmagasságban. Az 1957-es restaurálás után kiderült, hogy az egyike a legkorábbi ábrázolásoknak. A képsor alapján annak alkotója a királyi udvarral tartott kapcsolatot. A sekrestyében található képsor első és utolsó ciklusa hiányzik. Amikor a korábbi kápolnát, amelyből a templom kibővítésekor a sekrestyét kialakították, kisebbítették, a fal egy részét lebontották, ennek esett áldozatul a kunokkal harcoló Szent László ciklus néhány képe. A három középső jelenet azonban viszonylag jó állapotban maradt fenn: a leányrabló kun harcos lovas alakja, a két férfi birkózása és a kun harcos lefejezése.
A Kovács László – Görföl Jenő szerzőpáros A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című könyvben így ír a freskóról: „Érdekessége, hogy a leányrablás jelenetében a lány egészen kicsiny alakú, a harcosba és annak íjába kapaszkodik a kun mögött a nyeregben. A kun harcos hátrafelé nyilaz, balkézzel, miközben mellét átdöfi Szent László lándzsája, s arca felé is egy nyíl repül. A kun harcos szájából füst száll ki. A király lova világos, a kun harcosé sötét, vöröses árnyalatú. A Birkózás jelenetben Szent László Krisztusra emlékeztető arccal, koronásan, glóriával jelenik meg, míg a kun arca sötét. Lábával éppen rálépni készül a király lábára, amikor hátulról a leány lesújt rá a bárddal, s elvágja a horgas inát. Az arcok kidolgozásában is különbség van: Szent Lászlóé méltóságteljes, a kuné indulatos.”
“Az utolsó ábrázolt jelenetben Szent László vörös, hosszú hajánál fogva tartja a már halott kun fejét, akinek nyakát a leány – immár nagyobb méretű alakban ábrázolva – karddal levágta. A leány maga előtt tartott, felemelt karddal áll előtte, felette olvasható a neve: „Ladiva est ita”. A kép alapján elfogadható, hogy a szemben álló két harcos, a fehérlovas, glóriás Szent László és a kun vezér a maga sötét lovával, füstöt okádó, eltorzult arcával és különös, a dárdaszúrást túlélő erejével két, egymással szembenálló princípium, a Jó és a Rossz szimbólumai” – írja Kovács László. A kakaslomnici képsor tehát azt sugallja felénk: a Jó győz a Rossz felett.
