Fotó: a Kisbojtár facebook oldala

Szombaton este a zsúfolásig megtelt párkányi művelődési házban megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelte a Kisbojtár néptáncegyüttes. A kéméndi születésű Hégli Marianna az ország akkori legnagyobb magyar iskolája, a párkányi alapiskola támogatásával 1983-ban tizenhat gyermekkel indította útjára a tánccsoportot. Férje, Hégli Gyula abban az időben a helyi szabadidőközpont igazgatója volt, így természetes, hogy mindkét intézmény pártfogásába vette a csoportot.

A hazai néptáncmozgalom fénykorát élte azokban az években. A Kisbojtár minden versenybe benevezett, s minden alkalommal az elsők között végzett, nem egyszer volt különdíjas.

Párkány neve nekik köszönhetően ivódott be a köztudatba először hazai, majd Kárpát-medencei viszonylatban is. Jómagam is elkísértem többek között Debrecenbe a csapatot, mint a Csemadok járási szakelőadója. Ezután évente minden fesztiválon ott voltak, nagy sikerrel szerepeltek a myjavai, východnái szlovák folklórfesztiválokon is. Ebben az időben már 30-40 tagúra duzzadt a csapat. Gombaszögön, Zselízen és az érsekújvári járási fesztiválon mindig ők voltak az egyik kedvelt gyermekcsoport.

Díjakkal is bőven ellátták őket és személy szerint Mariannát is, főleg a Csemadok Országos Választmánya  részesítette őket rangos díjakban, elismerésekben. Mindezek után már Párkány város is felkarolta őket, hiszen eredményesen képviselték és népszerűsítették annak kultúráját a testvérvárosokban is: a lengyelországi Klobuckban, a csehországi Bruntálban, az erdélyi Bajóton, a délvidéki Újbecsén és természetesen Esztergomban is sok-sok alkalommal.

Fotó: a Kisbojtár facebook oldala

A városban több rendezvényt honosítottak meg. Tizenhat évig szervezték a nagyszabású Duna Menti Folklórfesztivált, ahová mindig eljöttek a testvértelepülések csoportjai (sajnos ez mára pénzhiány miatt megszűnt), a városban ők állítottak májusfát, készítették az első adventi koszorút, s mindezt ünnepélyes keretek között, az egyházi jellegűeket ökomenikus szertartással. A régió falvait is végigjárták, de voltak a prágai szír nagykövet vendégei, továbbá jártak Olaszországban és Dániában is.

Az esten a jelenleg 65 főből álló, három korosztályba sorolt tánccsoport a hazai és erdélyi  táncok kincsestárából mutatott be részleteket, fergeteges hangulatot teremtve. Egyszerre 65 kicsi és nagy (4 évestől 15 évesig) ropta a táncot, szólóénekekkel tarkítva műsorukat csaknem két órán át az Ifjú Szívek kamarazenekarának kíséretében.

Az ünneplő csoportot köszöntötte a megjelent vendégek közül Rigó Konrád kulturális államtitkár és

Milan Belica, Nyitra megye önkormányzati elnöke. Rigó Konrád államtikár felolvasta a szlovák kulturális miniszter, Marek Madarič üdvözlő levelét. Milan Belica pedig egy emlékérmet és oklevelet nyújtott át a csoport részére Hégli Mariannának, férjének pedig egy köszönőlevelet a jubileum alkalmából. A köszöntők között volt Szabó Eugen, Párkány város polgármestere, aki pár szóban megköszönte a szülők támogatását is, továbbá Fodor Zsuzsanna, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatónője. Zács Anna a szülők nevében mondott köszönetet a vezetőknek, köztük Szűcs Zsuzsanna óvónőnek, a kiscsoport vezetőjének.

A rendezvényt követő fogadáson további sok köszöntője volt a csoportnak, többek között Szigeti László, az MKP járási vezetőségi tagja, megyei képviselő és a környék polgármesterei, valamint Lovász Attila, a Pátria rádió vezérigazgatója, aki harmincöt éven át végigkísérte a csoport munkáját.

Az est folyamán elhangzottak számadatok is, melyek sokat elárulnak a néptáncegyüttesről: az elmúlt 35 év alatt 1807 gyermek szerepelt a csoportban, 24 koreográfiát tanultak be, 1068 fellépésük volt és kilenc országban szerepeltek.

Az est legszebb üzenete a közösségben rejlő szeretet, az együvé tartozás, és nemzeti kultúránk csodálatos kincsestára volt.