Bíró László tábori püspök a játékosok között (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Három római katolikus egyházmegye ministránsai találkoztak május elsején a Lévai járásban található Farnadon. A községben rendezték meg a Felvidéki Ministránsfoci-tornát, melyen 19 csapat méretett meg.

„Tizenegyedik alkalommal szervezzük meg ezt a focitornát. A sportrendezvény célja a mozgás mellett az ismerkedés, a közös szórakozás. A sport által próbáljuk a fiataljainkat megtartani az egyházunkban” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Farkas Emese, a Felvidéki Ministránsfoci sportrendezvény egyik szervezője. Hozzátette, elsősorban a Besztercebányai, a Nyitrai és a Nagyszombati Egyházmegyéből érkeznek futballkedvelő ministránsok. Ugyanakkor Magyarország minden tájáról is jöttek csapatok.  Főleg a községi plébániák jelentkeznek be a versenyre, az idén összesen húsz községből vannak itt ministránsok.

Tavaly a rendezvénynek több mint százhúsz részvevője volt, most is hasonló számban gyűltek össze a sporttalálkozón. A rendezvényt legtöbbször Farnadon szervezték meg, emellett Nagyölved és Nyírrágó is vendégül látta már a ministránsokat.

Idén is három korcsoportban vetélkedtek a fiatalok. Voltak, akik csapatként jöttek Farnadra, mások egyedül érkeztek és a helyszínen csoportosították őket. A  nap folyamán a 19 csapat negyven mérkőzést játszott le, ezalatt 157 gólöröm született.

A találkozó szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban. A szentmisét Bíró László tábori püspök mutatta be mintegy tucatnyi plébános részvételével. Ezzel kapcsolatban Farkas Emese megjegyezte: „A lelki táplálék is fontos. Együtt vagyunk, a közösségi létünk erősödik az alkalom során”.

Kategóriánként az első három helyezést díjazták, de senki sem tért haza üres kézzel. Farnadon az alábbi eredmény született: a kicsik korcsoportjában harmadik helyezést ért el a pereszlényi csapat, második lett az ipolyhídvégi, és az első helyen végzett a helyi csapat. Farnad tizenegy év után lett a korosztály győztese. A középső korosztályban harmadik lett a túri csapat, Farnad a második helyezést érte el, a győztes csapat pedig a magyarországi Enyedről érkezett. A nagyok csoportjában harmadik lett a kistúri csapat, második Ipolyhídvég, a győzelmet pedig az ipolyszakállosi csapat vívta ki.

A helyiek finom ételekkel kedveskedtek a fiataloknak, ízletes gulyás és palacsinta várta a versenyzőket. A Felvidéki Ministránsfoci-tornát a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Polgári Társulás támogatta.

Berényi Kornélia felvételei az eseményről.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1506261606062817