Fotó: TASR

A közlekedési minisztérium a közvetlen járatok újraindítását tervezi a Pozsony-Zólyom-Rozsnyó-Kassa vasútvonalon. A tárca vezetője, Érsek Árpád április 24-én ki is próbálta a járatot és a vonaton folytatott megbeszéléseket a Szlovák Államvasutak (ŽSR) képviselőivel.

Mielőtt Érsek felszállt volna a vonatra, elmondta, hogy tervei szerint minden második vonat közvetlen járat lesz, tehát átszállás nélkül lehet majd velük eljutni Kassára a déli vonalon. Ez egyben azt is jelenti, hogy négyóránként valósul meg ilyen közvetlen vonatközlekedés, melyet az utazóközönség joggal elvár az illetékesektől.

A miniszter azt is megjegyezte, olyan feltételeket kell teremteni, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a szolgáltatást. „A mostani egy kis lépés, ám nagyon is jogos igényeken alapuló intézkedés” – fogalmazott a tárca vezetője.

A közvetlen járatok újraindítása az említett vonalon júniusban várható, ugyanis ekkor lépnek érvénybe az aktuális menetrendi változások. „Megítélésem szerint a vasúttársaság felkészült erre” – jegyezte meg Érsek. A miniszter mai utazása a megoldás helyességét volt hivatott tesztelni, egyúttal feltérképezték, hogy milyen intézkedéseket kell még foganatosítani az adott vonalon.

A miniszter szerint a közvetlen járatok újraindítása nem jelent majd többletkiadást a vasúttársaságnak, hiszen ilyen járatok 2015 decemberéig is működtek. Akkor szűntek meg, amikor közvetlen járatok indultak Pozsonyból Besztercebányára, s azóta a Kassára utazók kénytelenek átszállni egy másik vonatra Zólyomban.

(TASR/Felvidék.ma)