A pedagógusok egyik legrangosabb találkozójának második napját Rozsnyón a szombati műhelymunkák összefoglalóival indították. Hét szekcióban folyt a munka. A beszámolók közös nevezőre jutva megállapították, hogy hasznosak és tartalmasak ezek a szakmai műhelyek.
Az idei találkozó egyik legfontosabb kerekasztal-beszélgetése „Az önfejlesztő iskolákat támogató oktatás- és szakmapolitika kulcspontjai – a nemzetiségi iskolák elvárásai és prioritásai az Oktatás és nevelés fejlesztésének nemzeti programjában” volt. A zárt szakmai műhely meghívott résztvevői voltak: Jókai Tibor, Nagy Katalin (SZMPSZ), Mézes Rudolf, Schwartz Katinka (SZMSZSZ), Petres Csizmadia Gabriella, Pintes Gábor (Katedra Társaság), Géresi Róbert (SZRKE), Kiss Beáta, Becse Norbert (MKP), Vörös Péter, Mičúch Ildikó (Most-Híd), Tóth Tibor (magyariskola.sk), Markovics Tímea óvodapedagógus, Molnár Barnabás alapiskolai igazgató és Andruskó Imre gimnáziumi igazgató.
A szekció vezetője, Vörös Mária összefoglaló beszámolójában elmondta: „Az SZMPSZ a rozsnyói országos pedagógustalálkozó alkalmával meghívta mindazokat az intézményeket, civil szervezeteket, amelyek segíthetnek abban, hogy a szlovákiai magyarság megmaradása és jövője szempontjából összegezzük legfontosabb javaslataikat. Arra kértük a zárt szekcióban résztvevő jelenlévőket, hogy minden szervezet, résztvevő fejtse ki azt a három-négy pontot, amely az anyagban benne van, de számunkra nem jó, és mindenképpen módosítást, változtatást kívánnak elérni az adott célnál, vagy intézkedésnél. Mivel valóban egy nagy terjedelmű anyagról van szó, a műhelymunka során számos értékes javaslatot hallottunk, több oldalnyi jegyzetet készítettünk” – tudatta a szekció vezetője.
Az oktatásügyi minisztérium által létrehozott, szakértőkből álló munkacsoport 2016 őszén kidolgozta a nevelési és művelődési nemzeti programjának fejlesztésére vonatkozó tervezetét, amely tíz évre vetíti előre a legfontosabb stratégiai célokat, elveket. A programtervezet a Tanuló Szlovákia címet viseli.
A műhelymunka résztvevői által legfontosabbnak ítélt javaslatokat Vörös Mária a következőképpen foglalta össze:
- A közoktatási törvényben meg kell határozni a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatásának feltételeit, a nemzeti oktatás, nemzetiségi iskolahálózat definiálásával. Ez jelenleg hiányzik és a legtöbb gondunknak ez a fő, vagy egyik forrása.
- A második, hogy a nemzetiségi iskolák finanszírozásában jelenjen meg a pozitív diszkrimináció, a méltányos finanszírozás, azaz a megemelt állami normatíva iskoláink fenntarthatósága érdekében.
- Harmadikként létre kell hozni a nemzetiségi iskolák szakmai hálózatának háttérintézményét. Ha úgy tetszik, egy nemzetiségi pedagógiai intézetet, amely a nemzetiségi oktatásügyért felelne tartalmi, mérési, módszertani, ellenőrzési, javaslattevő szervként.
- A negyedik pontban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy minden nemzetiségi iskolaügyet érintő lényeges, fontos rendelkezés, törvény jelenjen meg a nemzetiségek nyelvén is.
- Ötödikként szeretném említeni azt, hogy az óvodai nevelés kapcsán is megegyeztünk abban, hogy az utolsó óvodai évfolyam, az úgynevezett előkészítő osztály mindenféleképpen az óvodában maradjon.
A műhelyben az is elhangzott, hogy ideális lenne, ha össze lehetne kapcsolni az óvodákat a bölcsődékkel, amelyekből jelenleg nagy hiány van. Ezeken túlmenően beszéltek a tankönyvek kérdéséről, az oktatást segítő magyar szakemberek hiányáról, a kutatótanárok, a fejlesztőpedagógusok, a szociálpedagógusok hiányáról is. Szóba került a pedagógusok alkotói szabadsága, az integrált tantárgyak, az inkluzív nevelés, a továbbképzés és a tehetséggondozás.
