Nagypéntek is a kereszténység egyik legnagyobb egyházi ünnepének számít. A kereszthalál emléknapja ez, nevezetes szertartása pedig a csonkamise. Az e napi passiójátékok már a középkor óta virágzottak.
Ezek első hazai bizonyítéka a XV. századból való. Sajátos közép-európai liturgikus fejlemény a katolikus templomokban a Szentsír és az Úr koporsója állítása.(Tátrai Zs. – Karácsony Molnár E., 1997:94.)
A Szentsír első magyarországi nyomai Hartwik győri püspök Agendájában bukkantak fel. Ez eredetileg csak keresztből állott, ezt födték be a gyászénekek keretében gyolccsal. A Szentsír, illetve az Úr koporsójának legszebb emléke a garamszentbenedeki bencés apátságé, amelyet ma az esztergomi Keresztény Múzeumban őriznek.
A Szentsírt mindenütt nagy tiszteletben tartják, s ennek, illetve a további nagyböjti kellékeknek a historia domusokban, leltárkönyvekben írásos nyomai is vannak. Az ipolyvarbói templom „szent szerelvényei- és egyéb kellékeinek 1945-ös Leltárában“ például találunk egy nagy és kis kereplőt, tizennégy stációképet, három körmeneti keresztet, egy fekvő Krisztus-szobrot, nyolc színes gömböt a szentsírhoz . Ezeket az egyházközség a megfelelő helyekről szerezte be; anyagi lehetőségeihez mérten vásárolt egyszerűbb vagy művészibb kivitelű kegytárgyakat, szent szobrokat. Az is előfordult, hogy egy-egy tárgyat helybeli mesterember készített a templom számára.
A felsőtúri templom úrkoporsója a kórus alatti részből nyílik. Néhány évvel a templom szentelése után alakították ki egy helybeli úriember, Mózer Ferenc közreműködésével. Az úrkoporsó, illetve az egészalakos Krisztus-szobor ma is megvan.
A Szentsír nagyon sok helyen valamelyik mellékoltár alatt van. Ipolyvarbón a Szeplőtelen Szűzanya és a Mater Dolorosa tiszteletére állítottak mellékoltárt. Az utóbbi szép Pietája alatt látható a Szentsír a halott Jézus szobrával.
A szetei Jézus Szíve-mellékoltárt Sztankovics József molnármester állíttatta a XX. század elején. Az oltár alatt van az Úrkoporsó a halott Jézust ábázoló szoborral,
Paláston a Szentsírt régebben egész nap őrizték a tűzoltók. Ma délig ugyancsak ők állnak őrt kettesével a halott Úr Jézus mellett, délután pedig a cserkészek. A hívek a templom közepétől, „ahugy befordulnak a sír felé, térgyenállva mennek“. A sír melletti pörsölybe pénzt tesznek. Egykor a szegényebbek pénz helyett tojást adtak. A tojás ősi termékenység-szimbólum, amely a kereszténységben a feltámadást is jelképezi.
Magam is jól emlékszem a Szentsír hajdani tömeges felkeresésére, hiszen minden húsvétkor ott voltam falubelijeim közt ilyenkor. Szülőfalumban akkor még minden épkézláb ember elment „a halott Krisztust csókolni“. Még az is, aki egyébként nem járt rendszeresen a templomba. S a most alig kétszáz egynéhány lélekszámú falunak volt akkor közel hatszáz lakosa. Bármikor ment a hívő ember, már a templomhajó ajtajában vagy annak közepén le kellett térdelni, mert ott volt a sor vége. Onnan pedig lassan, térden járva araszolt a tömeg előre. Csendben, tisztelettudóan és halkan imádkozva. A Szentsír előtt még mindenki elmondott egy-egy csendes imát vagy fohászt, aztán megcsókolta Krisztus szobrát a fejénél, a szívénél és a lábánál.
A XX. század elején még e napon is élt a tisztálkodás, a tiszta folyóvízben való mosakodás szokása vidékünkön. Különös jelentőséget kapott hát a víz, amelynek betegelhárító és tisztító erőt tulajdonítottak. A folyóvíz mágikus erejét többfelé azzal magyarázzák, hogy „Jézust, amikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, ezzel megszentelődött. Ezért néhol aranyos víznek is nevezték a napfelkelte előtt merített vizet“. (Balogh J., é.n.:111.) A vizet, melyben mosakodtak, „aranyvíznek“ mondták a palócföldi Mihálygergén is, mert „Jézus, amikor átment a Jordánon, aranyvízzé változtatta“. A mihálygergeiek viszont húsvétvasárnap hajnalban mosakodtak az ilyen csodásnak vélt vízben. (Manga J., 1968:145.)
