Ötszázhatvanöt esztendeje, 1452. május elején Hunyadi János kormányzó csapatai körülzárták és rövid ostrom után elfoglalták Giskra János cseh-morva származású zsoldosvezér derencsényi favárát. Az egykori huszita-táborita zsoldoskapitányt még Zsigmond király fogadta fel szolgálatába, ám az kihasználván a későbbi zűrzavaros időket, igyekezett minél több tisztséget és birtokot harácsolni, amelynek eredményeként az 1440-es évek végére gyakorlatilag a Magyar Királyság szinte teljes északi része uralma alá került.
Hunyadi János 1451-ben Giskra ellen vezetett hadjárata a kormányzó vereségével végződött, ráadásul a cseh-morva zsoldosvezér kezére jutott Felső-Magyarország nagyobb hányada. Giskra azonban nem elégedett meg ennyivel, s előbb Várgedét zárta körül, majd annak eredménytelen ostromát követően Eger vára ellen vonult. Foglyai között ott volt az egri püspök, akinek nevében igyekezett rábirni a várkapitányt Eger feladására, ám az nem volt hajlandó feladni a reá bízott erősséget.
Hunyadi – miután Giskrával Rimaszombatban eredménytelen tárgyalásokat folytatott – időközben felhozta az Alföldön lévő seregrészeit, melyekkel Giskra ellen vonult, aki nem vállalta a nyílt ütközetet, ezért felhagyott Eger körülzárásával és embereivel felvidéki váraiba húzódott vissza. Hunyadi egyik kapitánya, Rozgonyi Lőrinc hosszas ostromot követően bevette Gálszécset, a kormányzó pedig Giskra Gömör vármegyében lévő derencsényi várát vette ostrom alá 1452. május első napjaiban. Bonfini leírásából ismeretes, hogy Giskra 1444-ben megerősíttette a Derencsény melletti réten fekvő favárat, melynek Valgatha rablóvezér volt a kapitánya.
Hunyadi különös módját választotta a vár bevételének – amely az ürge kiöntéséhez volt hasonlatos –, ugyanis a Balog patakot felduzzasztotta, amely elöntötte a völgyben lévő várat, így annak eláztatott védői hamar feladták magukat. A nyár folyamán Hunyadi – Derencsény mellett – Giskra más várait is bevette, így a Gömör vármegyei Rozsnyót és az Abaúj vármegyei Szepsit. A zsoldosvezér zólyomi főfészkét is felégette és azzal szemben új erősséget építtetett, miközben egyes források szerint Besztercebánya felé indult.
Hunyadi sikereit kiaknázva tovább akarta hadjáratát folytatni, ám az országtanács – amelyben többségbe kerültek Hunyadi ellenségei – másként döntött. Hunyadi kénytelen-kelletlen engedelmeskedett és 1452. augusztus 24-én a Körmöcbánya melletti táborban békét kötött Giskrával, aki megtarthatta az általa birtokolt várakat és azok jövedelmeit a harmincadvámokkal egyetemben. Mindkét fél köteles volt elrontani újonnan emelt erődítményeit, melyekért viszont Giskra tízezer, foglyaiért pedig tizenkétezer arany váltságdíjat kapott. Giskrának fel kellett hagynia a további háborúskodással, s betartania az ország törvényeit, ám az ellenségeskedésnek mégsem szakadt vége.
Jókai Mór A magyar nemzet története című regényes rajzában ezen módon írt az 1452. évi hadjárat eseményeiről: „Giskra most már a magyar urakkal is pártot szövött, elfoglalta Nógrád megyét, várakat épített mindenfelé; sok barátja volt a fő-főurak között. Mikor aztán végre Hunyadi a környék nemességét fegyverbe szólítá, hogy a merész kalandorokat megfenyítse, tulajdon hadai cserbenhagyták az ütközet és ostrom alatt, azok is Giskrához szítottak inkább. Erre aztán Hunyadi más országrészből hozott hadakat, s azokkal Giskra várait, köztük Zólyomot, Rozsnyót, Derencset elfoglalá, mikor már aztán végképp legyőzte volna, akkor az érdemes országtanács sietett hirtelen békét kötni Giskrával, nehogy valami baja történjék, még a hadiköltségeit is megtéríté.”
A rettegett felvidéki zsoldosvezér uralmát végül Hunyadi János fia, Mátyás király törte meg. Giskra 1462 tavaszán vesztette el Szepesvárt, Rihnót és Késmárkot, III. Frigyes császár sem támogatta tovább, így kénytelen volt meghódolni Mátyás előtt. Az uralkodó nagyvonalúnak mutatkozott, hiszen a felvidéki várakért cserébe Giskra megkapta Solymost és Lippát, továbbá huszonötezer aranyforintot.
