A csoport egy része május elsején Hégli Gyula és Hégli Marianna társaságában

Van-e ki e nevet nem ismeri? Az 1982-ben alakult párkányi gyermeknéptánccsoport országosan ismertté vált a nyolcvanas években fénykorát élt néptáncmozgalom berkeiben. Számtalan országos verseny első helyezését, különdíját nyerték meg abban az időben.

Hégli Marianna töretlen és fáradhatatlan munkájával harmincöt éve folyamatosan vezeti, koreografálja az olykor változó létszámú tánccsoportot. A létszám változása természetes rendje egy gyermeknéptánccsoportnak, hiszen a legtöbb gyerek bekerül a kicsinyek csoportjába (ez is volt mindig), majd a nagyok közé, és a kilencedik évfolyam után nemcsak a csoportból, de a városból is elkerülnek az olykor egészen magas színvonalat elért táncosok.

1982-ben a csoport a párkányi alapiskola és szabadidőközpont mellett alakult, illetve működött, a Hégli házaspár közreműködésével. Marianna szülőfalujából, Kéméndről hozta magával a népművészet, néptánc iránti szeretetét. Maga is táncolt, közreműködött az egykori kurtaszoknyás falvak műsoraiban a 70-es években. Férje, Hégli Gyula a szabadidőközpont, majd a városi művelődési ház igazgatójaként felesége mellett ismerte és szerette meg – szlovák ember létére – a magyar néptánckultúra kincseit, értékeit. S persze nemcsak mozgatója, kísérője, működtetője volt a csapatnak, hanem fizikai segítője is. Az általában 30-40 fős csoportban volt is mit tennie egy-egy fellépés előtt.

A csoport az elmúlt harmincöt év alatt számos külföldi és hazai szereplésen aratott nagy sikert, műsoraikkal képletesen, de szó szerint is díjzáporban részesültek. Magyarországon kívül Csehországba, Dániába, Lengyelországba, Erdélybe és a Délvidékre is elvitték a Kis-Duna menti város hírét, és bemutatták a magyar, s ezen belül is a felvidéki néptánckultúra kincseit. Szerepeltek Prágában is a szíriai nagykövetség vendégeként, ahová Kovács Ferenc egykori szövetkezeti elnök, majd köbölkúti polgármester jóvoltából jutottak el.

Marianna megkapta a város polgármesterének díját, de a Csemadok országos díjait ugyancsak elnyerte, és A Csemadok Kiváló Népművésze díj büszke tulajdonosa is. A Csemadok érsekújvári járási ünnepélyeinek (vagy húsz évig) mindig is a fénypontját jelentette a csoport fellépése. A ma is jó hírnévnek örvendő tánccsoport harmincöt éve folyamatosan működik. Huszonegy éve nyári egyhetes táborban képezik magukat, s ezalatt egyben igazi közösséggé is kovácsolódnak.

Általában vendégkoreográfussal dolgoztak, de a régió táncait Marianna koreográfiájával vitték sikerre, s táncolják még napjainkban is, így a kéméndi táncokat szintén a jellegzetes kurtaszoknyás viseletben. Persze nem tagadják, sőt büszkén vallják, hogy a hazai néptáncmozgalom egyik vezéralakjától, Hégli Dusántól is sok segítséget kaptak egy-egy bemutató alkalmával, hiszen ő ugyancsak  itt tanulta meg édesanyjától az első tánclépéseket.

Napjainkban a csoport 65 tagot számlál, három korosztályra tagolódva: kicsik, nagyobbak és a legnagyobbak, a 13-15 évesek. Nagyon sok gyermek van közöttük, akiknek már a szülei is a csoportban táncoltak egykor. Tücsök néven húsz évig volt saját zenekaruk is, ma már gépzenére táncolnak.

Marianna és Gyula a munkahelyükről már nyugdíjba vonultak, de a tánccsoport működését még nem tervezik abbahagyni. Az életük részévé vált a Kisbojtár közössége, és a néptánc szeretete. Májusban jubileumi ünnepséget is tartanak városukban.