Tajtiban is, mint sok más magyar községben vasárnapokon és ünnepnapokon a lányok a faluban a megszokott játszóhelyükön összegyűltek, daloltak, beszélgettek. Ha kedvük kerekedett az egész útszélességet elfogva, kart karba fűzve vidáman dalolva végigsétáltak a falu főutcáján. Megmutatták a szép viseletüket, magukat, vidámságukat, kellették magukat a legények előtt. Ilyenkor tanulták a fiatalabbak a dalokat.
A legények később csatlakoztak hozzájuk. Általában, akkor került sor a csatlakozásukra, ha a lányok már a megszokott játszóhelyre értek. A medvesaljai Tajti községben Básti Erzsébet, Molnár Mária és többen, a leírt módon emlékeztek erre az eseményre, no meg a lakodalomra.
A lakodalom, az első és a második világháború, mint két életet meghatározó esemény a néprajzi gyűjtésünkkor mindenütt élénk téma volt. Tajtiban, és a többi medvesaljai községben: Óbáston, Egyházasbáston, Medveshidegkúton, Vecseklőn, meg a falvakhoz kapcsolódó tanyákon, mindenütt. Még éltek a frontokról hazakerültek, a megözvegyült feleségek, az árván maradt gyermekek, az átélői, a szenvedői a nagy eseményeknek. A Beszélgetés a táncról cikksorozatunkban az életük jeles napjai, eseményei mellett ezekről is vallanak a kérdezettek.
Tajtiban 1985. július 10-én Beszélgetés a táncról címmel vettem fel interjút Básti Lajosné született Pál Erzsébettel, aki 1903. április 10-én született Tajtiban.
Erzsi néni, amikor délután összejöttek, milyen lábbeli, csizma vagy cipő volt a lábukon?
Olyankor semmi, csak úgy mezítláb voltunk. A templomban volt vagy csizma, vagy cipő. Még a lagziban sem volt a lábunkon semmi. Vidáman, könnyedén táncoltunk, ha a partner rálépett a lábunkra, akkor bizony jött belőle még a vér is. Nem volt lábbeli.
Viseletük az volt?.
Az volt. Szép viseletünk. Volt slingelt szoknyánk, azt szépen kikeményítettük, – szép viseletünk volt.
Ezeket a dalokat sétálás közben énekelték?
Igen, ezt is menet közben énekeltük, végig a falun.
Kapitány úr, kiadta a szigorú parancsot,
Minden baka köszörülje élesre a kardot.
Éles a bajnét a fegyveremen, szúrok jobbra, balra,
Te meg kedves kis angyalom, borulj a vállamra.
Nagy hegy mellett, van egy kerek erdő,
Közepében egy gyászos új temető.
Nem lesz nekik gyászos magyar halál,
Eltemette őket Galícia.
Dombon van, parton van, a szeretőm háza,
Akármerre járok, mindég oda látok.
Bár dombon ne volna, hogy ne látnék oda,
Szerelmünk türelme, annál könnyebb volna.
A fejükön mit viseltek?
A fejünkön szalag volt. Be volt fonva két ágba a hajunk és abba volt a szalag bekötve. Amikor meg férjhez mentünk – nem úgy volt, mint most, hogy nem tudja, hogy melyik a lány és melyik az asszony -, aki férjhez ment az az első sorba ült a templomban és kékfejkötő volt a fején. Kék „fékötőnek” hívták. Ezt már maga biztos nem ismerte.
Én, nem ismertem.
Kék szalag volt a szoknyánk alja is. Virág volt rajta. Azzal ment a menyecske először a templomba.
Van még a faluban valakinek ilyen „fékötője”?
Ah, már nincsen. Nekem is volt, de már nincsen. Az nagyon szép volt a fiatal asszonyoknak.
Olyan fényképük, menyasszonyi fényképe van?
Nekem nincs, biztosan találnak még itt a faluban valakinél. Gondolom, – biztosan, de nekem nincsen.
Erzsi néni mikor ment férjhez?
1921. május 28-án. Az volt nekem a szerencsém, hogy édesapám Amerikában volt, oszt hazajött és hozott pénzt is, így nekem akkor több volt.
Egy-egy lakodalom meddig tartott itt, Tajtiban?
Három napig. Már szombaton mentek, aztán vasárnap volt az esküvő, hétfőn, meg mentek a hérészbe. Akkor úgy volt, hogy a hérészben adtak aztán pénzt a menyasszonynak, bizony, ajándékba adtak pénzt. Előtte voltak a lakodalmi mindenfélék. A hérészben adtak a menyasszonynak pénzt, aztán mulattak, akkor még volt bőven lakodalmi maradék.
Szombaton mit csináltak?
Voltak a nagy előkészületek, és vitték a menyasszonyi ágyat.
