Történelmi emlékműsor a Tatai református Gimnáziumban (fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Tata város önkormányzata minden év április 12-én méltó módon megemlékezik a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból Tatára és környékére kitelepített 135 szőgyéni családról, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve, kemény akarással otthont teremtettek maguknak.

Egyben tisztelettel adózik azok emléke előtt, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedéssel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

A Vígh Gábor vezette delegációval hatvan szőgyéni érkezett a testvérvárosba a tatai önkormányzat meghívására. Ünnepi szentmisével kezdődött az emlékezés a Kossuth téri Szent Kereszt-templomban, Havassy Bálint tatai és Farkas Zsolt szőgyéni plébánosok celebrálásával.

Ezt követően a Tatai Református Gimnáziumban történelmi emlékműsorra került sor az iskola diákjai és tanárai közreműködésével, és egyben megtekinthető volt az „Otthontalanok” című kiállítás, mely a 70 évvel ezelőtti eseményeket idézte.

A városháza dísztermében Michl József polgármester köszöntötte a szőgyéni vendégeket, majd Smidt Róbert fafaragó bemutatta „Himnusz” című alkotását.

A szőgyéni emlékkeresztnél 16 órakor kezdődött a koszorúzással egybekötött emlékezés, ahol Vígh Gábor és Michl József polgármesterek mondtak ünnepi köszöntőt, és Farkas Zsolt atya imával emlékezett a kitelepítést elszenvedett családokra. Szőgyén képviseletében Berényi Kornélia szavalattal, Kovács Kincső tanuló népdallal emlékezett, és díszőrséget álltak a 9. Vörössipkás Zászlóalj felvidéki hagyományőrzői.

Ezt követően a Magyari Zoltán Művelődési Központ színháztermében folytatódott az emlékezés, ahol bemutatásra került a „Lapratettek” címet viselő, a Szőgyéni Televízió gondozásában készült dokumentumfilm, amelyben megszólalnak a kitelepítést elszenvedett idős személyek, azok hozzátartozói, és az otthon maradott családtagok, rokonok.  Bevezetőt mondott Vígh Gábor polgármester és Melecsky Beáta, a Szőgyéni Televízió szerkesztője. A dokumentumfilm megrendítő perceit követően Vígh Gábor a szereplőknek, és az egykori szereplők hozzátartozóinak átnyújtotta a film DVD változatát, majd virággal és ajándékkal köszönte meg a filmben szereplő visszaemlékezők közreműködését.

Ezt követően diavetítésre került sor a tatai önkormányzat összeállításában, „Képek Szőgyén és Tata testvérkapcsolatának 20 évéről” címmel, melyet Michl József polgármester ajánlott az emlékezők figyelmébe. Befejezésként Dékány Norbert szőgyéni versmondó Illyés Gyula Haza a magasban című költeményét szavalta, és Metz Aliz, a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola tanulója énekelte az Örökségünk című dalt.

Az est zárásaként Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke mondott köszöntőt, és ajánlotta a Felvidék ajándékaként a Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid alkotta trió koncertjét az emlékező közösségnek.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1485106241511687