Illusztráció

A kormány, az önkormányzatok és a szakszervezetek vezetői továbbra is ellentmondásos nyilatkozatokat adnak ki a szeptemberi pedagógus béremelés kapcsán. Nemrégiben a minisztérium jelezte, hogy az önkormányzatokkal megegyeztek, ma pedig Pavel Ondek a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete jelentette be: lesz béremelés. A helyi önkormányzatoknak mégis gondot okoz majd előteremteni az erre szükséges forrásokat.

Az óvodák és a művészeti iskolák fenntartói az önkormányzatok, azok fenntartása a települések költségvetését terheli, így van ez abban az esetben is, ha az intézmény magánkézben van, vagy az alapítója az egyház. Az önkormányzatok jelezték: nem tudják kigazdálkodni a béremelésre szánt összeget. Ennek ellenére Peter Plavčan már év elején bejelentette: megegyezett az önkormányzatokkal. Milan Muška a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) ügyvezető elnöke akkor cáfolta a hírt. Muška szerint ők jelezték a minisztérium s a szakszervezet felé, hogy az önkormányzatoknak gondot okoz a béremelés kifinanszírozása, ha a költségvetésből nem kapnak több pénzt.

Pavel Ondek ennek ellenére a TASR-nak nyilatkozva elmondta: megegyeztek az oktatási miniszterrel és lesz béremelés. Szeptembertől hat százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése. Ondek szerint a községek által fenntartott intézményekben, azaz az óvodákban, művészeti iskolákban, napközi otthonokban – is emelkedni fognak a bérek. Ondek szerint ezzel együtt az egyetemi oktatók és szakdolgozók is számíthatnak a fizetésemelésre. A szakszervezeti vezető úgy látja: 2017 szeptemberéig sikerül megtárgyalniuk az érintett felekkel az emelést, és bekerülhet az a kollektív szerződésekbe is.

Peter Plavčan elismerte, még tárgyalniuk kell a ZMOS-szal a kérdésről, de bizakodó. A városok és falvak társulása nemrégiben megtartott közgyűlésén is foglalkoztak az iskolaüggyel. Nyilatkozatuk szerint részletes elemzést kell készíteni az oktatás helyzetéről és abból kiindulva módosítani a törvényi kereteket. Az a céljuk, hogy a fenntartók is elmondhassák véleményüket, tapasztalataikat a fenntartható és minőségi iskolaügy létrehozása érdekében. Abban mindenki egyetért, hogy az iskolaügyre több pénzt kellene szánnia az államnak.

A szakszervezetek vezetői az oktatási miniszterrel tárgyaltak az elkövetkező évek fizetésemeléséről is. A megállapodásnak Plavčan szerint széles körűnek kell lennie, abban ugyanis több minisztérium, szakszervezetek, sőt a megyei önkormányzatok is érintettek.

A pedagógusok szakszervezete a múlt héten folytatott tárgyalást a ZMOS-szal, ezen nem született megállapodás a béremelésről. A helyi önkormányzatok eredeti jogkörei közé tartoznak az óvodák, a művészeti iskolák, a napközi otthonok és az iskolakonyhák fenntartása. Michal Sýkora a TASR-nak adott nyilatkozatban azt mondta: tárgyalnak arról, hogy az intézmények közül néhányat ne az eredeti jogkörökre szánt pénzből finanszírozzák meg a városok és a falvak, hanem az állam által leosztott jogkörökre szánt keretből. Véleménye szerint az év közepén már nagyon nehezen találnak a települések a költségvetésükben pénzt az iskolai dolgozók fizetésének megemelésére, néhány önkormányzatnak már ma is gondot jelent az oktatási intézményeinek fenntartása.