Mit daloltak akkor?
Sokféle dalt, de a legjellegzetesebb ez volt:
Este viszik a menyasszony ágyát,
Elvesztették a nyoszolya lábát.
Addig rózsám, nem fekszem az ágyra,
Míg kész nem lesz a nyoszolya lába.
Volt valami szokás, amely kapcsolódott az ágyvitelhez, valami mókázás kapcsolódott az ágyvitelhez?
Mikor mentőnk még azt daloltuk, hogy:
Sej, a tajti fő utcán, elvesztettem a bicskám.
Nem a bicskám keresem, nem a bicskám keresem.
Ezt a házat keresem, ezt a házat keresem,
Itt lakik a kedvesem, itt lakik a kedvesem.
Ezt a nótát már akkor énekelték, amikor odaértek a ház elé?
Akkor, hogy vegyék észre a háziak, hogy már megérkeztünk.
Utána beengedték a háziak az ágyvivőket?
Beengedtek, beengedték.
A nótázás folytatták tovább, vagy abbahagyták?
Folytatták, igen, de előbb még voltak mindenféle viccek.
Milyen vicces jelenetek voltak, emlékszik még rá?
Á, már nem emlékszem.
Az esküvő mikor volt?
Az esküvő vasárnap délután volt, mindég. Kocsin vitték a menyasszonyt. Öt-hat kocsi ment az esküvőre. De azok nótázva mentek, minden kocsin daloltak.
Itt a faluban volt az esküvő?
Nem, Peredre jártunk a magyarok alatt, a szomszéd faluba jártunk. Az már magyarországi falu, itt van a határ másik oldalán. Régen határ nélküli szomszéd falu volt.
Ott a templom. És esküvő után?
Esküvő után hazagyüttek. Akkor még volt az a divat, hogy vitték a sok ételt, italt a vőlegényes házhoz. Ahogy megjöttek, azt megették. Aztán a keresztanya vitte a kakast a pengővel, egész kakast már megfőzték. Aztán a vőlegénynek csak a kakas szívének a felét adták oda. Az azt megette. A másik felét ott hagyták a menyasszonynak, az otthon ette azt meg. Mert a menyasszony az esküvő után nem ment a vőlegényes házhoz, az hazament, azt az ő lakodalmas vendégei hazakísérték. Ilyen szokások voltak akkor.
Az esküvő után a menyasszony, meg a vőlegény melyik házhoz ment?
Az mind ment haza. Este mentek aztán a menyasszonyért.
Délután, a rokonságával minden ház maga foglalkozott. A vőlegényes háztól, csak este mentek a menyasszonyért. Este, mikor kiadták a menyasszonyt, akkor a menyasszonyos háztól elkísérték a menyasszonyt a vőlegényes házhoz, akkor ment az egész rokonság?
Akkor már mentek mindannyian a menyasszonnyal. Ott aztán eljárták a menyasszonytáncot, mert jártak azt is.
Azt milyen dallamra járták, milyen nótákra?
Mindenre, amit muzsikálnak a lakodalmakban.
Nem volt sajátos dallama a táncoltatásnak?
Mikor el volt a menyasszonytánc. A vőlegény kiváltotta a menyasszonyt. Kiabált a lakodalmi nép, hogy szaporodjon, mint a csicsóka.
A csicsóka nagyon szapora növény?
Kiabálás közben elviszi fektetni a menyasszonyt a vőlegénye, – mondja, nagy nevetve.
Mikor elvitte a vőlegény a menyasszonyt, mi történt a lakodalomban?
Hát, folyt tovább a lakodalom, az evés, ivás. Utána sokan hazamentek. Reggel aztán előkerült az új menyecske, és sor került a „menyasszonyporkolásra”. Voltak ott sokan, akik ott maradtak, vagy már visszajöttek. De ez már az új pár házánál történt.
Hajnaltánc nem volt?
Nem volt semmi olyan. Amikor megjött az új pár, akkor szépen bekötötték a menyecske fejit. Az emberek meg szalmából tüzet raktak az udvaron.
Az hogy volt?
Az emberek az udvaron a szalmát csomóba rakták, azt meggyújtották és oda a tűzhöz kihúzták az új asszonyt. Megtáncoltatták a tűz körül. Kiabálták, hogy „porkoljuk az új asszonyt”, porkolták a menyasszonyt.
A menyasszonynak át kellett ugrania a tüzet?
Azt bizony át kellett ugrania. Sőt, amely menyecske elevenebb volt az ugrás közben szétrúgta a tüzet. Volt ottan nagy vigadalom.
Utána hazament a lakodalmi vendégsereg?
Ki, hova. Volt, aki tovább ott mulatott. De estére újból összejöttek, mert akkor volt a hérész. A menyasszonynak mindenki akkor adott pénzt.
