Először 1997-ben szervezték meg a szlovákiai magyar helytörténészek konferenciáját. A Mérföldkövek elnevezésű, Udvardon megtartott rendezvény hagyományosan a kitelepítettek emlékművének megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol Kusy Károly, a Csemadok alapszervezetének elnöke szólt a települést nagyban érintő, második világháború utáni borzalmakról.
Koncsol László, a Pro Pátria Honismereti Szövetség elnöke nyitotta meg a konferenciát, majd a reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán kifejtette, hogy az eszmei forradalom is volt. A világegyház újító hagyománya az irodalomban is megnyilvánult, a Janus Pannonius humanista költő irodalomtörténetünk jeles alakja is ebben a korban élt és alkotott. Ekkor születtek Magyarországon az első Biblia-fordítások is, amelyek megalapozták a fejlett magyar irodalmat.
A konferencián adták át a Pátria-díjat is, amelyet ez alkalommal Csáky Károly, neves pedagógus, helytörténész, az Ipoly-mente legjobb ismerője vehetett át.
Csáky Károlyt Balogh Gábor, a Csemadok alelnöke méltatta, aki Kelenye szülötte, pedagógus, helytörténész, és alapiskolai tanárként kezdte pályafutását. Már fiatalon elkezdett néprajzzal és helytörténettel foglalkozni, újságírói és költészeti vénája is korán megnyilvánult, a Csemadoknak is aktív tagja volt. Számos kiadvány szerzője, a Magyar Néprajzi Társaság külhoni tagja. Balogh kiemelte, az idei Pátria-díj méltó kezekbe kerül.
Csáky Károly köszönetet mondott a kitüntetésért, ám feltette a kérdést, megérdemelte-e azt? Ahogy fogalmazott, talán letett valamit a nemzetközösség szellemi asztalára. Munkásságának mintegy a hetven százalékát a helytörténet-kutatás teszi ki. Volt ebben publikáció, kiállítás és múzeumalapítás is. Sikerült feltárnia 55 település történetét, temetőjét, templomát – mondta köszönőbeszédében. Csáky egyben köszöntötte mindazokat, akik a helytörténettel és honismerettel foglalkoznak, sajnálatát fejezte ki, hogy nincsen helytörténeti havilapunk, hiányolta továbbá azt is, hogy nincsenek olyan lapok, amelyek ilyen jellegű írásokat közölnének.
Portálunk nagyon büszke arra, hogy immár több éve nálunk közli helytörténeti kutatásainak eredményeit, újabb és újabb felfedezéseit.
Kovács László előadásában a Szent László-évvel foglalkozott, amelyet abból az alkalomból hirdettek meg, hogy jeles Árpád-házi uralkodónk 940 éve került a trónra és 825 éve avatták szentté. László Vazul unokája, akit István megvakíttatott, gyermekei külföldre menekültek, és csak az egyik pogánylázadás után tértek haza. Mivel az Árpád-házban nem volt tisztázott a trónöröklés rendje, László herceg belharcok után került trónra. Erőskezű uralkodó volt, aki megerősítette az egyházat, és számos fontos törvényt adott ki. Az egyik legfontosabb rendelkezése a magánvagyon védelme volt, szigorú törvényeket hozott a tolvajlás ellen. Külpolitikája is jelentős volt, a külföldi támadások ellen megvédte az országot. Krónikása szerint Magyarország László uralkodása alatt annyira megerősödött, hogy István uralkodása óta nem volt az ország olyan virágzó, mint László idején.
Béla király kezdeményezte László szentté avatását. Egy Szent László-ereklyét őriznek a Felvidéken, Kassán a Szent Erzsébet-dómban. Kultusza már szentté avatásakor jelentős volt, de az Anjouk uralkodása alatt erősödött meg, akik legitimitásukat akarták ezzel igazolni. A kultusz kiteljesedése Zsigmond idejére tehető, ebben az időben elsősorban a Felvidéken volt erős. Ezért is van annyi emlékhelye Szent Lászlónak. Nyitra megye címerében ma is az ő alakja szerepel. Tizennégy felvidéki templomban találunk Szent László-legendát ábrázoló freskót, sok nem teljes, hiszen megrongálódott. Számos templomot szenteltek tiszteletére. A néphagyományban is él az alakja, a vízfakasztás és a pénz átváltoztatás története több változatban is fennmaradt.
Popély Gyula az 1938-as és 1941-es revíziókról adott elő. A történész szerint a trianoni békediktátum francia ratifikálásával is gond volt, ezért is érezte mindenki, hogy a szerződést módosítani kellene. Ezek is táplálták a magyar reményeket. Lloyd George már 1927-ben vallotta, hogy hibás döntés volt a magyarokkal így elbánni Trianonban, hiszen belátta, hogy valótlan adatok alapján döntöttek. A magyar revíziós törekvéseket, reményeket ezek a hírek táplálták. A Népszövetség alapokmánya is kimondta, ha a határok háborús okot adhatnak, akkor lehetséges azok módosítása. Világos volt, hogy a régi határokat nem állítják vissza, de a magyar többségű területek visszaszerzésére volt remény. Azt gondolták, hogy egy kárpát-medencei egységbe akár autonóm, vagy szövetségi szerződéssel visszatérhetnek az elcsatolt országrészek. Közben Szudétavidék kérdése is felmerült. Csehszlovákia nemzetállamnak tartotta magát, a választásokon mégis a szudétanémet párt nyert.
