Terítők, táskák, faldíszek a kiállításon (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A tavasz szép  és szokatlanul nagy számú kiállítást hozott a Bodrogközbe. Márciusban és áprilisban egymást követték a tartalmas kiállítások. Királyhelmecen a Mailáth József Regionális Múzeumban két kiállítást nyitottak. Kozák Antónia világrekorder szalvétagyűjtő közel kilencven ezres számú gyűjteményéből ötezer darabot állítottak ki.

Szintén a múzeumban került sor a Molnár János gyűjteményéből válogatott régi fényképezőgépek kiállítására. Molnár János képeivel több kiállításon és versenyen vett részt. Szabadidejének jelentős részét a fotózásnak, illetve az azzal járó feketekamrán belüli  képelőhívási és szerkesztési utómunkálatoknak szentelte. Királyhelmec város 2012-ben, in memoriam, Pro Urbe díjjal ismerte el a több évtizedes bodrogközi fotódokumentációs szolgálatát.

Nyugdíjba vonulásával kezdte el gyűjteni, amolyan mementóként a fényképezőgépeket, ebből a gyűjteményből válogatták a kiállított anyagot. A kiállítások május 5-ig még megtekinthetőek.

A Ticce Bodrogközi és Ung-vidéki alkotó művészek társasága szintén két gyönyörű kiállítással örvendeztette meg a bodrogközieket. Hornyák Izabella „Szavakon túl”, és Szabó Szilvia „A tavasz ébredése” című kiállítást szervezte meg a Ticce társaság  a Városi Művelődési Központban Királyhelmecen.

Bodrogszerdahelyen a sárospataki Foltos Pille Kör tagjainak patchwork kiállítására került sor, akik „Ollóval, tűvel, cérnával, szívvel-lélekkel” mottójukhoz híven népszerüsítik és művelik a foltvarrás mesterségét.

A szemet gyönyörködtető és lelket simogató kiállítások anyaga képekben a képgalériában látható.

Tökölyi Angéla felvételei.