(Fotó: Kis Rakonca)

Újabb sikert ért el a Varga Norbert és Varga Lia vezette Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes, amely aranysávos minősítésben részesült a gyermek-néptáncegyüttesek országos versenyének megyei fordulójában, Rimakokaván, és javaslatot kapott az országos döntőben való szereplésre.

Alig van hét, hogy ne hagynák ott valahol a nyomukat a füleki Rakonca és a Kis Rakonca néptáncegyüttesek, amelyek november végén a Nincs szebb élet a mienknél… című műsorukkal zárták le a 2016-os évet, amely ugyancsak gazdagra és eredményesre sikeredett.

A nyárutó időszakában a felsőszemerédi Aratási Ünnepség, az almágyi II. Hagyományőrző Gyerekfesztivál, a IX. Fülekpüspöki Falunap és a rozsnyói III. Gömörországi Hagyományőrző Nap programját gazdagították fellépéseikkel. A Füleken megrendezett VIII. Eszterlánc Országos Gyermeknéptáncfesztiválon a Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes ezüstsávos minősítésben részesült, továbbá szólistáik közül a Janšto Sofia–Antal Márk, Barna Angelika–Gyetvai Mihály és Csomor Bernadett–Gáspár Angéla alkotta párosok ezüstsávos helyezést értek el.  Molnár Nikolas és Varga Dániel pedig aranysávos minősítést kapott. Varga Dániel egyben elnyerte a zsűri különdíját is.

Október folyamán az együttes táncosai a Szlovák Televízió által meghirdetett Zem spieva elnevezésű folklórvetélkedő előválogatóján vettek részt Turócszentmártonban, ahol a több száz benevezett produkcióból a szakmai zsűri az általuk bemutatott műsorszámok közül Varga Dániel gömöri botolóját és vasvári verbunkját juttatta tovább. Ennek kapcsán Fülekre látogatott a Szlovák Televízió forgatócsoportja is, mely Peter Marcin színművész segítségével mutatta be a várost, az együttest, illetve Varga Dánielt, aki sikerrel szerepelt a televíziók kamerái előtt is, bár végül nem jutott tovább.

November elején a Kis Rakonca hét szólistája Csehországban vendégszerepelt a Tradice Evropy elnevezésű XVIII. Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztiválon. Vendéglátójuk a slatiňanyi Sejkorky Gyermek Néptáncegyüttes kitűnő házigazdának bizonyult. Az általuk szervezett négy tartalmas és élménydús nap során Slatiňany, Sezemice Chrudim és Pardubice iskoláiban, művelődési otthonaiban összesen nyolc alkalommal léptek színpadra ifjú táncosaik. A fesztivál záró programjának számító európai bálon a résztvevő együttesek (Lengyelország, Fehéroroszország, Románia, Szlovákia, Csehország) bemutatták saját országuk, régiójuk kulináris és kulturális értékeit, valamint megismerkedtek egymás hagyományos tánckultúrájával.