A müncheni szerződés, amely a Szudétavidéket Németországhoz csatolta, kétoldalú tárgyalás megkezdésére kötelezte a vitás feleket, október 9-én megkezdődtek a tárgyalások Komáromban, amely az 1910-es népszámlálásra hivatkozva azokat a településeket, ahol magyar többség van, visszakérte a magyar delegáció. A visszacsatoláskor mintegy 95 ezer szlovák került Magyarországra. Ekkor már tudható volt, hogy Csehszlovákia felbomlik. Romániával szemben is több ország lépett fel területi igénnyel, a magyarokon kívül a szovjetek és a bolgárok is. Ekkor ismételten a nagyhatalmak döntöttek. Teleki Pál külügyminiszter tudta, hogy ezzel a döntéssel lekötelezte magát a magyar állam a németeknek, hiszen a németek húzták meg a határt. Ezért tárgyalásokat kezdett Jugoszláviával és barátsági szerződést kötöttek, ezzel Magyarország lemondott a revíziós törekvésekről Jugoszláviával szemben. A későbbi történések mégis arra kényszerítették a magyar felet, hogy bevonuljanak Jugoszláviába, és így szerezzék vissza a magyar területeket.
Bukovszky László történész az 1945 utáni ellenállásról szólt. Mint mondta, annak ellenére, hogy úgy él a köztudatban, mintha teljes hallgatásba borult volna a magyarság, ez nem így volt, több szervezet, csoportosulás is létezett. A szerveződések a magyar és a csehszlovák hatalmat is értesítették a szlovákiai magyarok ellen elkövetett embertelenségekről, amelyeknek a híre nyugatra is eljutott. Az egyik legjelentősebb a Népi Szövetség volt, amely a papokkal tartotta a kapcsolatot. Rajtuk keresztül mérték fel a magyarság veszteségeit is. Először szociális tevékenységet folytattak, többek között az állásukból elbocsátott köztisztviselőknek és a Ligetfalun létesített gyűjtőtáborba zárt magyaroknak vittek élelmiszert. A szervezet később a politikai eseményekre reagált, több memorandumot adott ki. Illegálisan, de lapot is megjelentettek.
A szervezet vezetőit 1949-ben elítélték, bebörtönözték – mondta Bukovszky. Ketten a kínzások következtében a börtönben haltak meg. A szövetség alapítója Paksi László volt, majd Arany A. László vezette a szerveződést. A magyar és a csehszlovák belügyi szervek együttműködésének következtében buktak le a szervezet aktivistái.
Görözdi Zsolt a reformáció jelentőségéről adott elő. A reformáció szempontjából két nagyon fontos személyt és várost említett. Luther és Kálvin, Wittenberg és Genf azok a személyek és települések, amelyeknek a reformáció szempontjából kiemelkedő jelentőségük van.
Luther nem új vallást akart alapítani, hanem vissza akart térni ahhoz, ami a Bibliában áll, mely szerint a hit által lehet szerezni üdvösséget. Észrevételeit 95 pontban fogalmazta meg, amelyet vitaindítónak szánt. A reformációnak több minden köszönhető – mondta Görözdi -, többek között az anyanyelv fejlődése, az irodalom és a művészetek fellendülése is.
Tomovics Evelin betegség miatt nem vehetett részt a konferencián, de édesapja, Tomovics Miroslav felolvasta előadását a rétei kitelepítésekről. Hetven évvel ezelőtt kezdődött meg a lakosságcsere, és a Szenc melletti kistelepülésről nagyon sok családot kitelepítettek. Tomovics Evelin egy tízéves kislány visszaemlékezéseit írta meg. Az előadásban elhangzott többek között, hogy a komisszár, azaz a kitelepítő biztos meg akarta győzni a családfőt, hogy vallják magukat szlováknak, mert akkor nem kell elhagyniuk a szülőföldjüket. De az édesapa kijelentette, ha magyarnak születtek, nem reszlovakizálhatnak. Az emberek a mai napig félnek beszélni az átélt borzalmakról.
Végh László a Mérföldkövek indulásáról szólt, felidézte, hogy az első konferenciát 1997-ben tartották, majd a következő évtől nevezik a helytörténészek konferenciáját Mérföldköveknek. Később megalapították a Pro Pátria Honismereti Szövetséget, és a Pátria-díjat, amellyel azokat a személyiségeket jutalmazzák, akik maradandót és értékeset alkotnak.
A konferencia végén Koncsol László elmondta: örvendetes, hogy egyre többen kutatnak helytörténetet, ezzel tágul a horizontunk, mélyül a tudásunk.
