Fotó: Okos Márton/Felvidék.ma

Szombat délután megérkezett a Nyitra-zoboraljai küldöttség a feltámadási jelvénnyel és a szorosan hozzá tartozó emlékév zászlajával a monumentális szépségű Szent László-templomba, Kőbányára.

A küldöttséget Balogh Attila esperes fogadta, majd rövid megbeszélés után a koncelebráló plébánosokkal és ministránsokkal a közös menet bevonult a templomba. Aztán következett a szalagok felkötése a helyiek, a vácszentlászlóiak és mások részvételével. A szentmisét követően elhangzott a Zoboralja Himnusza, mintegy keresztény/nemzeti szolidaritásként is a felvidéki nyelvhatáron a megmaradásért küzdő zoboraljaiakért.

A Kőbányát Zoboraljával Szent László jegyében összekötő rendezvény a plébánián folytatódott. A helyi Szent László Iskola gyerekei, diákjai kulturális műsort adtak elő. Majd Okos Márton köszöntötte a résztvevőket a Szent László-év Tanácsadó Testülete nevében. Aztán Pécsi L. Dániel jelképművész ismertette az általa tervezett emlékév ikerzászlaját. A közös együttlét szeretetvendégséggel zárult.