Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap májusi száma. Az alábbiakban a lap tartalmából válogattunk.

A havilap a címlapon foglalkozik a városi elismerések, kitüntetések ünnepélyes átadásával. Áprilisban Bendík Béla, Kovács Norbi és a Pongrácz Lajos Alapiskola mellett működő Csillag-szóró kapta meg az Ipolyság Város Díját. Az Ipolysági Szakközépiskolát fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából Ipolyság Polgármesterének Díjával tüntették ki. A lap részletesen bemutatja a díjazott személyeket, intézményt, valamint a művészeti formációt.

Egy épület hét arca címmel az Ipolysági Művészeti Alapiskola készülő zenepavilonjának terveit ismertették meg a nagyközönséggel, erről is olvashatnak a májusi számban. Áprilisban két nagyobb rendezvénynek is otthont adott az ipolysági református gyülekezet.  Elsőként Bars megyei ifjúsági találkozót szerveztek, húsvét előtt pedig húsvétváró alkalmat tartottak. Az Ipeľ–Ipoly Galériában április folyamán hímzett képeket csodálhattak meg az érdeklődők.

Részletes beszámoló olvasható a lapban a Pongrácz Lajos Alapiskola életéről. Ugyancsak a májusi számban olvashatnak a magyar állami alapiskolában megvalósított Honti Pedagógustalálkozóról. Országos sikert értek el a Galántán megrendezett Kodály Zoltán műveltségi vetélkedőn a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai. A Szondy György Gimnázium tanulói a váci szónokversenyen győzedelmeskedtek. Az Ipolysági Szakközépiskola diákjai Egerben jártak. Mindezen eseményeknek és eredményeknek is teret szentel a lap.

Regionális lapként nem feledkezik meg az Ipoly menti város környékének életéről sem. Paláston megemlékezést tartottak a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából. Halálának hatvanadik évfordulója tiszteletére megemlékeztek Esterházy János mártírpolitikusunkról. A lévai Müller Péter értékes előadást tartott a palásti Ivanka-kúriában Szent László életéről.

A májusi lapszámban is helyet kaptak a májusra vonatkozó műsorajánlók, illetve a sporteseménynaptár.