Az új zenepavilon látványterve (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Új, átalakított épületbe költözhet az Ipolysági Művészeti Alapiskola zenei tagozata. Az Egy épület hét arca című kiállításon mutatták be az ipolysági Janko Kráľ utcai egykori iskola épületének átépítésére benyújtott javaslatokat. Az április 5-én megvalósult rendezvényen ismertették  a közönséggel a győztes pályázatot.

A rendszerváltást követően a Tabán lakótelep tövében alakították ki az épületegyüttest, mely több mint egy évtizedig szolgált oktatási intézményként. Az egykori iskolaépület négy egységből áll. Az ezredfordulót követően az épület egyik pavilonjába költözött az Ipolysági Városi Könyvtár. Ugyancsak itt működik a helyi nyugdíjasklub, valamint az Ipolysági Művészeti Alapiskola képzőművészeti és táncszakának is itt van a központja. Az épületkomplexum egyik pavilonja viszont az utóbbi években kihasználatlanul állt, ezt megelőzően egy rövid ideig étterem működött a falai között. Innen jött a városi tulajdonban lévő épület felújításának az ötlete. „A felújított épületben a művészeti iskola zenei szaka kap helyet, így alkot majd az intézmény egy központot” – mondta a megnyitón Gregor István, Ipolyság polgármestere.

„Ipolyság városa 2016 novemberében hirdette meg a versenytárgyalást az egykori iskola épületrészének átépítésére. Februárig hét pályázat érkezett be. A szakemberekből álló bizottság véleményezése alapján a pozsonyi Adam Kubica – ADBA REAL Kft. került ki győztesként” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Rakyta Róbert, a városi hivatal építésügyi szakosztályának a vezetője, a pályázat egyik koordinátora. Mint hozzátette, a pályázati eredmények ismeretében történik a tervdokumentáció kivitelezése, az engedélyezés és a megvalósítás.

A városháza előcsarnokában a közönség megtekinthette mind a hét pályaművet. A szakmai bizottságból Štefan Moravčík és az ipolysági illetőségű Pölhös Árpád ismertette a nyertes pályázatot. Mint elmondták, elsősorban a pályamű többfunkciós és áttekinthető megoldása, az észszerűsége, valamint az egyszerűsége volt a mérvadó a döntésben.

A tervek szerint a jelenleg egyszintes épületet kétszintessé építik át. Az alsó szinten egy többfunkciós előadótermet alakítanak ki. Itt tarthatják meg a zeneszakos növendékek koncertjeit. Emellett a városi rendezvényeknek is helyet ad majd. Az alsó szinten és az emeleten kisebb helyiségek, osztálytermek, tanári szobák kerülnek kialakításra. Az új zenei pavilon egyszerűségével szervesen illeszkedik majd a környezetébe. A tervezőiroda képviselői kiemelték: a tervezés során nem változtattak az épület eredeti jellegén, ugyanakkor az átalakításnál fontosnak tartották a nevelési funkciók igényeinek szem előtt tartását.

A pályamunkák kiállítása mellett a környékről elszármazott Papp Zsolt tartott rövid előadást Szép város – csúnya város címmel, melyet rövid beszélgetés zárt.

A pályázattal kapcsolatban végezetül Rakyta Róbert elmondta: „A szükséges dokumentációk kidolgozását követően a képviselő-testület döntése alapján veszi kezdetét a kivitelezés.” Mint a polgármester megjegyezte, a szükséges anyagi források rendelkezésre állnak. Az új zenepavilont várhatóan 2018 szeptemberében adják majd át.

Pásztor Péter felvételei.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1476098065745838