Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma

A Fradi Suli Program keretein belül Magyarország különböző pontjain ismerhetik meg még közelebbről a Ferencvárost a diákok. A 2015 őszén indult program keretében április 20-án első alkalommal látogattak el külhonba. A Fradi két kiválóságát, Madaras Norbertet és Dibusz Dénest a Királyhelmeci Gimnáziumban teltház, több száz fős közönség fogadta.

Pásztor István, a vendéglátó Lorántffy Zsuzsanna BFT elnöke bevezetőjében az előzményeket ismertetve elmondta, hogy a Fradival a kapcsolat régebbről eredeztethető, hiszen a helmeci fiatal focistákkal 2014-ben és 2015-ben is ellátogattak a ferencvárosiakhoz, sőt mérkőzést is játszottak a fiatal fradistákkal. Királyhelmecről már több csoport is megfordult a Grupama Arénában, megcsodálni a zöld-fehérek szentélyét.

„Kubatov Gáborral, a Ferencvárosi Torna Club elnökével a magyar miniszterelnök évértékelőjén találkoztunk, s ott merült fel, hogy a magyar nemzettudat erősítését mennyire segítené egy olyan neves egyesület, mint az FTC látogatása vidékünkön, hiszen nemzeti értékeink közé a Fradit is odasorolhatjuk. Királyhelmecen, Bodrogközben és Ung-vidéken is rengeteg tisztelője és rajongója van az FTC-nek” –fogalmazott Pásztor István.

Pásztor István megnyitója (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Hozzátette, hogy a találkozón szóba került a Ferencvárosi Torna Club iskolalátogatási projektje, amelynek keretein belül a fiatalokkal igyekeznek megszerettetni a sportot, az egészséges életmódot és az FTC-t. Noha Magyarországon már a Fradi Suli Program keretében mintegy száz iskolába jutottak el, megszólítva több mint 20 ezer diákot, külföldön még nem szerepelt ez a program. „Úgy gondoltuk itt az idő, ezt az űrt be kell tölteni, s lám, most itt állhatunk a ferencvárosi hírességekkel” – adott hangot örömének Pásztor.

A megnyitót követően két tehetséges helyi diák, Strausz Boglárka és Feke Ádám az Ismerős arcok Nélküled című dalával köszöntötte a jelenlévőket.

Strausz Boglárka és Feke Ádám az Ismerős arcok Nélküled című dalával köszöntötte a jelenlévőket (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Ezután Mogyorósi Péter projektvezető bemutatta az FTC-t, elmondta, hogy a Fradi nemcsak a sportszakosztályok halmaza, hanem rang, életérzés, közösség és család egyszerre. Náluk a fiataloknak nem csak sportpályán, de az iskolában is teljesíteniük kell. A Népligetben a 18 szakosztály úgy működik, mint egy jó család, sportolóik egymáshoz közel edzenek és messziről árad róluk a Fradi hangulat, amely könnyen bárkit magával ragad.

Természetesen a találkozó fénypontja a sztárvendégek bevonulása volt. A közönség nagy tapssal üdvözölte Madaras Norbert kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok vízilabdázót, aki jelenleg a Ferencváros átlövője és Dibusz Dénes magyar válogatott labdarúgót, kapust, aki jelenleg a Ferencváros játékosa.

Madaras Norbert olimpiai és világbajnok vízilabdázó (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Ezt követően a jelenlévők izgalmas kvízeken vehettek részt, és értékes Fradi-ajándékokat nyerhettek. A program narrátora, Mogyorósi szellemes és humoros megjegyzésekkel fűszerezte a találkozót. A sportolók pódiuminterjú keretében inspirálták a gyerekeket a sportos életmódra, de maguk a tanulók is kérdezhettek a vendégektől.

A program végén pedig minden diák gazdagabb lett egy-egy sztáraláírással, illetve közös fotóval, valamint ingyenes belépőt vihettek haza a Fradi legközelebbi hazai pályás mérkőzésére, a Groupama Arénában.

A közönség (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

„A programban a klub valamennyi szakosztályának sportolói, edzői, valamint még élő legendái is részt vesznek, így az ő példájukból okulva a gyerekek hiteles személyektől kaphatnak tanácsokat az eredményes sportoláshoz és az élethez. Minden iskolába tartó küldöttségnek tagja egy Fradi-futballista, nem csoda, hogy a Fradi Suli Program rendkívül népszerű az iskolák körében. A résztvevő gyermekek megismerkedhetnek a Ferencváros dicső és gazdag múltjával, mindemellett interaktív és szórakoztató játékokon vehetnek részt” – nyilatkozta portálunknak a találkozó után Mogyorósi, a Fradi Suli Program projektvezetője.

A szerző felvételei