Gyermekfoglalkozások is voltak a Családi Napon (fotó: Libertate)

A tavaly létrehozott Libertate polgári társulás nemrégiben elindított két olyan honlapot, amellyel a felvidéki vállalkozókat és gazdákat kívánja segíteni, ezen kívül Családi Mozival és Családi Nappal várják az érdeklődőket az egyesület munkatársai.

Az első Családi Napot még korábban szerették volna megtartani, de az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz, ezért május közepén valósult meg az első ilyen rendezvény. A somorjai Pomlé méltó helyszín a családi programokhoz.

A szervezők szerint a sugárzó gyermekarcokat látva biztosak abban, hogy megérte megtartani a rendezvényt. A csallóközi kisvárosban délelőtt tíztől este hatig váltották egymást a vonzó programok, amelyek szereplőit a műsorvezető, Bokros Krisztina konferálta fel. „A Vermes törzs lovasíjászainak parázs bemutatója rögtön magasra tette a mércét a többi fellépő előtt, akik viszont állták a sarat”- nyilatkozták a Családi Nap szervezői. Felléptek a Vásári Komédiások Bábtársulata, a közönség láthatta Cseh Tamás és zenekarának „Jó ebédhez szól a nóta” című műsorát, majd Gál Tamás színművész lebilincselően bemutatta Arany János Nagyidai cigányok című művét.

A Csalisok is felléptek, a táncosok várják mikor léphetnek színpadra (fotó: Liberate)

A Libertate aktivistái szerint nagy sikert aratott a Kossuth-díjas Szarka-fivérek alkotta Ghymes együttes és a Kormorán együttes, valamint a magyar rockoperák felvidéki sztárja, Vadkerti Imre, de a hazaiak számára a legvonzóbb mégis a két Csali (Pici és Kicsi) fellépése volt. Nem csoda, hiszen a magyar közmédiában óriási sikernek örvendő Fölszállott a páva című vetélkedőben győztes Csalinak köszönhetően vált ismertté Somorja neve szerte a Kárpát-medencében.

Nem csak a színpadon zajlott az élet, nagy érdeklődés övezte a gyerek tűzoltók gyakorlatát, a vetélkedőket, a különböző kísérő rendezvényeket is. A somorjai családi nap résztvevői a rendező polgári társulás további aktivitásaival is megismerkedhettek, mint például a Szempont című újsággal, vagy a Háztáji.sk és a Szolgáltatás.sk honlapokkal, melyek a felvidéki magyar vállalkozások és kistermelők érvényesülését segítik.

A Családi Nap rendezvényeket másutt is megszervezi a Liberate: május 20-án Kisgéres és Almágy településeken is családi napot tartanak. Ezen kívül várják az érdeklődőket a Családi Mozikra is, május 16-án Vajkán és Nádszegen mozizhattak az érdeklődők, 17-én pedig Jókán várják a magyar filmek szerelmeseit. A Családi Mozik alkalmával magyar filmeket mutatnak be, helyszínként változó, hogy melyik településen mit vetítenek, de nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében a Vuk, a fiatalok körében a Ludas Matyi és a Pál utcai fiúk, valamint a Légy jó mindhalálig, a felnőttek körében pedig a Jób lázadása és a Tiszta szívvel.