Itt úgy hívták, hogy hérész.
Úgy mondtuk, mondták, hogy „adtam a hérészbe.”
Mit jelent ez a kifejezés, hogy hérész.
Ki tudja, hogy mit jelent?! Én nem tudom.
Hétfőn aztán meddig mulattak?
Voltak ott sokáig, mert voltak ott sokan, jókedvű emberek, akik estére begyülekezteztek. Minden lakodalomba meghívott, visszajött. Nagy szégyen lett volna elmaradni. Mulattak, ameddig a kedvük tartott, aztán elmentek, oszt haza.
A lakodalmakon a férfiak nem táncoltak külön, csak férfitáncot, verbunkost?
Nem, csak páros táncot táncoltak. Olyan volt, hogy eleresztette a táncosát és magában táncolt, de ez csak egy ideig táncoltak külön-külön, aztán megint összementek. Ez az eleresztős csárdás.
Az eleresztős csárdás, ez külön tánc?
Nem. Ezt csak úgy táncolás közben szokták, hogy külön mennek, mindketten cifrázzák a táncukat, aztán megint összeszaladnak és tovább táncolnak együtt.
Van ennek az eleresztős csárdástáncnak külön nótája?
Nincsen. Ezt arra táncolták, amire a csárdást. Ez nem volt külön tánc.
Akkor ez a csárdástáncuknak a díszítése volt. Szerették ezt táncolni?
Az bizony…, nagyon szerettük ezt is táncolni. Már akkor került gyakrabban sorra, amikor már jobb kedve volt az embernek, amikor már duhajkodni akart. Volt olyan is, hogy a nő hagyta ott a párját és olyankor forgott, pörgött, csak úgy repült a szoknyája, sokszor kivillant, ami alatta volt is.
Molnár Máriával is Tajtiban beszélgettem. Ő 1904. február 3-án született Tajtiban.
Ahol én laktam azt kenderesnek hívták. Ott voltunk lányok vagy öten, azok jobban összetartottunk. Mi sokszor összejöttünk. Volt úgy is, hogy az egészen, az egész falu lányai összejöttünk, de mi az odavalók, külön is.
Az egy korosztályba tartozó lányok egy csapatot alakítottak ki?
Igen.
Az, hogy az egy korosztályba tartozó lányok az egész faluból összejöjjenek, az csak vasárnaponként történt meg?
Csak vasárnaponként, mert máskor sohasem volt rá alkalom. Itt volt egy nagy körtefa, itt a vízmegesi házhoz tartozott. Zsidó lakott benne, ez zsidó bírtok volt akkor még. Ott gyülekeztünk mi itteniek össze vasárnaponként.
Ott volt a játszótér?
Ott volt a játszótér. Ott gyülekeztünk, ott játszottunk, ott táncoltunk, ott voltunk sokáig. A végén összekapaszkodtunk és a teljes útszélességet elfoglalva végigdaloltuk a falut. Ha nem fértünk egy sorba, akkor kettőbe mentünk. A végén megállottunk és ott daloltunk, táncoltunk, játszottunk, míg haza nem kellett menni. Akkor, mikor harangoztak estére, a lányoknak haza kellett menni, a legényeknek nem, csak a lányoknak.
Megálltak a körtefa alatt, oda maguk után odamentek a legények is?
Oda bizony.
Amikor sétáltak a falun végig, a legények magukkal voltak?
Nem, a legények magukban voltak, az külön csapat volt. Mi, lányok magunkban daloltunk végig a falun.
Miket daloltak?
Sok mindent.
Porzik, porzik, sej, a tajti utca, ha én végig megyek rajta.
Nyílik, nyílik, a babám ablaka, ha én kopogtatok rajta.
Nyisd ki babám, ablakaidat, hagy mondjam el, panaszaimat,
Mert egy katonának, bánatos a szíve, nincsen, aki megölelje.
Ezt a dalt sétálás, illetve a falun végig menet közben énekelték?
Igen, menet közben olyan dalokat énekeltünk, amelyekre lehetett lépni, mert úgy jobban hangzik a nóta.
Normálisan lépkedve haladtak?
Lépkedtünk, meg időközben billegett, ringott az egész sor.
Milyen nóták voltak még?
A sugár magos, sugár magos… is nagyon jó volt, azt tudja-e, ha tudja, akkor mondja?
Lehet, hogy tudom, az is lehet, hogy másként tudom, énekelje, a végén megmondom.
Sudár magos, sudár magos, a nyárfa teteje,
Halványsárga, de halványsárga, annak a levele.
Én is olyan, én is olyan, halványsárga vagyok,
Volt szeretőm, egy csinos barna legény, de már rég elhagyott.
No, tudja?
Igen, hallottam már. Ezek már újabb nóták. Mikor karéjozni kezdtek ott, a körtefa alatt, akkor a legények már odamentek magukhoz?
