Május 18. és 20. között a délvidéki és a felvidéki Mária Rádió megsegítéséért szerveznek gyűjtést. A gyűjtést megelőző napon, május 17-én 24 óra a Mariathonért címmel egész napos szentségimádást tart a négy magyar nyelvű Mária Rádió a sikeres adománygyűjtésért.

„Az adománygyűjtést közösen rendezi a négy magyar nyelvű Mária Rádió, a magyarországi, az erdélyi, a délvidéki, valamint a felvidéki rádió. Az adományok mindig az adott ország helyi rádiójának számlájára kerülnek. Az adományokat csekken lehet elküldeni, esetleg személyesen a rádió épületében lehet átadni” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Kacz Gábor, a Mária Rádió munkatársa, koordinátor. Mint hozzátette, az adománygyűjtés alatt tematikus műsorokat sugároznak, a felvidéki Mária Rádió munkatársai várják az adományozók betelefonálását. Így folyamatosan figyelhető az adományok összege. Ugyanakkor betelefonálás nélkül is küldhető adomány – jelezte.

A 24 óra a Mariathonért szentségimádással kapcsolatban kifejtette: a Mária Rádió budapesti adása május 17-én 00.00-tól 24.00-ig negyed óránként kapcsol egy-egy imádkozó közösséget a magyar nyelvű Mária Rádiók kápolnáiból.  „Felvidékről a Felvidéki Mária Rádió önkéntesei fognak csatlakozni a szentségimádáshoz” –fogalmazott Kacz Gábor.

A szentségimádás során a délvidéki és a felvidéki magyar nyelvű Mária Rádiók fennmaradásáért, fejlődéséért, valamint az adománygyűjtés sikerességéért imádkoznak.

A Mária Rádió önkénteseink hűséges szolgálata által működik, és hallgatóik adományaiból tartja fenn magát. Az adományozás háromféle módon történhet.

Banki átutalással: számlaszám  SK69 0900 0000 0050 2511 3346

Postai csekkel: számlaszám SK69 0900 0000 0050 2511 3346, Rádio Mária Slovakia O.Z. Jókaiho 6. 945 01 Komárno (Igényelhető telefonon vagy e-mailben)

Személyesen a rádió épületében: Jókai u. 6, Komárom, 945 01