„Számos hasznos, értékes gondolat hangzott el, és abban is megegyeztünk, hogy az elhangzottakból minden szervezet bármit beépíthet a saját javaslatai közé, és mindenki véleményezni fogja ezt a törvénytervezetet, javaslatot. Mindenki úgy gondolja, hogy ez a gyönyörű elképzelés csak akkor kivitelezhető, ha a megfelelő, kellő anyagi ráfordítást is előteremti rá Szlovákia. Ez mutatja majd meg, hogy mennyire fontos, mennyire prioritás országunk számára az oktatásügy” – hívta fel a figyelmet a szekció vezetője.
A zárt szakmai műhely munkájával kapcsolatosan Vörös Péter parlamenti képviselő portálunknak elmondta: „Elsősorban azért volt hasznos a mai találkozó, mert meghallgathattuk a szakma képviselőit. Megtudhattuk, milyenek a vélemények a nemzeti oktatási és nevelési programmal kapcsolatban. Számomra rendkívül tanulságos volt, hogy mind az alapiskolák, mind a középiskolák és az egyetemek gyakorlati szakembereinek a mindennapi életben szerzett tapasztalatok alapján alkotott véleményét hallhattam, akik ezt az anyagot nagyon tüzetesen áttanulmányozták. Végül is arról beszéltünk, hogy mi az, ami ebben az anyagban nem jó, és mi az, ami hiányzik, azonban fontos, hogy bekerüljön” – nyilatkozta Vörös Péter.
A rendezvény utolsó programjaként pódiumbeszélgetésre került sor „Az iskolafejlesztések célja: a legközelebbi iskola legyen jó iskola” címmel. Ezt követően Setényi János oktatáskutató foglalta össze a konferencia tanulságait és pozitívumait.
„A legnagyobb kihívás a pozitív gondolkodás lesz. Ez nem az amerikai mosolyözönt jelenti, mert nyilván sok a gond, ezt mindenki tudja. De már van egy kis mozgástér, és lehet dolgozni. Ha én itt egy uniós ellenőr lennék Brüsszelből, aki végigülte volna a rozsnyói találkozót, akkor nagyon elégedett lennék a szekciókkal is, az előadásokkal is, és a kerekasztallal is. És azt gondolnám, hogy sínen vannak ezek a dolgok, nálunk is így kezdődtek, szépen haladnak, ez egy rendes EU-tagállam, amely szépen megy azon a sínen, amelyet közösen lefektettünk valahány év alatt. Volt egy szekció, ahol a magyar pártok és közéleti szervezetek is együtt dolgoztak, ami egy nagyon nehéz ügy. Nagyon nagy nyomás alatt vannak. Budapestről nagy pénzek, és furcsa elvárások zuhantak a szervezetekre. Ennek ellenére pusztán az a tény, hogy normálisan beszélgettek egymással, elmondták, hogy ki mit és hogyan szeretne, ez egy óriási dolog, becsüljük meg” – emelte ki Setényi.
A jövőt a virtuális pedagógiai intézet jelentheti?
„Földrajzit azért nehéz létrehozni, mert egy közösségnek érezzük magunkat, de valójában egy virsliszerű ország déli peremén egy hosszú, elnyúló csíkban vagyunk. Az emberek vagy délre, vagy északra néznek ott, mert az a természetes. Tehát vagy Miskolc felé jönnek, vagy Kassa felé, mert ott lehet levegőt venni. Oldalt hegyek vannak. Mi köti őket össze Tőketerebesen, mondjuk a dunaszerdahelyiekkel? Igen kevés, de egy ilyen lebegő, felhőszerű, digitális pedagógiai intézet, amelyet néhány ember pörget, összeköthet minket. Ez egy vízió, de láthatóan a problémafelismerés, a helyzetelemzés, a dolgok kimondása már nagyon jól megy Rozsnyón. Most vissza kell menni az intézményeinkbe továbbfejleszteni ezt a dolgot. Azt már megtanultuk, hogy külső segítség nélkül nem megy. Ezt a külső segítséget részben az állam adja. Vannak itt ugyan állami pedagógiai intézetek, de nekünk kell, hogy legyen sajátunk is, és ennek egy része fizikai, egy része viszont lehet virtuális. Ezt létre lehetne hozni” – hívta fel a figyelmet az oktatáskutató.
A huszonharmadik találkozót Tamás Erzsébet, az SZMPSZ Rozsnyói Területi Választmányának elnöke zárta, majd immár hagyományosan Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával ért véget.
A találkozón elhangzott előadások ide kattintva tekinthetők meg.