Voltak, akik odamentek, de voltak olyanok is, akik a kocsmába maradtak, vagy csak úgy odaálltak a körben táncolók mögé és nézték, ahogyan táncoltak.
A legények beálltak a táncolók közé?
Nem, ők nem táncoltak, csak néztek bennünket, segítettek dalolni, meg viccelődtek, megjegyzéseket mondtak, jó hangosan.
Amikor a bálba karéjoztak a lányok, akkor sem álltak közéjük a fiúk?
Voltak olyanok is, akik beálltak a körbe és a lányokkal táncoltak, de volt oly legény is, aki, „kiszakított” a körben táncoló lányok közül egyet és azzal a körön belül párban táncolt, csárdásozott.
A gyűjtésbe itt bekapcsolódik Básti Erzsébet is.
A szombati vármegyeház ki van szalagozva,
Harminchárom ablak rajta, mind ki van az nyitva,
Benne vannak az urak, akik engem besoroznak,
Besoroznak katonának három esztendőre,
Sirathatsz már drága jó apám, testvéreim, drága jó anyám,
Mert engem már elvisznek, három esztendőre.
Az ajnácskői vasút állomásra, az is katonanóta. Ezt akkor énekelték, amikor sorozták őket, vagy akkor, amikor rukkoltak?
Ajnácskői vasútállomásra,
Beállott egy vonat a harmadik vágányra.
Az elsőnek, jaj, de füstöl a kéménye,
Azon visznek messze a harctérre.
Az ajnácskői vasútállomáson,
Áll ott egy vagon a harmadik álláson,
Az elsőnek, jaj, de füstöl a kéménye,
Azon visznek a szlovenszkói határszélre.
A szeretőm karjai, karjai,
Nem akarnak hajlani, levelet írni,
Meg kell annak hajlani, levelet írni,
Ha megakar, ölelni, csókolni.
Lemegyek a, lemegyek a, pince fenekére,
Ráülök a, ráülök a, hordó fenekére.
Addig iszok, míg csak ló lesz,
Azután meg kis angyalom úgy is jó lesz.
Egyszer mentem el a ligetbe sétálni.
Ezt a dalt úgy is szokták húzatni, hogy odaállnak a zene elé és úgy énekeli az illető?
Úgy is szokták,… azt mondja, hogy… Addig iszom, míg csak ló lesz, azután meg kis angyalom úgy is jó lesz, egyszer mentem el a ligetbe sétálni… Közben pattogóssá teszi a dalolást, és ritmikusan tapsol, mutatja, hogyan is énekelik a zenész előtt.
Aztán megint összefogódzkodnak és táncolnak tovább.
Sárga cukrot vettem a bótban.
Reggelig mulatok a csárdában.
Reggelig rózsám, sej, haj reggelig.
Míg az édes anyád aluszik.
Reggelig rózsám, sej, haj, reggelig,
Míg az édes anyád aluszik.
Ez is olyan mulatós nóta? Ezt gyors csárdásban húzták, ropogósan?
Igen, pengetve, gyorsan, és erősen hangsúlyozva a tempót. A tánc is olyan erős volt. Hátul felkapkodták a sarkukat, aztán fel-felszökkentek. Meg a sarkukkal kopogtak benne. Mire vége lett a dalnak, bizony kifáradtak bele.
A Porzik, porzik…, a Sugár magos…, A szombati vármegyeháza… dalokat énekelte?
Itt Básti Erzsébet ismét bekapcsolódik a beszélgetésbe.
Özv. Básti Erzsébet, tajti lakos vagyok, itt születtem, itt nevelkedtem, itt mentem férjhez, megéltem a nyolcvankét évet.
Mari néni, mondjon egy jó juhász nótát?
De bánom, hogy házasodtam,
Édes anyám, gondot hoztam.
Fiatal a feleségem,
Sok gyereket adott /hagyott/ nékem.
Fiatal a feleségem,
Nyolc gyereket hagyott nékem,
Kettőt a karomra fogtam,
Hármat a bölcsőben hagytam.
Ez jó, ez juhász nóta volt. Erre jó lehetett táncolni is, Ropogósan húzta a zene. A Sárga csikó… hogy van?
Sárga csikó, sárga a nyereg rajta,
Most akartam hozzád menni rajta.
Most akartam véled beszélgetni,
Itt van az idő, el kell masírozni.
Ne vigyenek engem katonának,
Meghasad a szive a babámnak.
Meghasad a kis angyalom szíve,
Ha engemet elrabolnak tőle.
Tisza vize szépen mossa a partját,
Kispej lovam térdig járja a sarát.
Beteszem a lábamat a kengyelbe,
Kis angyalom jutok-e még az eszedbe.
