(Fotó: TASR)

A Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) egy kicsit gondot okoz a Magyar Közösség Pártjával való esetleges együttműködés. „Nem vagyunk teljesen biztosak az ország iránti lojalitásukban, úgyhogy nagyon felelősségteljesen fogjuk majd ezt a kérdést értékelni. Ha úgy érezzük, hogy rendben van a dolog, nem fogunk tiltakozni ellene” – jelentette ki a TASR hírügynökségnek a mozgalom elnöke, Alojz Hlina.

Az OĽaNO-NOVA elnöke, Igor Matovič azonban számol az MKP-val. A Most-Híd és az MKP napokban zajlott találkozásán született döntést, miszerint a két párt nem indul együtt a választásokon, Matovič a közösségi hálón azonnal üdvözölte.

„Az MKP nagyon jó döntést hozott. Áttekintéssel utasította el az együttműködést az idős embereket a telkeik által megrövidítő Bugár Bélával. Igen, lehet, hogy papíron most még gyengébbek, de ha az erkölcsi mélység mellett kötelezték volna el magukat, az őket is az ő szintjükre süllyesztette volna… így ők győztek. Ma erkölcsileg, de hamarosan papíron is. Bugár azt hiszi, hogy a választói éppúgy elárulták a lelkiismeretüket, mint ő maga. De nagyot téved. Az újjászületett MKP-nak nagy esélye van arra, hogy újra jó választás legyen a dél-szlovákiai demokratikus választópolgár számára, örülök ennek, és szívesen nyújtok kezet az MKP-nak. Legyenek üdvözölve, MKP-s hölgyek és urak, a jó oldalon. Gratulálok” – írta Matovič.

A lehetséges együttműködés jelenleg az őszi megyei választások kapcsán került szóba. Az SAS és az OĽaNO-NOVA már megegyeztek a közös fellépésről, és nem zárták ki az együttműködést más pártokkal sem, amelyek komolyan gondolják a dolgot Szlovákiával. Ezzel összefüggésben a KDH és az MKP merült fel további lehetséges partnerként.

Hlina már vissza is jelezte, hogy érdeklődne az SaS-szel és OĽaNO-NOVÁ–val való együttműködés iránt. Abban azonban nem biztos, hogy a szóban forgó pártok megegyeznek az MKP-val is, bár nem zárja ki azt. Felemlítette például, hogy az MKP állítólag Nagyszombat megyében a párt volt elnökét, Berényi Józsefet szeretné jelölni a megyeelnöki posztra, míg az OĽaNO-NOVA jelöltje ott Jozef Viskupič lesz.

Az MKP a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy jelenleg senkivel sem tárgyal az együttműködésről. „De továbbra is érvényes, hogy nyitottak vagyunk a tárgyalásokra a lehető legjobb eredmények elérése érdekében a megyei választásokon. És annak az elérése érdekében is, hogy a régiókban megforduljanak a negatív, elfogadhatatlan tendenciák azáltal, hogy olyan emberek kerülnek a képviselői posztokra, akik valamennyi polgár érdekeit szolgálják majd” – fűzte hozzá az MKP szóvivője, Fiala Ilona.

(TASR, Facebook/Felvidék.ma)