Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (forrás: wikipedia.org)

A húsvéti ünnepkör a keresztény emberek életében a legnagyobb ünnep. A virágvasárnappal kezdődő nagyhét a megtisztulás és a felkészülés hete. Régebben ebben az időszakban a parasztok megtisztították portájukat és szerszámaikat, kitakarították épületeiket, de nem csupán a házuk tájékán tettek rendet, hanem a lelkükben is, meggyónták bűneiket.

A nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja. A húsvéti szent háromnap (nagycsütörtök, péntek és szombat) első napja. Ez a nap az olajszentelés és oltáriszentség alapításának ünnepe. Az utolsó vacsora Jézus és apostolainak vacsorája, szenvedésének előestéjén. Az utolsó vacsora a hagyományos húsvéti vacsora családi szertartásának menetét követte. Jézus ezt kiegészítette és beteljesítette a lábmosással, melynek sok helyen még ma is megvan a hagyománya. Ezen a napon tartotta Jézus a búcsúbeszédet is, imája pedig átvezetett a megváltó szenvedésébe.

Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:”Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja. ” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz. (Biblia – Lk 22, 14–23 – Az Oltáriszentség alapítása)

Ezt a napot zöldcsütörtöknek és a katolikus hagyományokban csonkacsütörtöknek is nevezik, ez utóbbit a csonka misére hivatkozva, ekkor ugyanis a napi mise állandó részei kimaradnak a szertartásból, az áldozás is az ún. consecrált, azaz átváltoztatott ostyával történik. Galliában egykor a nagycsütörtök liturgikus színe a zöld volt. Az egyházban ezen a napon történt a nyilvános bűnösök kiengesztelése.

Illusztráció (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Marcell Béla a napról így ír: „nagycsütörtök vagy másik nevén zöldcsütörtök a nagyböjt különleges napja volt. E naptól kezdődően már illett minden nap templomba menni. A százados hagyomány szerint a legelső zöld ág vagy rügy, amelyet ezen a napon találtak, jelezte, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár. A zöldcsütörtöki ebéd rendszerint parajból (spenót) készült, s ezért is nevezik ezt a napot zöldcsütörtöknek.”

Ezen a napon elnémulnak a harangok. Azt tartották, hogy a harangok azért mennek Rómába, mert az a világ szíve, ahonnan hangjuk az egész földre elhallatszik; a föltámadáskor megszólaló harangot Rómából vélték hallani.

Egy legenda szerint az 1674. év nagyszombatján Rómában a Szent Péter-templomban a sekrestyés, amint a templom tornyába fölment, nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagy nehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele. Végül latinul elárulta, Kopeczky Mihály a neve, Késmárkon diák, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres templomait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Fölmászott tehát a késmárki toronyba, ott az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szent Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky története nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba.

Forrás: Katolikus lexikon, jelesnapok.oszk.hu, Marczell Béla: Naptár és néphagyomány