Illusztráció

A 2017/2018-as tanév őszi szemeszterére vonatkozó miniszteri ösztöndíjas részképzős pályázat kiírásának megjelenése még várat magára, azonban a részképzésben érdekelt hallgatók már most szerezzék be, illetve intézzék el az ún. befogadó nyilatkozatot – tudtuk meg a pályázat kiíróitól. A kötelezően csatolandó befogadó nyilatkozat cikkünk alján már most letölthető!

A pályázat beadásához szükséges dokumentumokat – mint a befogadó nyilatkozat, és a kiküldő intézményből kért hallgatói jogviszony igazolás – tehát már most érdemes beszerezni. A befogadó nyilatkozatnak tartalmaznia kell a befogadó tanár jóváhagyását, a Tanulmányi Osztály/Dékáni Hivatal aláírását, valamint a részképzés pontos időtartamát.

A 2017/2018-as tanévben a pályázat lebonyolítását az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) végzi. Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ELTE által meghirdetett miniszteri ösztöndíjas pályázat a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésére, a 2017/2018-as tanév őszi szemeszterére vonatkozik.

Az ösztöndíjat két pályázati kategóriában hirdetik meg: teljes szemeszteres részképzés és részképzős tanulmányút. Mindkét pályázati kategória esetében elismertethetőek lehetnek a tanulmányok a szülőföldi intézmény és a befogadó intézmény között.

A pályázat ösztöndíjjal, szálláslehetőséggel, valamint szakmai, illetve adminisztratív támogatást nyújtva segíti a pályázót. Az ösztöndíj összege kb. havi 40 000 forint, ezen felül a szállásköltség megtérítése is biztosított a programban résztvevő hallgatók számára. Jelentkezni két lezárt szemesztert követően lehet, tehát másodévesek már pályázhatnak.

Mindkét kategória esetében szükséges a pályázathoz csatolni a fogadó felsőoktatási intézmény részéről jóváhagyott befogadó nyilatkozatot, amelyen szerepelnie kell a fogadó tanár aláírásának és az intézményi pecsétnek. Szükséges még csatolni a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást, valamint a szülőföldi intézmény hiteles igazolását az utolsó két lezárt tanulmányi félév súlyozott átlagáról.

A mesterképzési ciklusban első évfolyamon tanulmányokat folytató hallgatók esetében az utolsó két alapképzéses tanulmányi félév súlyozott átlagát, és ezen félévek indexmásolatát (a tanulmányi osztály hitelesítésével) kell beszerezni. Azon pályázók esetében, akik a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakítják, szükséges lesz beszerezni a szülőföldi intézmény részéről jóváhagyott egyéni tanulmányi terv vagy a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolást is.

A Befogadó nyilatkozat letölthető ITT